Mentőhelikopter vitt el egy fiatal focistát a nagycenki pályáról

nlc | 2023. Március 20.
A Nagycenk–Répcementi megyei II. osztályú, nyugati csoport U19-es labdarúgó-mérkőzés második félidejében kellett mentőket hívni az egyik játékoshoz.

A Répcementi színeiben játszó Ódor Ármin 12 perce volt a pályán, amikor erősen fejen találta a labda. A fiatal játékos elveszítette az egyensúlyát és a földre esett, olyan szerencsétlenül, hogy közben a halántékát beütötte az egyik nagycenki focista térdébe.

Nagy ijedtségre adott okot, hogy Ármin mozdulatlanul rogyott a földre. Ahogy a Kisalföld írja, az első segítség gyorsan érkezett, de az autóban nem volt mentőorvos. A mentő szakemberei, látván az eset komolyságát, esetkocsit kértek, ám a megérkezéséig rohamosan telt az idő. A kiérkező mentőorvos a diagnózis alapján jobbnak látta, ha mentőhelikoptert hívnak, arra várva pedig megkezdte a játékos állapotának stabilizálását.

A helikopter Sármellékről érkezett és a sérült fiatalt azonnal kórházba szállította.

A történtek után a mérkőzés félbeszakadt, a nagycenki pályán mindenki megmutatta, mennyire segítőkész és emberséges. Azóta a lap azt is megtudta, hogy Ódor Ármin súlyos agyrázkódást kapott ezért továbbra is megfigyelés alatt tartják.

Fotó: Getty Images

Exit mobile version