Ugron Zsolna: „A leírt szó pont ennyivel tud többet: nem mutat meg mindent”

Benecz Judit | 2021. December 10.
Ugron Zsolna Nincs egy férfi novelláskötete izgalmas utazásra viszi az olvasót, pontosabban huszonkettőre. Ahány történet, annyi kis ablak a lelkünkre, hogy meglássuk ami benne van, és amiben benne vagyunk.

Új könyvvel jelentkezett Ugron Zsolna, az Úrilányok Erdélyben regény szerzőjétől egy novelláskötet látott napvilágot, a Nincs egy férfi. Talán a legjobbkor. A huszonkét történet segítségével évszázadokat utazhatunk oda és vissza az időben, néha csak a szomszéd lakásig eljutva, máskor egy csehországi kastélyig, majd megint máskor a Homok és Egyéb Ásványok Globális Egység területére tévedünk, amiről épp úgy kiderül, hogy lelkünknek egy darabkáját is rejtheti. Ugron Zsolnával beszélgettünk új könyvének kapcsán. 

2010-ben jelent meg első regényed, az Úrilányok Erdélyben, majd utána szinte minden évben kijött egy-egy újabb könyv, egészen 2016-ig, a Hollóasszonyig. Miért vártál eddig a következő könyveddel?

Mindenféle más dolgot kezdtem el csinálni időközben, van egy tévéműsorom, A Nagyok, egy irodalmi sorozatom a Várkert Bazárban, mellettük dokumentumfilmeket írtam, forgattam az elmúlt években. A gyerekeim is abban a korban voltak, hogy intenzívebben igényelték a jelenlétemet, ahhoz pedig, hogy regényt írjak, ennél sokkal több időre, nagyobb csendre van szükségem. Mostanában kezdett ez változni, és igyekszem ismét egyre tudatosabban időt szakítani az írásra.

Ugron Zsolna (Fotó: Páczai Tamás)

Báthory Anna története, ami az Erdélyi menyegzővel kezdődött, még várja a befejezést, a trilógia harmadik részét. Helyette érkezett most a novelláskötet, holott korábban azt mondtad, „önbüntetésként arra kényszerítem magam, hogy majd csak a következő regény után” jelenjenek meg a novellák. Miért cserélődött fel végül a sorrend? 

Túl ösztönös vagyok az írásban ahhoz, hogy megtervezett projekteket végigvigyek. Az életem többi területén nem ez a jellemző, ám az írással kapcsolatban nem vagyok elég szigorú magammal. Nem tudatos döntés eredménye, hogy rövid történeteket kezdtem el írni. Az elmúlt időszak történései, az, hogy mindenkinek megváltozott az élete, azt hiszem, rám így hatott, hogy nagyon röviden próbáltam elmesélni, ami bennem kialakult.

A Covidra, a bezárkózásra gondolsz?

Nehéz visszafejteni utólag, hogy az írásaimban mi miért történt, az azonban igaz, hogy a lezárások utáni időszakban, amikor ismét lehetett közösségbe menni, utazni, annyira felnagyítódtak a korábban mindennapos élmények, hogy valamiképp ezek csapódtak le. Emlékszem, az első koncerten, amire elmentem a lezárás után, álltam a barátaimmal egy bárpultnál fröccsel a kezemben, és úgy éreztem, teljesen mindegy, milyen koncerten vagyok, milyen zene szól. A tény, hogy ott lehettünk, fantasztikus érzés volt. Hatalmas jelentőséget kaptak az ilyen események, eltolódtak a hangsúlyok, és ez a libikóka az, ami kirobbantotta belőlem ezeket a történeteket.

– Mindent gyűjt. Magát is – mondta. – Azt hiszi, maga valamiféle ősi, elfeledett ázsiai törzs tagja. Van egy japán antropológus tanácsadója is. A múltkor valami karacsáj sámánt hívott Kasselbe, aki fakéregporból készült teával hallucináltatta az egész kompániát. Maga nem valami főpap, ugye? – Bizonytalanul méregetett. Megnyugtattam, hogy nem kell tőlem tartania, újságíró vagyok. Felcsillant a szeme. – Akkor maga teljesen érdektelen!

 

Idézet a könyvből

Első regényeid sikere nyomán gyorsan megkaptad az erdélyi írónő címkét. A mostani novelláskötet esetén ez a szál nem jelenik meg erőteljesen. Tudatosan próbáltad alakítani ezt a képet magadról? 

