Ridley Scott: a Gladiátor 2 forgatókönyve már kész, 2024-ben a mozikba kerülhet

Á.K. | 2021. Október 01.
A legendás Ridley Scott éppen Az utolsó párbaj című középkori filmjével turnézik, és eközben szót ejtett arról is, hogy a régóta tervezett Gladiátor 2 hamarosan révbe érhet, ugyanis végre már van forgatókönyvük hozzá.

Ugye mindannyian emlékszünk rá, hogy a Russell Crowe alakította Maximus meghalt a Gladiátor végén? Sebaj, a filmstúdiókat az ilyen apróságok nem szokták zavarni, így régóta folyik a fejtörés arról, hogyan lehetne folytatni ezt az ezredfordulón rendkívül sikeres filmet. Úgy tűnik, megtalálták a megoldást, ugyanis Ridley Scott a ladbible című lapnak elmondta, hogy már kész a forgatókönyv, és amint kész lesz a Napóleon filmjével, rögtön nekiáll forgatni.

Ridley Scott a Velencei Filmfesztiválon (fotó: dam.gettyimages.com/thewaltdisneypictures)

A 83 éves hollywoodi veterán szerint minden esély megvan rá, hogy a Gladiátor 2 már 2024-ben mozikba kerüljön. Mivel a direktor híres az elképesztően hatékony és gyors forgatási tempójáról, erre valóban minden esély megvan. A rendezőnek idén még két filmjét bemutatják: október közepén a Matt Damon, Jodie Comer, Adam Driver és Ben Affleck főszereplésével készült Az utolsó párbajt, november végén pedig a Lady Gaga, Adam Driver és Jared Leto főszereplésével készült A Gucci-ház is mozikba kerül. A Gladiátor 2-ről ezen felül sajnos semmit nem tudni, de az biztos, hogy Scott Napóleon című filmjében ismét a Gladiátorban Commodust játszó színésszel, Joaquin Phoenix-szel dolgozik majd együtt, valamint Az utolsó párbaj után Jodie Comer is visszatér hozzá.

Jó filmekről az nlc-n:

Exit mobile version