A tánc születése egy az emberrel, de még inkább a természettel. A saját társadalmunkra is nagy hatással bíró állati násztáncok ugyan „csak” ösztönösen ismétlődő mozdulatsorok, és bár mellőzik a tudatosságot, mégis joggal nevezhetjük őket táncoknak, melyek az embereknek is például szolgálhattak. Az ősi táncok valószínűleg az emberi kultúrában is ezekből eredeztethetők, kezdetben még ösztönös mozdulatok voltak, melyek tudatunk és kultúránk fejlődésével léptek egyre fejlettebb szintekre. A mindennapi tevékenységekben gyökerező, a munkavégzéssel kapcsolatos mozdulatokat a ritmus tette egyre kifinomultabbá, kicsiszolta és rendezte azokat, majd ezek a táncszerű mozdulatok később egyre inkább megkapták a maguk érzelmi töltetét is. A sokáig a törzsek életében alapvető fontosságú szerepet betöltő varázslatnak, mágiának is szerves része volt a tánc, sőt, minden törzs életében volt legalább egy olyan hiperérzékeny, spirituális elme, aki a tánc révén képes volt akár transzba is esni. A tánc attól kezdve már nem csak holmi monoton, ritmikus mozdulat-kicsiszolás volt, egyre inkább lehetőséget nyújtott az önkifejezésre, érzelmek megélésére, testünk és lelkünk összekapcsolódására, valamint önmagunk megismerésére és felszabadítására.
Genfi Balett, Fotó: Gregory Batardon
A táncban megtestesül a test, a lélek és a szellem szentháromsága
Kun Attila balettművész – koreográfus 10 éves volt, épp a Vérmezőn focizott, mikor édesanyja belépett a pályára, és szólt: indulnak felvételizni a Balettintézetbe. Attila azóta, csaknem negyed évszázada pulzál együtt a tánc szakmával. A Magyar Táncművészeti Egyetem balettművész képzésének elvégzése után a Magyar Állami Operaházban dolgozott, majd 2000-ben szerződést kapott Londonban a neves Rambert Dance Company-nál. Ott tapasztalta meg először, hogy a mozgás mennyivel mélyebben gyökerezik az ember testében, mint ahogy először gondolhatnánk. Miután hazatért, megalapította a PR-Evolution Dance Company-t, később szólistaként folytatta karrierjét a Ballet Basel-nél. A közel negyed évszázad alatt számos nagynevű művésszel és koreográfussal együttműködve táncolt többek közt Japánban, az Amerikai Egyesült Államokban, Az Egyesült Királyságban, Dél-Koreában, Spanyolországban, Svájcban. Attila szerint, ha a tánc fontosságát keressük önmagunkban, elég, ha csak ránézünk saját két kezünkre.
„Láthatjuk azt a számtalan ízületi csatlakozást, amelyből felépül, és, ha ugyanezt végiggondoljuk a testünkkel kapcsolatban, rájövünk, hogy alapvetően mozgásra lettünk teremtve. Ha a hétköznapokat nézzük, lassan már teljes mértékben elszakad az ember a saját testétől illetve attól, hogy bármilyen testi, mozgási élménye legyen. Természetesen sokan foglalkoznak a saját testükkel, sokan sportolnak, és a mozgás minden egyes formája nagyon jó, viszont
azt a fajta áldottságot, amit a mozgás jelent, a táncon keresztül mélyebben is megélhetjük.”
Mit is nevezünk táncnak?
A hivatalos megnevezés szerint a tánc egy olyan művészeti ág, amely a test – általában ritmikus, zenére történő – mozgásával képes érzelmeket kifejezni, társadalmi kapcsolatokat építeni, spirituális tartalommal is bírhat, illetve az emberek közötti nonverbális kommunikáció eszközének is tekinthető.
Gyermekkorunktól különböző fejlődési szakaszokon megyünk keresztül, melyek mindegyikében jelen van a mozgás és a tánc. Attila a tánc jótékony hatások közt említi a koncentrációs nehézségek, a koordinációs problémák segítését, a ritmusérzék fejlesztését. Véleménye szerint nagyon sokat élünk fejben: sokat gondolkodunk, kalkulálunk, múltban, jelenben és a jövőben is egyaránt, a mozgás ezt a fejben élő túlterheltséget is tudja enyhíteni.
