Ezek lettek a leginnovatívabb gyerekbarát szervezetek 2021-ben – Megvannak az Edison100 idei díjazottjai

S. Z. | 2021. Szeptember 01.
Az Edison100 lista 2021-es díjazottjai innovatív és jövőbarát módon fejlesztik az óvodások és általános iskolások tudását és kompetenciáit.

Idén már harmadszorra díjazták az Edison1oo listára került szervezeteket, akik 8+1 kategóriában indulhattak az elismerésekért. A díjakat olyan szereplők érdemelték ki, akik innovatív és jövőbarát módon fejlesztik óvodások és általános iskolások tudását és kompetenciáit.

A díjazottakról szakmai zsűri döntött, illetve közönségszavazás alapján dőlt el, ki kapta a kilencedik díjat. A Szociopoly, az Idea Alapítvány, a Sulinyugi Program, a Fortély-sátor, a Farkaskölyök Ifjúsági Egyesület, a Mese-Tér-Kép, a Csodavár Alapítvány, a Kollabor és a Bárányfelhő Fejlesztő és Terápiás Központ vittek haza díjat a Ludwig Múzeumban tartott díjátadón.

Az Edison100 2021-es díjazottjai

A Bridge Budapest által létrehozott Edisonplatform azon dolgozik, hogy a mai óvodások és iskolások megtalálják majd a helyüket az értelmes munka világában, ezért a jövő tudását és kompetenciáit ágyazza be a mai gondolkodásba. Ennek a missziónak az egyik pillére az Edison1oo lista, ahol innovatív és jövőbarát gyerekeket fejlesztőket kutatnak fel és ismernek el.

„Idén már harmadszorra állítottuk össze az Edison100 listát és ismertük el a kategóriák legjobbjait. Fantasztikus szervezeteket ismerhetünk meg minden évben, és célunk, hogy a közösség folyamatosan bővüljön, idén már 186 szervezet segítségével kalauzoljuk el a szülőket a jövőben fontos tudás és kompetenciák világába több mint 300 településen. Ezek a szervezetek elérhetőek az edisonplatform.hu oldalon minden szülő számára, kategóriánként, életkoronként, fejlesztett kompetencia alapján rendezve. A zsűrizés minden évben kihívást jelent, annyira sokszínűek és jövőbe mutatóak az Edison100-asok” – mondta el Veres Rita az Edisonplatform vezetője.

A világ és én kategória: Szociopoly

A Szociopoly a mélyszegénységben élő családok élethelyzetét modellező érzékenyítő társasjáték, amelynek célja a szegénységgel kapcsolatos előítéletek csökkentése. A játék során egy átlagos hónap napjain haladunk végig, a játékosok minden mezőn egy ilyen család életében felmerülő problémával találkoznak, és döntéseket kell hozniuk e helyzetek megoldására. A játék közben és után lehetőség nyílik a társasjáték és a valóság szembesítésére, épp ezért a játékot minden esetben társadalomkutató vezeti.

A Szociopoly a mélyszegénységben élő családok élethelyzetét modellező érzékenyítő társasjáték

Digitális világ kategória: Idea Alapítvány

Az Idea Alapítvány az álhíreket ellenőrző Urbanlegends.hu, valamint a médiaműveltség fejlesztésével foglalkozó Televele Egyesület közös projektje. Célja az információ hitelességének vizsgálatához szükséges ismeretek és készségek fejlesztése. Az iskolában a diákok megtanulnak írni, olvasni, és megismerik például a kénsav képletét. Arra viszont senki nem készíti fel őket, hogyan különböztethetik meg a valódi híreket az átverésektől. Az Idea Alapítvány programjai ezt a hiányt szeretnék pótolni.

Egészség kategória: Sulinyugi program

A Sulinyugi program célja, hogy minden iskolás játékosan, a maga korának megfelelő nyelvezettel tanuljon arról, hogy mit tehet a stresszkezelésért. Könnyen bevethető módszerek és bizonyítottan hatékony feszültségkezelő tippek bemutatásával tudatosítják, hogy mindenki képes a saját feszültségét kezelni. Az iskolákhoz díjmentesen jutnak ki az önkéntes hálózatuk segítségével és tartanak interaktív osztályfoglalkozásokat. Eddig több mint 10.000 gyerekkel és szüleivel tudták megismertetni a hatékony nyugi technikákat.

Esély kategória: Fortély-sátor

A Fortély-sátor mobilizált szabadulószobáival azt szeretné elérni, hogy minden gyerek kipróbálhassa magát egy izgalmas játék során, és rájöhessen, hogy ő is kreatív módon tud megbirkózni különböző kihívásokkal. Ezzel a pozitív élménnyel ellensúlyozza a tanulással kapcsolatos negatív élményeket, és a sikerélményen keresztül fejleszteni a fiatalok önértékelését és alapképességeit. A Fortély-sátor célja, hogy minél több mélyszegénységben élő, hátrányos helyzetű fiatalhoz juttassa el a siker élményét.

