Már a neandervölgyi emberek és a homo sapiensek is csókolózhattak egymással

Ezt a szerelmes költeményt nagyjából négyezer évvel ezelőtt vésték egy mezopotámiai kőtáblába akkád ékírással, ami fényesen bizonyítja, hogy az emberek már civilizáció hajnalán is bőszen csókolóztak. Sőt: az intenzív nyálcsere alighanem egyedős lehet a fajunkkal. Sajnos azonban, ahogy a csókolózás szokása elterjedt, úgy jelentkezett egy mellékhatás is – a különböző betegségek terjedése. A tartósan megmaradó kórokozók evolúcióját tanulmányozó tudósok ezért most a csók történetében mélyedtek el, és megpróbálták feltárni, hogy ez a kétségkívül kellemes aktus milyen szerepet játszott a kórokozók terjedésében.

Troels Pank Arbøll, a Koppenhágai Egyetem ékírásszakértője, aki az orvostudomány történetére specializálódott, nemrégiben társszerzőként írt egy tanulmányt a rangos Science folyóiratba, amely a csókolózás ősi történetét és a betegségek átvitelében betöltött szerepét vizsgálja. Arbøll és kutatótársai Mezopotámiából származó ékírásos táblákat tanulmányoztak, és csókolózásra (azaz konkrétabban: elsősorban a romantikus jellegű csókolózásra) vonatkozó obskúrus utalásokat, illetve különféle betegségeket leíró orvosi feljegyzéseket keresték. Bár tudományos körökben a csókról szóló legrégebbi írásos feljegyzésként általában egy 3500 éves, Indiából származó, bronzkori kéziratot szokás citálni, a szerzők még ennél is jóval – akár ezer évvel – korábban készült mezopotámiai táblákat vizsgáltak meg. Ugyanakkor azt is hangsúlyozzák, hogy a csókolózás gyökerei a fentieknél még messzebbre vezethetnek, bőven a civilizáció előtti időkbe. 

Igazából az sem teljesen egyértelmű, hogy miért is csókolózunk, szóval a téma már jó ideje folyamatos pszichológiai és biológiai kutatások tárgyát képezi. Egyesek szerint a csókolózás segíthet az embereknek felmérni a potenciális partnereket, hisz a szájról szájra vándorló nyál olyan hormonokat és egyéb vegyületeket tartalmaz, amelyek erősen stimulálják az agyat: ha pedig valaki egy csókolózás alkalmával mondjuk rossz lehelettel találkozik, az elriaszthatja, hisz a kellemetlen élmény figyelmezteti az agyunk egy részét a különböző betegségekre vagy az alkalmatlanság egyéb jelzőire.

A csókolózás a párkapcsolatokat is erősíti, és egyes kutatások szerint a boldogabb párok többet csókolóznak, bár a szakértők nem tudják pontosan megmondani, hogyan működik. Az egyik ok az lehet, hogy a csókolózás – minő meglepetés – egyszerűen jó érzés; az ajkak és a nyelvek találkozása beindítja az agy azon területeit, amelyek az öröm fokozásában és a stressz csökkentésében vesznek részt. Az emberen kívül más főemlősök is szoktak időnként csókolózni, például a bonobók vagy a csimpánzok, habár ezek nem feltétlenül romantikus (vagy szexuális) tartalmú aktusok. Azt is tudjuk már egy ideje, hogy az emberek viszonylag rendszeresen létesítettek szexuális kapcsolatot a neandervölgyiekkel – a bizonyíték a DNS-ünkben is megtalálható. De vajon csókolóztak-e? A neandervölgyiek foglepedékét tanulmányozó tudósok felfedeztek egy 48 ezer éves mikroorganizmust, amelyhez hasonlóak még ma is megtalálható az emberi szájban, ám jelentősen különbözik a neandervölgyi emberekben talált leletektől. Így könnyen elképzelhető, hogy ez csókolózás útján került oda, habár vannak más lehetőségek is: pl. ha őseink és a neandervölgyiek ugyanabból az ételből fogyasztottak

A primitív művészet ugyancsak szolgál néhány érzékletes példával: a körülbelül 11 ezer éves (!) ún. Ain Sakhri szobor ölelkező alakjai – a legrégebbi, szerelmeskedő embereket ábrázoló szobor – szintén szenvedélyes csókban forrtak össze. Mondjuk az igaz, hogy az arcvonások teljes hiánya miatt a mű többféleképpen is értelmezhető.

