Kibújtak anyjuk erszényéből a miskolci kengurubébik

nlc | 2020. Március 31.
Még csak körbekukucskálnak és már bújnak is vissza. Az állatkertben észre sem vették, hogy megszülettek.

Bár látogatókat nem fogad, az élet ettől még nem áll meg a Miskolci Állatkert és Kultúrparkban. Az intézmény nagy eseményről számolt be Facebookján és honlapján, idézzük is szóról szóra, már csak azért is, mert lenyűgöző állattani megfigyeléseket is tartalmaz. Meg persze cukiságot, bár arra ott vannak a képek is.

„Bennett-kenguru csapatunk két kölyökkel lett népesebb. A kiskenguruk még valamikor ősszel születhettek, de születésük pontos időpontját gondozóik is csak sejthetik. A világra jövő kenguru kölykök ugyanis alig pár centiméter hosszúak, és amikor világra jönnek, anyjuk szőrén felkapaszkodva azonnal az erszény biztonságába másznak, ahonnan aztán hónapokig ki sem dugják orrukat. A két nőstény viselkedése azonban elárulta gondozóik számára, hogy mely napokon jöhettek világra kölykeik, akik februárban néztek szét először az erszényen kívüli világban. Most pedig már elég nagyok ahhoz, hogy időnként akár ki is bújnak az erszényből, de csak rövid időre, majd rövidesen újra visszatérnek oda.

Forrás: Miskolci Állatkert és Kultúrpark

A kenguruk Ausztrália különleges élővilágának legjellegzetesebb lakói. A Bennett-kenguru közepes testméretű fajnak tekinthető, testmagassága legfeljebb 1 méter lehet. Az erszényesek világra jövő kölykei igen fejletlenül jönnek a világra, így a kölykök első néhány hónapjában az erszény egyfajta inkubátorként működik, ahol a kölyök biztonságban, immár anyatejet fogyasztva fejlődhet.

Forrás: Miskolci Állatkert és Kultúrpark

Kengurucsapatunk a két új jövevénnyel együtt jelenleg kilenc egyedet számlál, akik kifutójukat Ausztrália futómadaraival, az emukkal osztják meg.”

Exit mobile version