Tudod, hol a legmélyebb a Balaton?

nlc | 2020. Június 04.
A Balaton legmélyebb pontja 12,5 méter mély. Te tudod, hogy hol van?

A Balaton 77 kilométer hosszú, legnagyobb szélessége 12,7 kilométer Balatonvilágos és Balatonalmádi között, míg a legkeskenyebb Tihanynál, ahol mindössze 1,5 kilométer széles. 

A tó átlagos mélysége 3 méter körüli, a déli part a sekélyebb. A Balaton legmélyebb pontja az úgynevezett Tihanyi-kút, mely 12,5 méter (más források szerint 11 méter) mély. Ez a pont a Tihanyi-félsziget déli csücske előtt, a szárazföldtől nagyjából 300 méterre, a Tihany-Balatonszántód kompjárat útvonalától úgy 100-150 méterre keletre található.

A Balaton Tihany felől (Fotó: Getty Images)

A Magyar Geofizika című szaklapban megjelent tanulmányból kiderült, hogy már az 1700-as évek második felében is ezt tartották a tó legmélyebb pontjának, mely az akkori mérések szerint 8,5 méter mély volt. A Tihanyi-kút nagyjából U-alakú és az áramlások következtében alakult ki. 

Czene Ferenc gyulai búvár, aki 2008-ban a fenéken úszta át a Balatont, útvonalát pedig direkt úgy tervezte meg, hogy az a Tihanyi-kúton át vezessen.  “Az irányító kötél mellett a másik tájékozódási lehetőségem az volt, hogy a kezemmel tapogatva követtem a meder alját. Éreztem, milyen hirtelen mélyül. Arra számítottam, nagyon hideg lesz a víz, ezért dupla búvárruhát vettem fel. A viharos szelek összekavarhatták a felső meleg vízréteget az alsó hideggel, ezért nem éreztem nagy hőmérséklet-különbséget” – számolt be akkor tapasztalatairól a búvár a BEOL-nak.

Mi a helyzet a Dunával?

Most, hogy a Balatont kitárgyaltuk, nézzük meg, hogy hol a legmélyebb a Duna! Budapestnél 3 és 10 méter között van átlagban a mélysége. Ez pedig meg sem közelíti a legmélyebb számot. A Vaskapu-szoros előtt a Duna felduzzasztásának köszönhetően a folyó eléri a 80 méteres mélységet is! A Vaskapu-szoros Románia és Szerbia határán található.

Még több Balaton:

Exit mobile version