Létszámkorláttal tartanak nyitva a Cinema City mozik a koronavírus miatt

nlc | 2020. Március 12.
A koronavírus miatti intékedések okán egy előadára legfeljebb 99-en válthatnak jegyet.

A magyar egészségügyi hatóságok és kormányzat által, a koronavírus elleni védekezés miatt előírtakkal összhangban a mozi létszámkorlátozás mellett továbbra is nyitva tart – jelentette be a Cinema City mozihálózat, hangsúlyozva, hogy a mozis közönség és munkatársai egészsége, biztonsága elsődleges, és minden esetben követik és betartják az érvényes jogi szabályozást. 

Egy adott előadásra maximum 99 látogató vehet vagy foglalhat jegyet. A mozihálózat weboldalán egy előadásra bármelyik helyre szabadon foglalható vagy vásárolható mozijegy a fenti létszámkorlátozással.

(Illusztráció: Getty Images)

A Cinema City már előzőleg bevezetett a vírus terjedését visszaszorító intézkedéseket:
–    mindegyik fővárosi és vidéki mozi termeinek, közösségi tereinek, a nézők és munkatársak által használt helyszínek rendszeres fertőtlenítése,
–    minden dolgozó tájékoztatása az alapos kézmosás szabályairól,
–    a gyakran használt felületek folyamatos tisztítása.

Közölték: folyamatosan figyelik a helyzetet, és megteszik a hatóságok által továbbiakban előírt lépéseket. Mindenkit kérnek a személyes higiénia, így a rendszeres és alapos kézmosás betartására, ehhez minden eszköz rendelkezésre áll a mozik mosdójában is.

Exit mobile version