Fenntarthatóság kategória: Farkaskölyök Ifjúsági Egyesület

A Farkaskölyök Ifjúsági Egyesület egy független, országos egyesület, amely elkötelezett a környezettudatos életmód, a sport, a médiatudatosság, a természetes életformák és az életrevalóság ügyének terjesztésében. A fiatalok úgy gondolják, hogy a „mobil” az élet elengedhetetlen része. Nemcsak a kapcsolattartás, hanem a szórakozás, a kikapcsolódás egyik meghatározó eleme is, ezért olyan applikációkat és modern digitális megoldásokat fejlesztenek, amelyek kihasználják ezen eszközök erejét és segítségükkel környezettudatos, környezetbarát és egészséges fiatalokat nevelhetünk.

Kreatív kategória: Mese-Tér-Kép

A Mese-Tér-Kép kortárs mese alapú alkotó foglalkozásokat tart a nem mindennapi kalandokra vágyó gyerekeknek. Programjaik mindig egy kortárs meséből indulnak ki, majd ehhez kapcsolódnak egyéni és közös alkotások. Céljuk, hogy a gyerekek kreativitása ne vesszen el az idő során, hanem természetes legyen számukra a kreatív önkifejezés. Ezt a filozófiát szeretnék a szülők felé is közvetíteni: éljen a játék, a kísérletezés!

Tudatos nevelés kategória: Csodavár Alapítvány

A Csodavárakban értő gondoskodás vesz körül minden gyermeket a születéstől az általános iskolás kor végéig. Abban segítik őket, hogy értelmileg, érzelmileg és fizikailag éretten érkezzenek az iskolába, sikereket érjenek el a tanulásban miközben megélik a gyermekkor örömeit. Komplex megközelítésükben fontos, hogy a család egészét kísérjék és támogassák ezen az úton. Szeretnék, ha társadalmunk befogadóbb, elfogadóbb lenne, ezért intézményeikben inkluzív szemlélettel közelítenek mindenkihez.

Tudomány kategória: KOLLABOR

A KOLLABOR Természettudományos Élményközpont olyan közösségi alkotótér, ahol hisznek abban, hogy egy tudatos, értékteremtő közösség képes építeni a térség jövőjét. Céljuk, hogy gyakorlati tanulásra alkalmas támogató közeget teremtsenek, melyben mindenki megismerheti a jövő várható kihívásait, és lehetőségeit. Olyan alkotóteret működtetnek Békéscsabán, ahol minden érdeklődő számára adott a lehetőség a kibontakozásra, a világ felfedezésére.

nlc.hu Közönségdíj: Bárányfelhő Terápiás és Fejlesztő Központ

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is szavazhattak a szülők a legkedvesebb, vagy akár a számukra legnagyobb segítséget nyújtó szervezetre az nlc.hu oldalán. A 2021-es közönségdíjat a Bárányfelhő Terápiás és Fejlesztő Központ nyerte el. A Bárányfelhő Központban 2007 óta nyújtanak komplex terápiát tanulás-, mozgás-, viselkedés- és beszédproblémákkal küzdő gyerekeknek. Szemléletük középpontjában nem pusztán a gyerek áll, hanem a rendszer, ami körülveszi Őt: a család. Mottójuk: „Egyszer majd el kell engedned. Engedd el úgy, hogy bármire képes legyen.”

A 2021-es Edisonplatform közönségdíját a Bárányfelhő Terápiás és Fejlesztő Központ nyerte el

Különdíjak:

Az üzleti szereplőknek is van felelőssége a gyerekek jövőjének formálásában

Az Edisonplatformhoz eddig 18 menő cég csatlakozott, akik segítik az Edisonplatform tevékenységét. A szervezők menő cégeknek nevezik azokat a vállalati szereplőket, akik anyagi támogatáson túl a személyes elköteleződésükkel is a kezdeményezés mögé álltak: Bodor Péter az Aegontól, Kulczycki Julianna a BP-től, Varga Eszter a Coca-Cola Magyarországtól, Albrecht Ottó Cashline Zrt-től, Kiss-Márton Vidor a Continesttől, Lancz Róbert a doktor24-től, András Klára az Egis Zrt-től, Gazsi Zoltán az Eisbergtől, Varga Eszter a Pannonhitel Zrt. vezetője, Márton Katalin a Praktiker képviseletében, Nagy György a Sigma Technologytól, és Friedl Zsuzsanna a Telekomtól. Csatlakozott továbbá az Arm Hungary csapata, Fehér Éva a job.hu-tól, Hosszú Róbert az NI -tól, Fertig Balázs, a MOL Nyrt -t képviselője, Sárdi Dániel a Prezi képviseletében, valamint Szigeti Barbara a Tescótól.

Edisonplatform az nlc-n:

Exit mobile version