Az ékírás i. e. 3200 körül jelent meg, és több száz évig csak egyszerű adminisztratív szövegekre korlátozódott. De egy idő után – mondhatni: elkerülhetetlenül – a szerelmi kapcsolatok témája is bekerült a mezopotámiai feljegyzésekbe,  és velük együtt a csókolózásra vonatkozó első említések is, nagyjából 4500 évvel ezelőtt. Az legelső példák még  javarészt mitológiai szövegek voltak (bár nyilván ezek is erősen tükrözték a kor szerelmi és szexuális szokásait), de bőven akadtak hétköznapibb esetek is. Egy Kr. e. 1900-1595 körül keletkezett, a mezopotámiai Larsa városából származó jogi dokumentumban pl. egy Shat-Marduk nevű nőt idéznek, aki megfogadja, hogy megszakítja a kapcsolatot szeretőjével: „Ne térjen vissza hozzám, és ne akarja tőlem »a férfi és a nő dolgát«. Ne csókolja meg az ajkaimat, én pedig nem engedem meg neki a »a férfi és a nő dolgát«. Ha azt akarja tőlem, hogy feküdjek a keblére, akkor azt biztosan jelenteni fogom a véneknek és a polgármesternek.” Hasonló jellegű ősi szövegek Indiából és Egyiptomból is előkerültek már.

Hosszú története ellenére a csókolózás ma már korántsem mindenütt elterjedt. Egy 2015-ös, a világ 168 kultúráját vizsgáló tanulmány szerint ez a tevékenység csak a csoportok mintegy felében volt népszerű. Ahol pedig a csókolózás gyakori, ott egyesek meg is fizetik az élmény árát. Az olyan betegségek, mint a herpes simplex vírus 1 (HSV-1), az Epstein-Barr-vírus, a humán parvovírus és a nátha nyállal terjedhetnek, így a csókolózás az egész populációban terjesztheti őket. Egy tanulmány szerint több tízmillió vagy akár 1 milliárd baktérium is kicserélődhet a mély csókolózás során.

Az orvosi feljegyzések azt mutatják, hogy a mezopotámiaiak nem hittek abban, hogy a csókolózás szerepet játszik a fertőző betegségek terjesztésében. De könnyen lehet, hogy mégis megtörtént. Nehéz diagnosztizálni a betegségeket az ékírásos szövegben található ősi leírások lefordításával, de a bu’sanu néven ismert mezopotámiai szájbetegség lehetett herpesz – jegyzik meg a szerzők. Mindenesetre az ókori világ néhány alakja úgy tűnik, sejtette, hogy a gyakorlatnak egészségügyi hatásai vannak. Rómában Tiberius császár megpróbálta betiltani a csókolózást az állami rendezvényeken, valószínűleg azért, mert úgy vélte, hogy ez terjeszti a herpeszt. (Erőfeszítései természetesen nem jártak sikerrel.)

Egy tavalyi kísérletben ősi DNS-t használtak fel a herpeszvírus genomjának szekvenálására és evolúciójának feltérképezésére. Arra jutottak, hogy a ma domináns törzsnek számító HSV-1 5000 évvel ezelőtt, az Eurázsiából Európába irányuló bronzkori vándorlások során született, és egy új kulturális gyakorlat gyors elterjedésének – amely, naná, hogy a csókolózás – köszönhetően spriccelt szét a világban. A WHO becslése szerint jelenleg a világ 50 év alatti lakosságának kétharmada, körülbelül 3,7 milliárd ember fertőzött a HSV-1 vírussal.

Arbøll úgy véli, hogy mivel az ősi emberi maradványokból számos nyállal terjedő kórokozó genomja is előkerült, a csókolózással terjedő betegségek már a történelem előtti időkben is jelen voltak. A csókolózás régóta tartó népszerűségének bizonyítékai azonban kevésbé valószínűvé teszik azt az elméletet, hogy a HSV-1 törzs a csókolózás hirtelen, kultúráról kultúrára terjedő járványából keletkezett.