Kétségtelenül minden eleme igaz a címkének, erdélyi vagyok, író vagyok és nő is vagyok. Nehéz ezzel vitatkozni, és az is tény, hogy két regényemnek a címében is szerepel az Erdély szó. Az eddigi írásaimban mindenhol felbukkant Erdély, egy-egy novella esetén a mostani könyvben is szerepel. Nagyon meghatároz engem a gyerekkorom, és a felnőttkorom azon része, amit Erdélyben töltöttem. Ott értem a legjobban a humort, ott sírok a legjobban, ott nevetek a legjobban. Fontos számomra, hogy ott is otthon legyek még mindig, fél lábbal, miközben itt is itthon vagyok. Az, hogy az erdélyi írónő dobozban ücsörgök, nem zavar. Nem volt olyan szándék, hogy elszakadjak ettől, egyrészt mert hosszú évek tapasztalata azt mutatja, hogy az, ki milyen skatulyába kerül be, esetleges is tud lenni, nem vagyunk mindig hatással rá, mit gondolnak rólunk az emberek. Másrészt nincs bajom vele, nem akartam ellene menni egyáltalán. Az embert a munkássága egy idő után úgyis besorolja valahová, de az nem rövid távú történet.

Mekkora időszak novellatermését karolja fel a kötet? 

Több novella is van a kötetben, ami újságokban, antológiákban már megjelent korábban, a történetek fele az, ami az elmúlt egy évben készült.

Cselekményüket tekintve egészen eltérőek a történetek, van, ami sci-fiszerű, más közelebbi vagy távolabbi történelmi korokba visz. Gyakran egészen új oldaláról láthatunk rá ismertnek vélt élethelyzetekre, és közös pontjuk, hogy hiányzik az éles lezárás belőlük. Vagy egy nem várt fordulat nyomja rá a bélyegét a végkifejletre, vagy maga a történet tömörsége vet fel egy sor kérdést, aminek megválaszolásán aztán egész nap eltöprenghetünk.

Nagyon meseszerű történetek kerültek a kötetbe, számítok az olvasóra, arra hogy az alkotói folyamatban részt vesz velem, elképzeli, továbbgondolja az olvasottakat. Nem akartam részletekbe menően mesélni. Azt gondolom, mindannyian jóval több sorozatot, vizuális műalkotást fogyasztottunk az elmúlt időszakban, amik nagyon pontosan mesélnek, keveset bíznak a fantáziánkra. Ehhez képest a könyv, az irodalom, a leírt szó pont ennyivel tud többet: nem mutat meg mindent. Ránk bízza, hogy elképzeljük, hogy történik meg. Azt gondolom, nagyon fontos, hogy ez ne kopjon ki az életünkből, éppen ezért törekedtem rá, hogy teret adjak az olvasónak.

Nálunk senki nem vált el hatszáz éve. Mondogatták. mondogatják. Kérdőjel.

Aztán: na lám, lám, és mégis. És akkor újra kell értelmezni azt is, hogy „családban marad”. Mert akkor melyikben? Vagy hány van? Akkor az most külön? Vagy az egy? Kinek hogy. Nekem egy. Nagy. Néhol lötyög, de a miénk. Hogy kinek a gyereke, meg a maga gyereke, meg kinek az anyósa meddig az anyósa? Hogy a papíron múlna? Kinek, hogy, nekem: egy fenét. Nálunk hatszáz éve nem vált el senki. Az lehet, de meghalni azért meghaltak, újraházasodtak, megszöktek a sofőrrel, klisék stb. És már akkor is, az elmúlt hatszáz évben is ugyanúgy: a maga gyereke, az én gyerekem, a mi gyerekünk. Voltak kivételek is.

Idézet a könyből

Közös a történetekben az is, hogy női sorsokat mutat be, illetve olyan témákat, érzéseket állít középpontba, amik sok nőt érdekelnek, meghatároznak. Miért tartod fontosnak, hogy a nőkkel, a nőiséggel kapcsolatos témákat dolgozd fel?

Nekem nagyon nehéz írás közben férfi karaktereket alkotni. Jobban értem, érzem, tudom a nők világát. Ráadásul azt gondolom, bőven ideje is, hogy a nők nézőpontja is hangsúlyosabban érvényesüljön. Van mit bepótolni. Azzal együtt, hogy nagyon zavar, amikor a ló másik oldalára átesve a férfiakat szinte megsemmisítő narratívák kezdenek uralkodóvá, kánonná válni. 

