Azt hittük, a koronavírus lesz az év szava, de nem

Sz.A. | 2020. November 10.
Azért persze kapcsolatban áll a világjárvánnyal az első helyezett.

A lockdown, azaz lezárás lett 2020-ban az év szava – jelentették a Collins szótár munkatársai. Figyelembe véve a weboldalakat, könyveket, újságokat és a beszélt nyelvet is, a szó használatában 6000 százalékos emelkedést találtak a szakemberek. De radikálisan nőtt idén olyan kifejezések használata is, mint az önkéntes karantén, a közösségi távolságtartás, a Megxit és persze a koronavírus.

A szótári definíció szerint egyébként a lezárás szigorú korlátozások bevezetése, mely az utazásra, a társadalmi interakciókra és a nyilvános terekre való bejutásra is vonatkozik.

„A nyelvhasználatban tükröződik a minket körülvevő világ, és 2020-ban azt a világjárvány uralta – mondja Helen Newstead, a Collins nyelvi tanácsadója. – Azért választottuk a lezárást az év szavának, mert több millió ember közös tapasztalatát foglalja magába, akiknek a vírus visszaszorítása érdekében korlátozniuk kellett a mindennapjaikat. A lezárások befolyásolták a munkavégzést, a tanulást, a vásárlást és a közösségi érintkezést. Mivel sok országot most ért el a második hullám és az újabb korlátozások, újabb aktualitása van a lezárás szónak.”

Forrás: The Guardian

Korábbi évek szavai:

Exit mobile version