Korponay Zsófi
Ezek szerint kislánykorodban énekelve rajzoltál vagy rajzolva énekeltél?
Biztos, hogy volt ilyen is. 😀 Az éneklés magától értetődően jött, még nem is beszéltem, de már énekeltem anyukám szerint. A rajz viszont valahogy sosem volt ilyen egyértelmű az életemben. Egyszer óvodában valaki azzal csúfolt az udvaron, hogy nem tudok elefántot rajzolni. (Hogy honnan vette és miért volt fontos, ne kérdezd.) De akkor hazamentem, és addig rajzoltam, amíg kiderült, hogy tényleg nem. Sírva kértem meg aput, hogy segítsen, és végül az ő rajzával menőztem másnap. Ez az első rajzos emlékem.
Korponay Zsófi
Hogyan jött mégis a rajz?
Később, az általános iskolában és a gimimben is fantasztikus rajztanáraim voltak. Szigorúak, kreatívak, baromi jó szakemberek. A humán irány mindig közelebb állt hozzám, és ugyanúgy, ahogy az éneknél, a rajznál is a mestereimnek köszönhetem, hogy ebben az irányban indultam el.
Nem az utóbbi időben kezdtél „több lábon állni”, hiszen média szakon tanulsz. Mindig is érdekelt a mozgókép vagy egy újonnan felfedezett készség?
Amikor elhatároztam, hogy felvételizek az egyetemre, az ének-zene volt a fix, és a szakpár a kérdéses. Indultam rajz szakpárral is, de végül a médiát raktam első helyre. Úgy voltam vele, hogy ha már a Színmű nem jött össze, legalább valami rokon szakmát tanulhassak a felsőoktatásban.
A színházban először vettél részt a díszlet készítésben. Ki volt az ötletgazda?
Az egész úgy indult, hogy Simon Kornél – A Hang-villa titka rendezője – az olvasópróbán jelezte, hogy szeretné, ha a díszlet majd egy nagy közös csapatmunkában készülne el. Nekem régi vágyam volt, hogy mesét illusztráljak, egyszer készítettem is a fióknak egy könyvecskét a Kakas és a Pipe történetéhez. És akkor jött ez a mondat Kornéltól, én meg kiugrottam a bőrömből. Aztán valahogy úgy alakult, hogy ketten maradtunk ebben, én meg lubickoltam a lehetőségben. 🙂
Mesélsz egy kicsit az alkotás folyamatáról? Mi inspirált?
Egészen különös, hogy a rajz most újra betoppant az életembe. Kicsit olyan, mintha utat törne magának, hogy „Helló, mintha rólam megfeledkeztél volna!”. Mert amúgy, amíg rajzoltam, azzal is ugyanúgy voltam, mint az énekléssel: teljes transz, buborék, szabadság. Akkor nincs más, csak a rajz, vagy az ének. A Hang-villa titka fantasztikusan inspiratív mese, megindult a kezem, és Kornél gyakorlatilag elsőre rábólintott az összes tervre. Az meg külön adott egy hangulatot, hogy lopott időkben festettem, volt, hogy előadás után hajnalig. A díszítők néha rám néztek éjjel, hogy megvagyok-e még, a későig dolgozó szervezők nasit hoztak, igazi filmes élmény volt.
Lehet a rajzolás, a grafika hosszú távú cél is?
Ki tudja? Sodródom az árral!
Megmutatod nekünk hogyan éled meg a karantént? Lévén ez néma műfaj, esetleg lerajzolnád?
Fotó: Kállai-Tóth Anett
Forrás: József Attila Színház