Kun Attila, táncművész – koreográfus
„Ha jó szakemberek kezébe kerülünk, akkor akár a beilleszkedésben is segíthet azáltal, hogy megismerteti velünk saját testünk kifejező képességét és kifejező erejét. Lépésről lépésre pici győzelmekkel ismerjük meg azt, hogy hogyan tudjuk a táncon keresztül felépíteni az önbizalmunkat. Egy profi táncművész ennél még magasabb szinten, még több ponton kapcsolódik össze a tánccal: egy fizikai, egy tanulási, egy megvalósítási, egy csiszolási és egy interpretációs ponton, mindezek mellett – fölött és körbevéve ezt áll egy olyan szentháromság, ahol a test, a lélek és a szellem egy ponton sűrűsödik össze. A szellem a mozgási intelligenciánk teljes képességi szótára ebben az esetben, és a tánc közben ez hat a testre, ami engedelmeskedik és ebben a folyamatban a mozgási parancs és a test kapcsolatát átszövi a mozgás megélésének lélektani hatása. Ezekben a pillanatokban történik valami békés csendharmónia, ami nem csak a színpadon történhet meg, hanem egy egyszerű próbateremben is, sőt, a hétköznapi emberrel is ugyanúgy megtörténhet, ahogy megérezzük, hogy a mozgás hogyan áramlik rajtunk keresztül, hogyan formálja a testünket.”
A koreográfus tanácsa: táncoljunk testi és lelki egészségünkért is!
– ha mozgásban maradunk, hosszabb, egészségesebb életet élhetünk,
– az ízületeink rugalmasabbak maradnak,
– az izomzatunk folyamatosan épül,
– a vérkeringésünk és az idegrendszerünk folyamatos egyensúlyban tud maradni,
– a mozgás hatására beindul az emésztés, a vérkeringés, a test saját tisztító folyamatai,
– mentálhigiénés egészségünket karbantartja.
A koordinált vagy koreografált tánc
– javítja a koncentrációt,
– fejleszti a memóriát,
– testünk dinamikáját mozgósítjuk, melynek segítségével újszerű válaszokat találhatunk, mikor önmagunkról gondolkodunk, önmagunkkal kapcsolatos kérdésekre keressük a választ.
„Tánc közben egy egészséges embert láthatunk”
Ertl Péter elismert magyar táncművész hétköznapjait ugyan már nem a színpad határozza meg: a Nemzeti Táncszínház igazgatójaként munkája nagy részét már irodában végzi, ám feleségével és baráti közösségével még mindig heti rendszerességgel táncol. Gyermekként, hat évesen kezdett el táncolni, és ahogy fogalmaz: azóta sem szűnt meg táncosnak lenni. A tánc szeretete annyira jó mintát adott az életükben, hogy végül kisebbik fiúk is a Magyar Táncművészeti Egyetemen végzett, és jelen pillanatban is a Magyar Nemzeti Táncegyüttes profi művészeként dolgozik.
„Szerencsére nagyon sokan táncolnak ma Magyarországon, és nem csak a profikra gondolok. Sportként, kikapcsolódásként, rekreációként is tekinthetünk erre a mozgásformára, amit sokan űznek. Aki életében akár csak egyszer is kipróbálta a saját táncmozdulatait, az biztosan azonnal megérzi, mit tud közvetíteni a saját testével. Tánc közben egy egészséges embert láthatunk, aki szereti önmagát, elégedett önmagával és a táncon keresztül megéli a saját mozdulatait, a saját testét. A pozitív énkép erősödik fel, az egy-egy mozdulat kivitelezéséből fakadó öröm pedig nagyban meg tudja szépíteni a mindennapokat. Különösen akkor, ha egy páros táncban partnerünkkel együtt éljük meg ezeket a mozdulatokat. Ilyenkor egy szép együttműködés alakul ki a táncban, egymást szórakoztatjuk, segítjük abban, hogy a táncban örömünket leljük. Megéljük a tényleges fizikai hatásokat, lendületet, a centrifugális erőt.”
Ertl Péter táncművész, a Nemzeti Táncszínház igazgatója. Fotó: Kaszner Nikolett
A Nemzeti Táncszínház missziója többek között az, hogy egy olyan közösségért dolgozzanak, akik életében a mindennapok része a tánc. Ez nem csupán egy előadás megtekintését jelenti, hanem olyan programokat is, ahol az emberek maguk is táncolhatnak. Ez az aktivitás arra is lehetőséget biztosít, hogy közben megtapasztaljuk: valójában mennyire összetett és nehéz feladat a tánc, mennyi munka van egy profi táncos teljesítménye mögött, melyet pár pillanatban a néző elé tár.
„Nagyon fontosak a hétköznapi, amatőr tánccsoportok is: a táncosok megtanulnak együtt dolgozni, küzdeni, gyakorolni, miközben megtanulják tisztelni egymást. Életre szóló kapcsolatokat tud generálni egy ilyen közösség: a táncban születő emberi kapcsolatok valahol még melegebbek és még erősebbek. Ezt élheti meg az, aki elkezd táncolni. Szoktuk mondani:
Kétféle ember létezik: az, aki már táncol, és az, aki táncolni fog.”