Vörös szőnyeg helyett forró aszfalt: így vonulnak a kamerák előtt a sztrájkoló sztárok

nlc | 2023. Augusztus 08.
Gálák és premierek helyett mostanában sok hollywoodi sztárral inkább az utcákon lehet találkozni, számos híresség van ugyanis, aki személyesen is támogatja a sztrájkolókat Los Angelesben és New Yorkban.

Lassan egy hónapja annak, hogy a sztrájkoló forgatókönyvírókhoz csatlakozott a színészek szervezete, a közel 160 ezer tagot tömörítő Screen Actors Guild – American Federation of Television and Radio Artists (SAG-Aftra). Mint mi is megírtuk, követeléseik között szerepel a magasabb bér, jobb munkakörülmények, hogy sokkal átláthatóbb legyen a streamingszolgáltatók tartalmainak nézettsége, és hogy ne lehessen mesterséges intelligencia segítségével helyettesíteni őket.

Egyelőre azonban a stúdiók nem adták be a derekukat, és egyesek szerint a sztrájk akár őszig is elhúzódhat, ami azzal is jár, hogy addig nem nagyon fognak a színészek részt venni hivatalos eseményeken, például filmbemutatókon vagy fesztiválokon, de a gálaszezonra talán már sikerül megegyezniük a feleknek, és lesznek majd vörös szőnyeges fotók.

Addig is pedig bőven érkeznek képek a tiltakozásban résztvevő sztárokról, akik a fotófal helyett stúdiók előtt vonulnak fel, és estélyi-és koktélruhák, illetve szmokingok és öltönyök helyett teljesen hétköznapi ruhákban, olykor egyenpólót viselve állnak ki a maguk és munkatársaik jogaiért. 

A SAG-AFTRA elnöke, Fran Drescher a többi sztrájkolóval pózol a kameráknak Manhattanben 2023. augusztus harmadikán

A SAG-AFTRA elnöke, Fran Drescher a többi sztrájkolóval pózol a kameráknak Manhattanben 2023. augusztus harmadikán. (Fotó: Jose Perez/Bauer-Griffin/GC Images)

Susan Sarandon több alkalommal is együtt vonult a többi sztrájkolókkal

Susan Sarandon több alkalommal is együtt vonult a többi sztrájkolóval. Ez a kép 2023. július 19-én készült New Yorkban. (Fotó: Rob Kim/Getty Images)

Bryan Cranston is több alkalommal feltűnt a sztrájkolók között

Bryan Cranston is több alkalommal feltűnt a sztrájkolók között. Ez a kép 2023. augusztus hetedikén készült Los Angelesben. (Fotó: JOCE/Bauer-Griffin/GC Images)

Jane Fonda beszédet tartott a Netflix stúdiója előtt 2023. július 28-án.

Jane Fonda beszédet tartott a Netflix stúdiója előtt 2023. július 28-án. (Fotó: Mario Tama/Getty Images)

Steve Buscemi 2023. július 25-én felszólalt egy sztrájkeseményen New Yorkban, a Times Square-en

Steve Buscemi 2023. július 25-én felszólalt egy sztrájkeseményen New Yorkban, a Times Square-en. (Fotó: NDZ/Star Max/GC Images)

Kevin Bacon a Paramount Studios New York-i épülete előtt tüntetett 2023. július 17-én

Kevin Bacon a Paramount Studios New York-i épülete előtt tüntetett 2023. július 17-én. (Fotó: Michael Loccisano/Getty Images)

Christian Slater, Jessica Chastain és Arian Moayed 2023. július 25-én vett részt egy sztrájkeseményen New Yorkban, a Times Square-en

Christian Slater, Jessica Chastain és Arian Moayed 2023. július 25-én vett részt egy sztrájkeseményen New Yorkban, a Times Square-en. (Fotó: Jose Perez/Bauer-Griffin/GC Images)

Adam Sandler és and Ben Stiller New Yorkban állt be a tüntetők közé 2023. augusztus másodikán

Adam Sandler és and Ben Stiller New Yorkban állt be a tüntetők közé 2023. augusztus másodikán. (Fotó: Gotham/GC Images)

Neil Brown Jr., Shea Whigham és Colin Farrell 2023. július 26-án Los Angelesben állt be sztrájkolni.

Neil Brown Jr., Shea Whigham és Colin Farrell 2023. július 26-án Los Angelesben állt be sztrájkolni. (Fotó: Hollywood To You/Star Max/GC Images)

Rosario Dawson 2023. július 19-án tüntetett Los Angelesben, de más napon is feltűnt a sztrájkolók között

Rosario Dawson 2023. július 19-án tüntetett Los Angelesben, de más napon is feltűnt a sztrájkolók között. (Fotó: Hollywood To You/Star Max/GC Images)

Julianna Margulies 2023. július 23-án New Yorkban tüntetett.

Julianna Margulies 2023. július 23-án New Yorkban tüntetett. (Fotó: Raymond Hall/GC Images)

Noah Wyle 2023. július 20-án a Paramount Pictures stúdiója előtt tüntetett a többiekkel.

Noah Wyle 2023. július 20-án a Paramount Pictures stúdiója előtt tüntetett a többiekkel. (Fotó: MEGA/GC Images)

Mare Winningham és Anthony Edwards a Netflix és Warner Bros épülete előtt sztrájkolt New Yorkban

Mare Winningham és Anthony Edwards a Netflix és Warner Bros épülete előtt sztrájkolt New Yorkban. (Fotó: Dia Dipasupil/Getty Images)

Cynthia Nixon 2023. július 21-én állt be a sorba a Netflix és Warner Bros épülete előtt New Yorkban.

