Az első, gyenesdiási előfutammal vasárnap kezdődik meg a Nemzeti Vágta idei versenysorozata. A lovasok országszerte nyolc településen mérhetik össze tudásukat a Nemzeti Vágta előfutamain szeptember 26-ig.
Idén két új helyszínen, Vácdukán és Orosházán is tartanak előválogatót, a Kishuszár Vágtát hét helyszínen rendezik meg – mondta el Szotyori Nagy Kristóf versenyigazgató a rendezvénysorozat keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Lázár Vilmos, a Nemzeti Vágta elnöke kiemelte: úgy készülnek, hogy megvalósulhat a Nemzeti Vágta budapesti döntője, de hogy közönséggel vagy anélkül, azt majd a hatóságokkal és az operatív törzzsel való egyeztetések döntik el. A döntő a tervek szerint október 10-11-én lesz a budapesti Hősök terén.
A vasárnapi gyenesdiási megmérettetést követően
- augusztus 20-án Orosházán,
- augusztus 21-én Zircen, 29-én Érden,
- augusztus 30-án Hernádkak-Belegrádban,
- szeptember 12-én Sarkadon,
- szeptember 19-én Hevesen,
- szeptember 26-án Vácdukán
rendeznek előfutamot.
Minden helyszínről az első négy helyezett indulhat a budapesti döntőben, az elővágta rendezői pedig további két települést juttathatnak be.
A négy határon túli – vajdasági, felvidéki, muravidéki és székelyföldi – elővágta rendezői három-három települést küldhetnek a Hősök terére.
A Kishuszár Vágták előfutamairól az első és második helyezettek jutnak a döntőbe, valamint további négyen szabadkártyával kerülhetnek be.
A 2020-as Nemzeti Vágta gróf Andrássy Gyula előtt tiszteleg.
(MTI)
(Kiemelt kép: MTI/Mohai Balázs)