A görög mitológiából jól ismerjük Medusa történetét. Sőt: ő az egyik legismertebb szörny a mondák szereplői közül, akit általában a haja helyén kígyókkal ábrázoltak, amellyel kővé változtatta az ellenségeit. A három gorgó közül ő volt az egyetlen halandó, akivel csak a hős Perszeusz tudott végezni. Általában az ő történetén keresztül hallunk a szörnyű Medusáról – ahhoz azonban, hogy ezt megértsük, vissza kell mennünk egészen Perszeusz születéséig.
A harcos ugyanis félisten volt, mégpedig Zeusz fia, aki aranyeső képében (de most komolyan: mit vártál tőle?) termékenyítette meg Perszeusz anyját, Danaét, akit apja egy tető nélküli toronyban tartott fogva. Hogy miért? A válasz olyan, mint amit a görög mitológiától általában várunk: egy jóslat miatt attól félt, hogy az unokája jelenti majd a végzetét, ezért nem akarta, hogy Danaé valaha is teherbe essen. Csakhogy mint tudjuk, Zeusznak különösen a gyengéi a magányos, kétségbeesett nők, akiknek tilos a közelébe menni, így nyilván nemzett Danaénak egy fiút. A lány dühös és rettegő apja így egy faládába zárta Danaét és a csecsemő Perszeuszt, akik Szeriphosz szigetén, Polüdektész király birodalmában kötöttek ki.
A kis Perszeuszt a király testvére, Diktüsz saját fiaként nevelte, miközben Polüdektész szemet vetett Danaéra. Miután évek át gyűjtögette a bátorságot, Polüdektész végül kellően összeszedte magát ahhoz, hogy feleségül vegye a nőt, egyetlen dolog állt csak az útjába: Perszeusz. A fiatal srác nem bízott ugyanis a királyban, nem akarta, hogy bármi köze is legyen az anyjához. Polüdektész tehát, hogy egyszer és mindenkorra eltávolítsa Perszeuszt a képből, egy lehetetlen feladattal bízta meg a srácot: arra kérte, vágja le a legyőzhetetlen szörnyetegként számontartott Medusa fejét, annak reményében, hogy a küldetésben Perszeusz – mint előtte mindenki – elbukik. Perszeusz pedig az apja sarlójával, Hermész szárnyas sarujával, Pallasz Athéné pajzsával és Hádész láthatatlanná tévő sisakjával felszerelkezve útnak indult, hogy legyőzze Medusát. Elsősorban Athéné ajándéka vált be a legjobban a harcosnak, miután rájött, hogy olyan fényes a felülete, hogy visszatükröződik. Így nem kellett ránéznie a szörnyre, hogy aztán egy jól irányzott suhintással lecsapja a fejét. A Medusa nyakából kicseppenő vérből pedig megszületett Pegazus (igen, aki a Disney-mesében Herkules szárnyas lova) és Khrüszaór, az óriás. Bár Perszeusz mondájából Medusa a nagy, félelmetes, mindenkit rettegésben tartó rémként maradt fenn, a kígyóhajú nő valójában végig ártatlan volt.
Benvenuto Cellini Perszeusz Medusa fejével című szobra Firenzében (Fotó: Jeremy Villasis. Philippines/Getty Images)
Áldozathibáztatás olimposzi módra
Egészen i.sz. 8-ig kellett várnia Medusának arra, hogy valaki elmesélje a történetét: a római aranykor költője, Ovidius ekkor írta meg a Metamorphoses című művét, benne Medusa Perszeusz előtti életét. Ezt ugyan akkoriban a görög és római mitológia részévé tették, több, mint kétezer évvel később továbbra is csak Perszeusz hősiessége maradt fenn, a férfi relációján kívül nem igazán ismerjük Medusát. Pedig egy időben – mielőtt félelmetes, kígyóhajú szörnnyé változott – ő volt a leggyönyörűbb nő, aki valaha erre a világra született. Bárkit megkaphatott volna, akit csak akart. Medusának azonban csak egyetlen vágya volt: hogy egész életében hűen szolgálhassa Pallasz Athénét. A bölcsesség, stratégia és igazságosság szűz istennőjének szentelte az életét, s cölibátust fogadott papnőként beköltözött Athéné templomába.
Medusa szépsége azonban megakadályozta őt abban, hogy nyugodtan imádkozzon Athénéhoz. Az istennő temploma előtt ugyanis kígyózó sorokban álltak a férfiak, akik már azzal is beérték volna, ha csak egyetlen pillantást vetnek a gyönyörű papnőre. Medusa hiába adta volna oda mindenét Athénének, hiába nem érdekelte őt a rá várakozó tömeg, az istennő csak a lányban gyönyörködő embereket látta meg, az őt imádó Medusát nem – ilyen az, amikor elvakít a féltékenység.
