Az időjárás sem tudta megakadályozni, hogy elkészüljön 150 adag halászlé Baján

nlc | 2021. Február 17.

91 darab, azaz hetven kiló halat főztek meg halászlének Baján, az elkészült ételt pedig jótékony célra ajánlották fel. A Bajai Halászléfőző Bajnokok Egyesületének akciója a szervezők szerint „cudar körülmények között, de igazán bajaiasan valósult meg”, az előbbi az időjárás, az utóbbi a résztvevők lelkesedésének köszönhető. Az „országos attrakcióról” olyan míves nyelvű sajtóközleménnyel adtak hírt, hogy egyszerűen nincs más választásunk, mint szó szerint idézni. Szerencsére képek is vannak – mutatjuk azokat is.

A jótékonyság, a hírverés és a gasztronómia jótékony találkozása jött létre a kis játszótér mellett, ahol a mentősök és a rászorulók részére főztek halászlét a Bajai Halászléfőző Bajnokok Egyesülete tagjai, az országos sajtó érdeklődése (és a helyi sajtó kritikus figyelme) mellett. A főzést hátráltató időjárás ellenére a mesterek saját, száraz fája és a vaskos szélfogók felállítása révén szépen forrt a lé valahány bográcsban, az éhes tekintetek fényében.

Fotó: Kelemen Áron

Nem mellékesen, sőt: a szélfútta, ám gázmeleg sátorban tovább dicsőült Baja gasztro-, közelebbről halkultúrája: keszeg és kárász sült professzionális módon, és persze rögtön vitát generálva. No, nem a sütés mikéntje okozott polémiát, az profi volt, sokkal inkább a keszeg és kárász ízének megítélése. Míg Németh József (Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség) a kárász mellett tette le a voksát, addig a szerző a keszeg érdekében kardoskodott. Így van ez rendjén, hiszen egy a cél: Magyarországon több, a hazai vizekből fogható hal fogyjon.

Az országos akció keretében, mely egyben a bajai halászlé világhírét volt hivatott előkészíteni, 70 kiló pontyot ajánlott fel az országos szövetség, a jeles esemény támogatója volt a Koller halbolt és a kiváló paprikájáról híres Szerletics Tamás (Bácska Aranya). Miközben odakint a bajnokok a bográcsokat forgatták, odabent a 91 darab szépen irdalt keszeg (és kárász) sült ressre, valamennyi igazi bajnok módra.

Fotó: Kelemen Áron

Németh József a köszöntőjében kiemelte: a bajai halászlé népszerűsítése érdekes és szakmai érvekkel alátámasztható kezdeményezés. „Baján nincs gond, de országosan szerény eredményt mutat a halfogyasztás. A bajai halászlé gyors és finom egytálétel, aki 45 perc alatt nem főzi meg, az ne is kísérletezzen!” Hozzátette:

Isten azért teremtette öt ujjunkat, mert a bajai halászlébe sem kell több (rendkívül jó minőségű) alapanyag: hal, vöröshagyma, pirospaprika, só, víz.

Ugyanakkor itt (ahogy Pakson és Mohácson is) a tészta is nélkülözhetetlen elem – emelte ki.

Martonosi Attila szervező kérdésünkre elmondta: azért is hívták meg az országos sajtót, hogy hazánk minden zegzugába eljuthasson a bajai halászlé receptje, hiszen közös ügyünk a bajai halászlé megismertetése és népszerűsítése.

Fotó: Ádám Péter

A sült hal és a bajai halászlé ismét remeknek bizonyult, ezt kóstolás útján is érzékelhették a halszerető embernek látszó országos kóstoló személyek.

Az elkészült 150 adag halászlét a családsegítő szolgálat és a Máltai Szeretetszolgálat munkatársai által összeállított lista alapján kaphatták meg a rászoruló családok. Többen a helyszínen vették át az adományt, mások számára a közterület-felügyelet munkatársai szállították ki, és a mentőállomásra is eljutott az odaszánt tucatnyi adag.

További cikkek a témában

Exit mobile version