Elrontotta a fogadást a lóversenyen, egy rakás pénzt nyert

nlc | 2020. Augusztus 31.
Egy amerikai nő rosszul tette meg a tétjét a lóversenyen, de ennek köszönhetően milliomos lett.

Tévedésének köszönhetően egy vagyont nyert egy marylandi nő. A Germantown városában élő 41 éves nő azt mondta, a Racetrax nevű játékot próbálta ki, amellyel virtuálisan lehet lóversenyre fogadni.

Sikerélménye volt, mert nyert egy kis pénzt a tétre és helyre megtett fogadásaival, ezért úgy döntött, komolyabban folytatja a játékot.

Édesapja kedvenc számait játszotta meg, és úgy tervezte, hogy öt futamra tesz fel egy kis pénzt, 5 dollárt. Ám elrontotta a fogadást, és véletlenül a teljes összeget egy futamra tette meg.

Ez volt a szerencséje, mert abból az 5 dollárból csaknem 86 ezer dollárt csinált, és a többi fogadását is hozzáadva összesen 103 ezer dollárt (31 millió forintot) kasszírozott.

A nő azt mondta, úgy tervezi, hogy a nyeremény magára és a gyerekeire költi, de adományozni fog belőle a gyülekezetének fiatalokat támogató programjára is.

(UPI)

Nagy nyereményt hozó tévedések:

Exit mobile version