A legenda folytatódik, a 2021-es versenyszezonban a Schumacher család egyik legújabb tagja próbálhatja ki magát Forma-1 pilótaként, a Haas ugyanis bejelentette, hogy több évre leigazolták csapatukhoz Michael Schumacher fiát, Micket. A fiatal sportoló hihetetlenül boldog, hogy akárcsak édesapja, ő is megmérettetheti magát a világ egyik legrangosabb autóverseny-sorozatában.
„Ez egy olyan sportág, amelyet mindketten nagyon szeretünk, ezért elképesztő, hogy hasonló utat járhatunk be és hogy részesei lehetünk. Hihetetlen, hogy végre elértem a célomat és bekerültem a 20 pilóta közé… Ez egy valóra vált álom számomra, egy álom, amiért már hároméves korom óta küzdök, és most végre megtörtént, ez nagyszerű”
– nyilatkozta Mick Schumacher, aki hozzátette, családja mindig mellette állt és támogatta, és édesanyja, Corinna Schumacher biztos volt abban, hogy belőle is Forma-1-es pilóta lesz, ezért nem is volt meglepve, amikor megtudta a jó hírt.
Lewis Hamilton, aki a 2020-as török nagydíjon megszerezte 7. világbajnoki címét, és ezzel beérte Michael Schumacher rekordját, elismerően nyilatkozott rekordertársa fiáról, szerinte ugyanolyan tehetséges, mint az apja, és biztosan megállja majd a helyét köztük.
Mick Schumacher 1999. március 22-én született, ő a Schumacher házaspár második gyermeke, nővére, Gina-Maria Schumacher két évvel idősebb nála. Akárcsak édesapja, ő is gokartozással kóstolt bele az autóversenyzés világába, de akkor még Mick Betsch néven versenyzett, a Betch édesanyja leánykori neve. 2013-ban, vagyis öt évvel azután, hogy gokartozni kezdett, a 3. helyen végzett a német Junior Kart bajnokságban.
Ebben az évben szenvedett súlyos síbalesetet Michael Schumacher. A balesetet követően Mick 2017-ben beszélt először nyilvánosan édesapjáról.
Ő a példaképem, mert ő a legjobb.
Michael Schumacher és családja családi vakáción 2000-ben (Fotó: Profimedia)
Michael Schumacher és fia Monacoban 2010-ben (Fotó: Profimedia)
Mick Schumacher és Jean Todt, az Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke, a Scuderia Ferrari Formula–1-es csapat korábbi vezetője, majd technikai igazgatója. (Fotó: Profimedia)
Mick folytatta autóversenyzői karrierjét, 2015-ben hivatalosan is Formula-4-es pilóta lett, először a Van Amersfoort Racing, majd a Prema Powerteam csapatának tagjaként, 2016-ban pedig kiderült, hogy ismét szintet lép, és Formula-3-ban fog versenyezni. Két évvel később pedig bejelentették, hogy – még mindig a Prema Racing színeiben – a Formula–2 bajnokságban fog sportolni. Többször járt hazánkban, első F2-versenyét a Hungaroringen nyerte meg 2019-ben.
Ebben az évben már megtapasztalhatta azt is, milyen Forma-1-es autót vezetni, ugyanis 2019. április 2-án tesztelhette a Ferrari és az Alfa Romeo 2019-es versenyautóját a bahraini versenypályán, júniusban pedig a Német Nagydíj hétvégéjén pályára vihette apja, Michael Schumacher 2004-es Ferrariját, majd 2020 őszén Mugellóban is mehetett egy kört a világbajnok autóval. És a Ferrari biztosította volna neki, hogy a német Formula–1-es versenyhétvégén ő is vezetheti majd Alfa Romeo egyik autóját, ez lett volna tulajdonképpen a Forma-1-es debütálása, de a szélsőséges időjárási körülmények miatt mindkét edzést törölték.
A versenyszellem persze nemcsak benne, hanem nővérében is van. Gina-Marieis profi sportoló lett, de ő az autók helyett inkább a lovakat választotta. 2019-ben az egyik versenyére egy különleges műsorszámmal készült: Ferrari-versenyzőnek öltözve emlékezett meg arról, hogy édesapja 25 évvel ezelőtt szerezte meg F1-es pályafutása első világbajnoki címét.
Az autóversenyzés nemcsak a férfiak sportja:
- Jutta Kleinschmidt: a Dakar-rali máig egyetlen női győztese a filmvásznon is taxizott
- “Schumacher fia gratulált először” – ismerd meg Keszthelyi Vivient, aki 16 éves és autóversenyző
- Újabb nő ülhet volán mögé a Forma-1-ben