Hazudj, ha tudsz – ma már nem is olyan könnyű
Az online tér állandó velejárója, hogy lehetőségünk van titkolózni. Megszoktuk, hogy szűrhetjük a rólunk kikerülő információkat, szebbre színezhetjük a valóságot. Azonban akár rövid, akár hosszú távra szólnak a társkereséssel kapcsolatos célkitűzéseink, az őszinteség minden esetben kifizetődőbb lesz. András szerint mindössze figyelem kérdése, hogy ne csapjanak be bennünket, meg kell tanulnunk olvasni a sorok között, ráadásul a legtöbb hazugság ma már gyorsan ellenőrizhető.
„A való életben is bárki, bármikor, bárhogy meg tud minket vezetni: egy kollégáról sem tudjuk, hogy mennyire megbízható, kibeszél-e bennünket a hátunk mögött, az-e, akinek mutatja magát. Aki állandóan ettől fél, az nagy valószínűséggel bele is fog sétálni a hazugságokba. Ezért mindig mindenkit óva intek attól, hogy sokáig csak írogassanak egymásnak. Azonnal kamerázni kell, meg kell nézni egymást, hiszen a legtöbb probléma mindig ugyanaz: nem úgy néz ki a másik, ahogy állította.”
Évekkel ezelőtt – pont egy randival azelőtt, hogy a férjemet megismertem, találkoztam egy sráccal. Az elején a szokásos kérdéseket tettük fel. Kérdeztem, hol dolgozik, mivel foglalkozik. Azt mondta titokzatosan, hogy nem árulhatja el. Gondoltam, semmi gond, biztos a Nemzetbiztonságnál van. De úgy voltam vele, hogy akkor én sem mondom meg. Csak annyit árultam el, hogy csoportvezető vagyok. Beszélgettünk tovább, normálisnak tűnt, bár a szikrának nyoma sem volt. Amikor hazafelé tartottunk, megkérdezte, hogy a Dózsa György úti vagy a Szabadság téri irodaházban vagyok-e. Na, ekkor teljesen lefagytam. Nem tudta a vezetéknevemet sem, és nem mondtam el, melyik cégnél dolgozom, ő mégis tudta. Annyira ijesztő volt számomra. Haza akart kísérni, de ezek után végképp nem akartam. Bár ki tudja, lehet, a címemet is tudta már… (Kata)
Fotó: Direct One
Túl alacsony vagy túl magas elvárások?
Ahogy a harag, úgy néha a magány is rossz tanácsadó. Van, aki a „minden mindegy” elvét vallva végső elkeseredésében keres online felületen társat, ahol már lényegében bárkivel megelégedne, de olyan is akad, aki egy nem létező ideált kerget, így soha nem fog találni az elvárásainak megfelelő társat. Ahogy András fogalmaz: sok rossz tapasztalat után nem az elvárásainkon kell változtatni, egyszerűen csak célirányosabban kellene keresnünk, és el kell tudnunk fogadni a tényt: az online társkeresés első körben mindig inkább egy húspiachoz hasonlít.
„Az életünkben minden az egyszerűsödés felé halad. Én magam is az értékes embereket keresem magam körül, de mégis valahol meg kell barátkoznunk azzal, hogy felületes világot élünk. Az egyik legnagyobb online tér, a Tinder lényegében már úgy működik, mint egy lóvásár. A társkereső az egyik legnagyobb felülete a felületességnek, mondhatjuk, hogy a közhelyparádék Mekkája, de úgy kell hozzáállni, hogy a sárból ki kell halászni a gyöngyöt! Hiszen a normális emberek is ott vannak, hol máshol lennének? Csak meg kell találni őket!”
A kezdő kérdés ez volt: „Megkaptad már a 3. oltást?” Gondoltam, poénos a srác. Írtam, hogy nyert, ilyen egyedi dumával nem kezdett még senki! Kiderült, hogy nem viccel. Semmit nem tudott még rólam, de máris ki akart oktatni az oltást illetően. (Adri)
Fotó: Direct One
Türelem!
Sok ember fejében még mindig úgy él az online társkeresés, mint végső kétségbeesésben használt utolsó utáni lehetőség, pedig ez már régóta nem így van. Azonban az is biztos, hogy a türelmetlenség itt sem jó tanácsadó: bizony sok vízben meg kell fürdeni, mire megtaláljuk azt, akivel valóban egymásnak kellünk.
