Amikor egy szállodalánc meghív magához, azt hisszük, ismerjük a dörgést: belsőépítészeti körbemutogatás, etetés-itatás, némi népszerűsítésért és – ha belefér – egy kis influenszerkedésért cserébe. Már csak ezért is kellemes meglepetés volt, amikor az Ibis hotellánc felkért, hogy ruccanjunk ki velük egy Varsó óvárosa melletti szállodájukba, úgy, hogy nem is maga a hotel a fontos, hanem az esti koncert – a hotelben.
Az Ibis egyébként is lelkes támogatója a kortárs popzenének, egy ideje ők szponzorálják a Szigeten az All Europe Stage-et, amely egy viszonylag kis színpad nagyon-nagyon izgalmas, feltörekvő előadókkal. Ez azonban kakukktojás, az ibis Music rendezvénysorozat koncertjeit ugyanis, ha tehetik, saját hoteleikben szervezik, Nagy-Britanniában például már hatalmas dolog, ha valaki felléphet egy ilyen szálloda koncerttermében. Úgy tűnik, ezek már nem csak hotelek, ahol mellesleg koncerteket is adnak, hanem pont olyan hangsúlyos az élőzene, mint az, hogy egyébként aludni és enni is lehet ott.
Varsóban telt házas, lengyel-magyar duplakoncerttel vártak; ezzel sokat nem mondtunk, mert a terem egészen apró, meghitt, tökéletes klubkoncert-helyszín tehát. Ha az első sorba állsz, kis túlzással olyan közel van hozzád a frontember, mint a melletted álló. Ezt kár is ragozni, már csak azért is, mert mutatjuk képekben is.
Fotó: Neményi Márton
Zalia
Énekhang és előadásmód alapján úgy tippeltük volna, hogy 10-15 éve tölt meg stadionokat, de nem: Zalia huszonkevés éves, és olyan univerzális popzenét játszik végtelen lelkesedéssel – ami oda-vissza átragad zenészeire is –, amely pont úgy megszülethetett volna 1978-ban, mint 1993-ban, vagy éppen 2022-ben.
Fotó: Neményi Márton
Fotó: Neményi Márton
Fotó: Neményi Márton
Fotó: Neményi Márton
Fotó: Neményi Márton
Fotó: Neményi Márton
Fotó: Neményi Márton
Fotó: Neményi Márton
Fotó: Neményi Márton
Fotó: Neményi Márton
Fotó: Neményi Márton
Fotó: Neményi Márton
Fotó: Neményi Márton
Fotó: Neményi Márton
Szégyen-gyalázat, de lengyelül nem értünk, így csak tippelni tudtunk, miről szólnak a szövegek. (Alighanem fiúkról.) Nem baj, sőt, a harmadik szám után nem is bántuk, külön izgalmas volt mozdulatok, dallam és a közönség reakciói alapján megtippelni, hogy éppen mi a téma.
Zaliának alighanem sokkal nagyobb rajongótábora van, mint akik eljöttek, a 19-es átlagéletkorú közönség tagjai ugyanis a csillárról is lógtak volna, ha lett volna csillár. Az biztos, hogy rég láttunk ilyen lelkes hallgatóságot.
The Anahit
Sok igazságtalanság van ebben az országban; az egyik legnagyobb, hogy Csányi Rita együttese nem tölt meg stadionokat. (Kivéve, amikor például a Halott Pénznek előzenekaroskodnak.) Anahit egyébként a víz, a bölcsesség és a gyógyítás istennője az örmény mitológiában – Rita részben örmény származású –, aki azonban ezt olvasva lassú, meditatív zenére és átszellemülésre számít, az nagyon mellélő: a The Anahit vagány, energikus, itt-ott szinte dühös, közben pedig egyszerre nagyon szexi és nagyon feminista. Az énekesnő feltűnt az X-Faktorban, sorban nyerték a (nem kereskedelmi tévés) tehetségkutatókat, felléptek a Szigeten és díjazták őket a Veszprémi Utcazene Fesztiválon.
Fotó: Neményi Márton
Fotó: Neményi Márton
Fotó: Neményi Márton
Fotó: Neményi Márton
Fotó: Neményi Márton
Fotó: Neményi Márton
Fotó: Neményi Márton
Fotó: Neményi Márton
Fotó: Neményi Márton
Fotó: Neményi Márton
Fotó: Neményi Márton
Fotó: Neményi Márton
Fotó: Neményi Márton
Fotó: Neményi Márton
Ide természetesen az angol nyelvű számaikat hozták. A projekt szellemi anyjának elképesztő a színpadi jelenléte: egyszerre idézi meg a fiatal Madonnát és a legendás Merrill Niskert, azaz Peachest, műfajilag pedig ugyanúgy a saját képükre formálják az R&B-t, mint az elektronikus tánczenét és a pop sötétebbik oldalát. A tematikába ennek megfelelően belefér a bulizás, a társadalmi üzenetek, az exeknek címzett indulatos, de teljesen jogos üzengetés, és az, hogy mennyire utálja, hogy idegenek állandóan a haját taperolják.