Készülnek a leszerelésre a rendvédelmi dolgozók, addig meg sokat fusiznak

Á.K. | 2021. Június 02.
Fusizással próbálják elviselhetővé tenni a rendkívül alacsony fizetésüket a magyar rendvédelmi dolgozók, akik közül már rengetegen készülnek a pályaelhagyásra. Munka mellett tanfolyamokat végeznek.

A rendvédelmi szakszervezetek felmérése szerint a Belügyminisztériumhoz tartozó hivatásos állomány hetven százaléka gondolkodott már el a pályaelhagyáson. Ez persze nagyon magas szám, és elgondolkodni valamin nagyon nem ugyanaz, mint megtenni ugyanezt, mégis jól jelzi, hogy probléma van a magyar rendvédelmi dolgozóknál, és egyre kevésbé vonzó lehetőség ez a pálya. A Népszava számos rendvédelmi dolgozóval beszélgetett, hogy kiderítse, mire készülnek, miután a veszélyhelyzet lejártával már fel lehet mondani a rendőrségnél.

Rendőrök munka közben (fotó: MTI/Donka Ferenc)

A lapnak elmondták, hogy a kötelékből a szabadidejükben sokan járnak különböző tanfolyamokra, asztalosnak vagy épp burkolónak tanulnak, hogy amikor a veszélyhelyzet lejár felmondjanak, és a jobban fizető szakmunkában találják meg a jövőjüket. Aki mégis marad, ha teheti, valamilyen mellékállással próbálja kiegészíteni a fizetését. Jelenleg a veszélyhelyzet miatt nagyon nehéz felmondani a rendvédelemnél. Kifogás lehet egy pártba való belépés, mivel a párttagok nem lehetnek rendőrök, esetleg egy külföldi lakcím bejelentése, ugyanis a rendőrség dolgozóinak magyarországi állandó lakcímmel kell rendelkezniük. Sokan azonban felháborítónak tartják, hogy szolgálatra kényszerítik őket, és ilyen drasztikus módszerekkel próbálják megoldani a létszámhiányt. Csak a rendőrség soraiból több mint háromezer ember hiányzik. Sok a túlóra, a munka kiszámíthatatlan és stresszes, és az sem motiválja a dolgozókat, hogy ma már gyári munkásként jobban lehet keresni. A cikkben a tűzoltók a fizetés mellett a sokszor megalázó munkakörülményekre panaszkodtak, például pihenésre alkalmatlan ágyakon kell sok esetben aludniuk. A korkedvezményes nyugdíj megszüntetésével rengeteget veszített a vonzerejéből a pálya – panaszkodtak. Sokan 160-170 ezer forint nettóért dolgoznak, a különböző pótlékok pedig ezt ritkán tudják érdemben kiegészíteni, ennyiből pedig már képtelenség ma eltartani egy családot. Problémát jelent az is, hogy a frissen végzett rendőrök a kapitányságon rögtön pocsék légkörrel találkoznak, ami azonnal elveszi a kedvüket a munkától, így jó néhányan már a szolgálatban lépés utáni első egy-két évben távoznak az állományból. A túl sok túlóra gyorsan kifacsarja az embereket, és már lassan semmi sincs, ami motiválná őket. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium jövőre öt százalékos béremelést helyezett kilátásba, ami az érdekvédők szerint édeskevés lesz ahhoz, hogy a helyzet érdemben változzon.

Rendőrök akcióban:

Exit mobile version