Cynthia Nixon 2023. július 21-én állt be a sorba a Netflix és Warner Bros épülete előtt New Yorkban. (Fotó: Dia Dipasupil/Getty Images)

Jason Sudeikis a Rockefeller Center előtt 2023. július 27-én. A színész többször is feltűnt a sztrájkolók körében.

Jason Sudeikis a Rockefeller Center előtt 2023. július 27-én. A színész többször is feltűnt a sztrájkolók körében. (Fotó: Alexi Rosenfeld/Getty Images)

David Harbour és Carla Gugino 2023. július 31-én együtt tüntetett New Yorkban.

David Harbour és Carla Gugino 2023. július 31-én együtt tüntetett New Yorkban. (Fotó: John Nacion/Getty Images)

Justin Theroux Manhattanben kutyájával együtt tüntetett 2023. augusztus harmadikán

Justin Theroux Manhattanben kutyájával együtt tüntetett 2023. augusztus harmadikán. (Fotó: Jose Perez/Bauer-Griffin/GC Images)

Brendan Fraser 2023. július 25-én vett részt egy sztrájkeseményen New Yorkban, a Times Square-en.

Brendan Fraser 2023. július 25-én vett részt egy sztrájkeseményen New Yorkban, a Times Square-en. (Fotó: Fatih Aktas/Anadolu Agency via Getty Images)

Seth Rogen 2023. július 31-én a Paramount Pictures stúdiója előtt csatlakozott a sztrájkolókhoz.

Seth Rogen 2023. július 31-én a Paramount Pictures stúdiója előtt csatlakozott a sztrájkolókhoz. (Fotó: Unique Nicole/Getty Images)

Sarah Silverman humorista 2023. július 20-án tüntetett együtt a sztrájkolókkal Los Angelesben

Sarah Silverman humorista 2023. július 20-án tüntetett együtt a sztrájkolókkal Los Angelesben. (Fotó: Hollywood To You/Star Max/GC Images)

John Oliver humorista a Rockefeller Center előtt 2023. július 27-én.

John Oliver humorista a Rockefeller Center előtt 2023. július 27-én. (Fotó: Alexi Rosenfeld/Getty Images)

Jack Quaid 2023. július 21-én csatlakozott a sztrájkolókhoz a Times Square-en

Jack Quaid 2023. július 21-én csatlakozott a sztrájkolókhoz a Times Square-en. (Fotó: Alexi Rosenfeld/Getty Images)

Chloe Grace Moretz 2023. július 25-én vett részt egy sztrájkeseményen New Yorkban, a Times Square-en

Chloe Grace Moretz 2023. július 25-én vett részt egy sztrájkeseményen New Yorkban, a Times Square-en. (Fotó: Jose Perez/Bauer-Griffin/GC Images)

Kiernan Shipka a Paramount Pictures stúdiója előtt tüntetett 2023. július 17-én.

Kiernan Shipka a Paramount Pictures stúdiója előtt tüntetett 2023. július 17-én. (Fotó: Gilbert Flores/Variety via Getty Images)

Robert John Burck, vagyis a Meztelen Cowboy is csatlakozott a sztrájkolókhoz a Times Square-en 2023. július 21-én

Robert John Burck, vagyis a Meztelen Cowboy is csatlakozott a sztrájkolókhoz a Times Square-en 2023. július 21-én. (Fotó: Alexi Rosenfeld/Getty Images)

A tüntetések két városban zajlanak, New Yorkban és Los Angelesben, két ilyen metropoliszban bizony nem lehet kellemes nyáron fel és le sétálni az aszfalton, de a cél szentesíti az eszközt. Nyilvánvaló, hogy a sztárok most nem azért viselnek sapkát, kalapot és napszemüveget, hogy senki ne ismerje fel őket, sőt, az ügynek nyilván jót tesz, ha ismertebb színészek, műsorkészítők is beállnak a sztrájkolók sorába. És divatozásnak itt most annyira nincs helye, visszás lenne, ha méregdrága, extravagáns tervezői darabokban vonulnának a többiek mellett, ilyenkor a hírességek is csak emberek, és ugyanúgy néznek ki, mint bármelyikünk a városban egy nyári napon. 

Mint írtuk, sokan viselik a SAG-Aftra pólóját, talán ezért is tűnt ki a képek közül Noah Wyle trópusi mintás ingjében, és meg kell hagyni, Adam Sandler nem tartozik a stílusszédelgők klubjába, nála a bő kosarasnadrág örök. Sarah Silverman humorista pedig valóban harcos kedvében lehetett, ugyanis egy terepmintás nadrágban ment tüntetni.

Vannak, akik pedig kihasználják az alkalmat, hogy egy (másik) jó ügyet is támogassanak. Cynthia Nixon, a Szex és New York színésznője ugyanis egy olyan pólóban jelent meg, amin a Sylvia Rivera Law Project neve áll. Ez a New York-i szervezet Sylvia Rivera, egy ismert transzjogi aktivista nevét viseli, és céljuk jogi segítséget nyújtani az alacsony jövedelmű, illetve kisebbségekhez tartozó transznemű, interszexuális és/vagy nemi szempontból nem konform embereknek. 

Susan Sarandon 2023. július 19-én a Netflix és a Warner Bros. épületei előtt tüntetett New Yorkban (Fotó: Alexi Rosenfeld/Getty Images)

Exit mobile version