Miért épp a Nincs egy férfi novella lett a kötet címadója?

A helyzet az, hogy a cím kicsit előbb volt mint a novella. Szerepel ebben a kötetben egy Esterházy-parafrázis, a Van egy ciklus, ami aminek első darabja egy magazin felkérésére íródott, de annyira belelendültem, hogy többet is írtam belőle. Esterházy Péter Egy nő című könyvéhez kapcsolódnak, ezzel a címmel játszadoztam gondolatban, így jött egy kiadói beszélgetés során az ötlet, hogy az is lehetne, Nincs egy férfi. Ez mindenkinek tetszett, így aztán különböző, magam körül látott jelenségek hatására írtam hozzá egy novellát. Mondhatni gomboz készült a kabát.

Érdekes egyébként, hogy az elmúlt napokban nagyon sokan szegezték nekem a kérdést, miért gondolom azt, hogy nincs egy férfi? Kikérték maguknak, főként férfiak, többen személyesen is rákérdeztek, mások Instagramon írtak rám miatta. Holott nem gondolom így, ez a novellából is kiderül, ez csupán a címe egy könyvnek. 

Fotó: Libri Kiadó

Nemcsak az írásokat, az illusztrációkat is te készítetted, mint az előszóban írod, a középkori kódexek stílusában. Honnan jött az ötlet, hogy ilyen rajzok kerüljenek a történetek mellé?

Nagy hatással volt rám egy kora reneszánsz freskó, aminek döbbenetesek voltak a figurái, fura szimbólumtárnak tűnt az egész számomra. Egyszerűek voltak, mégis kifejezőek, érzékletesen mutattak be emberi tulajdonságokat, jellemvonásokat. Ennek nyomán kezdtem el rajzolni ezeket a lényeket, amikből idővel egyre több készült, egészen elfoglalták a gondolataimat, és egyszer csak azt vettem észre, hogy írás helyett is rajzolok. Sok rajz született baráti beszélgetések alatt, a nyári szabadság idején, amikor inkább benn maradtam a szobában, és egész délutánokon át rajzoltam. Korábban is készítettem rajzokat családtagoknak, de ez idáig nem került ennyire fókuszba. Sok író rajzol, én is meglepődtem, mennyien vannak. Pár éve például egy műsorommal kapcsolatban lehetőségem volt Arany János kéziratait megnézni a levéltárban, és egész komoly rajzok kísérték azokat. Jól rajzolt.

A rajzaid ezek szerint a könyvtől függetlenül készültek?

Igen, amikor a kiadóval elkezdtünk beszélgetni a könyvről, akkor merült fel, hogy bekerülhetnének ezek a firkák is. Összeraktuk a szövegeket és a képeket, és úgy tűnt, működik. Nagyon örülök, hogy így alakult, úgy gondolom, ezek a rajzok ugyanannak a világnak egy másfajta leképeződései, ami a történetekben is megjelenik.

Három fejezetből áll a könyv, bennük a novellákkal. Van rejtett sorrendisége az egyébként egészen eltérő történeteknek?

Ez csak egy mankó, nem olvasási sorrendjavaslat, bátran lehet össze-vissza olvasni. Ahogy a rajzok sem illeszthetők didaktikusan a novellákhoz, úgy közöttük sem próbáltam rendszert kreálni. Nagyon élveztem annak szabadságát, hogy ugrálhatok korok között, és nem kell úgy ottmaradnom egy történetben, mint egy regény esetén. Ha regényt írok, köt a kor, a szereplők, azok jellemei. Itt nem volt semmi ilyen, csak a szabadesés, és ezt nagyon szerettem.

Több novellánál is azt éreztem, egész regényként is olvasva is izgalmas lenne belemerülni a történetbe. Gondoltál rá, hogy később valamelyik történetből regény is készüljön?

Sokféle történet dolgozik bennem folyamatosan, de több kell ennél ahhoz, hogy regény szülessen belőlük. A regény komoly elköteleződés, olyan mint egy kapcsolat. Eltölteni valakikkel egy-két, akár három évet is, nem egyszerű. A novellák esetén egyik történet sem dolgozott bennem annyira, hogy regénnyé váljon. Ezeket így érzem késznek. Szándékosan hagytam kicsit lógva az olvasót, hogy vigye tovább magában a történeteket, gondolja tovább, ez is generálhat egy olyan érzést, hogy többet szeretnénk belőle olvasóként. Ami a regényeket illeti, továbbra is a trilógia befejezését tervezem.

Exit mobile version