„Én magam biztos vagyok abban, hogy mindenkinek megvan a párja az életben, akivel egymásra néznek és minden természetes köztük, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva. De sajnos nem mindig találják meg egymást, gyakran az egyik fél nem áll készen rá, nincs tisztában saját magával, vagy azzal, hogy mit szeretne. Minél inkább rendben van mind a két ember, minél tisztábbak a célok, az irányok, annál könnyebben találnak majd egymásra. Sokan vannak így! Amikor két könyvet is írtam a témában, számtalan sikersztorit osztottak meg velem. Még évek múltán is csak azt tudom tanácsolni, hogy türelem: keresztül kell menni néhány mocsáron, néhány rossz tapasztalaton, de ezek csak erősebbé tesznek.”
Regisztráltam valamelyik oldalra. Én falun élek. Hamarosan rám írt valaki:
„Figyelj, nem vagy nagy szépség, de itt vagy a szomszéd faluban, nem kell messzire járni. Jó leszel te is!” Inkább letöröltem magam. (Ancsa)
Fotó: Direct One
Nem valljuk be, nem kérdezzük meg, nehogy idő előtt kiszórjanak
András tapasztalatai szerint sok sikeres nő számol be arról, hogy elriasztja a férfiakat az, ha egy nő túl határozott, tudja, mit akar. András azonban úgy gondolja: létezik olyan férfi, akinek pont ez a vágya. El kell fogadnunk a tényt: sokan vagyunk egymásra az online térben, ez pedig azt jelenti, hogy ha határozottan tudjuk, mit akarunk, és mit nem, azzal könnyen kieshetünk a másik rostáján. De vajon baj ez?
„A legnagyobb hibának a kommunikáció hiányát látom: legtöbbször egyszerűen nem merjük megkérdezni azt, amit leginkább tudni szeretnénk, mivel mindenki attól fél, hogy már az elején ki fogják szórni. Nagyon sok embertől hallottam vissza, hogy amikor eljutottak az ágyig, az illető nem merte megmondani a másiknak, hogy lehetőleg ne aludjon ott, ezért a hölgy vagy az úr egész éjjel virrasztott, hogy újdonsült partnere nehogy ellopjon valamit. Az emberek az egészen alapdolgokról sem beszélnek, mint amilyen például a gyerek kérdése – van-e, szeretnénk-e, és ha igen, mennyi időn belül. Beszélni kell ezekről, hiszen, ha nem mondunk ki bizonyos dolgokat, akkor az a kapcsolatépítés pusztán időpocsékolás lesz.”
Egy intellektuális beszélgetés bontakozott ki. Már ott tartottunk, hogy zongorázik, és én is nagyon szeretem a klasszikus zenét. Egyszer csak bedobta: „Lenne egy furcsa kérdésem. Küldenél egy fotót a talpadról?” Nem mentem bele. (Viki)
Fotó: Direct One
Ne ringassuk magunkat rózsaszín illúziókba!
András azt tanácsolja: senkinek ne legyenek hamis elképzelései az online társkeresést illetően: mindenki nagyjából tíz emberrel beszélget egyszerre, de ha annyival nem is, kettő-hárommal biztosan. És amint nem olyan választ kap az illető, amilyet szeretne, azonnal ugrik a következő beszélgetőpartnerhez.
„Ez a mai világunk velejárója: felgyorsult, ehhez kell alkalmazkodnunk. Az egész társkeresőt egyébként sokan túlmisztifikálják. Úgy kellene kezelni, mint magát az életet, hiszen szerves részünkké vált az online térben való ismerkedés. Nem kell rózsaszín illúziókba ringatni magunkat! Sokan például panaszkodnak arra, hogy a másik egyszer csak eltűnik, nem válaszol. De ha belegondolunk, ezeknek a kommunikációs csatornáknak nem létezik illemtankódexe, hogy mit szabad és mit nem. El kell jutnunk odáig, hogy túllépünk a felületes, gyors kudarcokon és merjük leírni, vállalni az érzéseinket, vágyainkat, mert az elképzelések csak így fognak tudni találkozni egymással. Természetesen így is nagyon sok lukra futás lesz, de ez nincs máshogy a való életben sem. Mindig is hittem a kommunikációban, a kérdésekben, de főleg a válaszokban. Abban benne van minden, sokszor valakinek az írásából sokkal többet megtudunk róla, mintha egy buliban beszélgetnénk vele. Ha valaki tudja értelmezni a válaszokat, nagyon komoly jellemrajzot tud kapni az adott emberről.”
Ez volt a kedvencem, emiatt töröltem a társkeresős fiókomat. Az első mondatok az ismerkedésből.
– Szia, tényleg 33 éves vagy?
– Szia, nem, 60, csak jól tartom magam!
– Csak mert egyik képeden sem nézel ki 40-nél fiatalabbnak. (Eszter)