Mikor aztán Poszeidón rájött, hogy Athéné legújabb gyenge pontja ez a csodaszép lány, aki élete minden percét az istennő templomában tölti, tudta, hogy őt fogja felhasználni kicsinyes terveihez. Tudniillik Poszeidón és unokahúga egészen azóta esküdt ellenségek voltak, mióta Athéné szerezte meg magának azt az attikai várost, amit mindkét istenség magáénak akart volna tudni – ez lett később Athén. Így ezek után mindent megtettek, hogy megkeserítsék a másik életét. Még akkor is (a görög isteneket ismerve: különösen akkor), ha a céljaik érdekében földi halandókat kell felhasználni vagy tönkre tenni. Ezért döntött úgy Poszeidón, hogy elveszi az ártatlanságot mindennél többre tartó Athénétól a szüzességet fogadott papnőjét, méghozzá az istennő saját kegyhelyén: megerőszakolta Medusát.
Caravaggio Medúza-feje az Uffizi Galériában (Fotó: VCG Wilson/Corbis via Getty Images)
Ekkor Athénét már nemcsak a féltékenység, de a düh is elvakította, így megfeledkezvén arról, hogy ő a bölcsesség istennője (is), Medusát vádolta a történtekért. Athéné tehát nem Poszeidónt, hanem Medusát büntette meg: elátkozta a fiatal lányt, szörnyű gorgóvá változtatta, akire többé senki nem akar majd ránézni. Aki ugyanis megteszi, azt a hajtincsei helyett tekergő kígyók kővé dermesztik. Medusa, ahogy eddig, ezután is csak egyedül, békében szeretett volna tovább élni, ezért elmenekült egy lakatlan szigetre. Ahol tovább imádkozott Athénéhez, egészen addig, amíg meg nem érkezett Perszeusz és véget vetett a lány életének. Miután Poszeidón nyomot hagyott Medusán, a nő halálával új élet született: a már említett Pegazus és Khrüszaór.
#Metoo
Ha talán történelemórán nem is, előbb-utóbb mégis sokakhoz eljutott és kapcsolódni is tudtak Medusa perspektívájával. Mert annak ellenére, hogy Medusa története a mitológiából származik, az áldozathibáztatás nagyon is valós tapasztalat. 2022-es tanulmányukban Katharina T. Halicki, Robin Hauser és Michaela Wänke úgy fogalmaztak:
„a bűncselekmények áldozatai gyakran kétszer szenvednek. Először a bűntett során, később pedig azzal vádolhatják őket, hogy legalább egy kevés felelősségük volt abban, ami velük történt.”
Ez pedig különösen igaz a nemi erőszak túlélőire. Csakúgy, ahogy Medusát megbüntették azért, mert megerőszakolták, az áldozatokat szintén kétszeres fájdalom érheti: az erőszak és az azért való hibáztatás.
Ez a párhuzam a TikTokon is egyre elterjedtebb. Nem csupán Medusát ábrázoló tetoválásaikat osztják meg a túlélők, de Medusa történetén keresztül beszélhetnek a saját bántalmazásukról, cserébe empátiát és támogatást kapva a többi felhasználótól. Medusa gonoszként való ábrázolása tehát nincs kőbe vésve, sőt: értelmezhetjük ezt a nőalakot a hibáztatott áldozat, az erőszak túlélője, az ellenállás és erő szimbólumaként is. Éppen ezt gondolhatta Luciano Garbati, olasz-argentin szobrász is, aki újragondolva a firenzei Perszeusz Medusa fejével szobrot, elkészítette annak fordítottját Medusa Perszeusz fejével címmel.
Fotó: Roy Rochlin/Getty Images
Az alkotást ugyan Garbati 2008-ban készítette, egy évtizeddel később figyeltek fel rá igazán, amikor kiállították Manhattanben a büntetőbírósággal szembeni utcán. Ezzel pedig a Medusa-szobor a szexuális erőszak túlélőinek győzelmét testesítette meg. Itt ítélték el ugyanis többek között a #Metoo-mozgalom legnagyobb predátorát, Harvey Weinsteint. Bár a szobor hat hónappal később került a bíróság elé, és Weinstein nem nézhetett szembe a női haragot megtestesítő Medusával, minden utána következő bántalmazó láthatja az elszánt tekintetű nőt, aki a mítoszbéli gyilkosának fejét tartja a kezében.
(Forrás: Briefed, RTE, New York Times)