Kényszergyógykezelésre ítéltek egy nőt, aki megölte gyermekét

nlc | 2020. December 08.
Kóros elmeállapota miatt nem büntethető.

A bíróság jogerősen kényszergyógykezelésre ítélte azt a nőt, aki megölte a saját egyéves gyermekét – közölte a Fővárosi Főügyészség kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint a 39 éves nő „kimerült” és úgy érezte egyedül nem képes gyermeke felnevelésére, emiatt elhatározta, hogy megöli. A nő április 4-én végzett a gyerekkel a XVIII. kerületben, majd másnap a gyilkosságot bejelentette a rendőrségen.

A Fővárosi Főügyészség a nővel szemben előre kitervelten, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre.

Figyelemmel arra, hogy az ügyben kirendelt igazságügyi elmeorvos szakértő véleménye alapján a nő – kóros elmeállapota miatt – nem büntethető, az ügyészség indítványozta, hogy  a bíróság, a vádlott felmentése mellett rendelje el kényszergyógykezelését.

A bíróság kedden tartott előkészítő ülésen az ügyet tárgyalásra utalta, a tárgyalást megtartotta, a nőt felmentette és elrendelte a kényszergyógykezelését.

Kifejtették, a kényszerintézkedés határozatlan idejű büntetőjogi intézkedés, azonban azt a büntetés-végrehajtási bíró a kényszergyógykezelés megkezdésétől számított hat hónap eltelte előtt – elmeorvos-szakértői vélemény alapján – hivatalból felülvizsgálja.

Ha a kényszergyógykezelést nem szünteti meg, a felülvizsgálatot hat hónaponként megismétli. A büntetés-végrehajtási bíró a kényszergyógykezelés felülvizsgálatáról tárgyaláson határoz. A tárgyaláson az ügyészt, a védőt és – feltéve, hogy állapota miatt megjelenhet, és a jogainak gyakorlására képes – a kényszergyógykezelés alatt álló személyt meg kell hallgatni – áll a közleményben.

(MTI)

(Kiemelt kép: illusztráció, Pixabay)

Exit mobile version