Megtarthatják a Glastonbury Fesztivált, de van néhány feltétel

M. M. | 2021. Május 20.
Eddig júniusban és öt napon át tartott a Glastonbury Fesztivál. Idén ez nem így lesz.

Megrendezhetik a szervezők a Glastonbury Fesztivált, ám egyedi feltételekkel – számol be a Guardian. A brit lap szerint az eddigi ötnapos, júniusban megszokott rendezvény mindössze egynapos lesz idén, ráadásul nem nyáron, hanem szeptemberben tartják.

David Attenborough is fellépett a Glastonbury Fesztiválon (Forrás: YouTube/BBC Earth)

A fesztivál somerseti helyszínét felügyelő Mendip kerületének tanácsa a helyi lakosokkal és hatóságokkal folytatott konzultációt követően hagyta jóvá az engedélyt, amelyen legfeljebb 50 ezren vehetnek részt, akik éjjelre már nem maradhatnak.

Sam Phripp, a tanács engedélyezési elnöke elmondta, hogy „minden eseménynek biztonságosnak kell lennie a koronavírus szempontjából”.

A fellépőkről még nem adtak tájékoztatást.

nlc.fesztivál:

Exit mobile version