A tavalyi havas siker után idén is egy izgalmas, korokon átívelő utazásra invitálunk benneteket: április 1-jén és 2-án ismét az Aquincumi Múzeum a Történelmi Kézműves Vásár és Hagyományőrző Találkozó házigazdája.
Április első hétvégéjén ismét a változatos családi programoké, a színes vásári forgatagé és a hamisítatlan történelmi hangulaté lesz a főszerep. Autentikus ruhákba öltözött hagyományőrzők, megelevenedő történelmi tábori életképek és életmód bemutatók segítségével bepillantást nyerhettek különböző történelmi korszakok hétköznapjaiba a római kortól egészen a XIX. századig.
Ha érdekel a történelem vagy tartalmas kikapcsolódásra vágysz, akkor itt a helyed!
A már megszokott aquincumi tematikus séták mellett most rendhagyó tárlatvezetések keretében kicsit beleshettek a kulisszák mögé is. Szakavatott múzeumi kollégák megmutatják, hogy hogyan épül egy időszaki kiállítás vagy hogy hol „laknak” a kiállításra váró műtárgyak.
A kézművesség szerelmesei workshopjainkon belekóstolhatnak a nemezelésbe, a makraméba és a bőrművességbe. (Ezek a foglalkozások regisztrációhoz kötöttek.)
Szakmai programjainkon pedig a tudományos ismeretterjesztés mellett idén kiemelt szerepet kapnak a történelmi filmek is. Ha szereted a történelmi filmeket, vagy érdekel, hogy mi van a filmvásznon innen és túl, akkor feltétlen itt a helyed!
A sportosabb kikapcsolódásra vágyók végigszurkolhatják a történelmi küzdősport versenyeinek (TAP fight-viking viadal, Soft Buhurt) fordulóit.
Az apróságokat pedig mesemondással, kézműves foglalkozásokkal, valamint játékokkal várjuk.
Részletes programért és további információkért kövessetek minket az alábbi oldalon: https://www.facebook.com/events/516214200712992
Gyere el és éld át velünk te is a történelmet!
Cím: Aquincumi Múzeum és Régészeti Park, bejárat a 1031 Budapest, Záhony utca 4. felől
Jegyek: https://t.ly/7FtM