2017-ben már hivatalossá vált, amit eddig csak sejtettünk, hiszen az idegen nyelvek nehézségi listáján a magyar nyelv 4+ besorolást kapott. Ezzel pedig a világ egyik legnehezebben tanulható nyelve a magyar. De vajon ez hogyan néz ki a gyakorlatban?
Egy Magyarországon élő ausztráliai férfi ezúttal úgy döntött, hogy megörökíti, ahogy a miskolci utcákat járva fejleszti a nyelvtudását. A videón jól hallható, ahogyan a férfi olyan feliratokat, illetve táblákat próbál elolvasni, majd kiejteni kisebb-nagyobb sikerrel, mint például „Kivéve mentők”, „Kutyafuttatásra kijelölt hely” és „Kapubejáró”. Na persze a videónak inkább szórakoztató jellege lett, hiszen az ember akaratlanul is szakadni tudna a nevetéstől.
A videónak akkorra sikere lett, hogy a feltöltés óta már több mint százezerszer lejátszották, és néhányan nem is tudtak szó nélkül elmenni mellette.
Kápábedzsájó. Mi is így mondjuk hajnal 4-kor iszonyatosan sok pálinka elfogyasztása után
– írja az egyik.
Egy másik felhasználó pedig ironikusan így fogalmazott:
„Tökéletes a kiejtés! Nincs is több gyakorlásra szükséged.”
A részünkről nagyra értékeljük a fiatalember bátorságát, kitartását és nyitottságát, és kíváncsian várjuk az újabb videókat.