Kivéve mentők! Kapubejáró! Hallanod kell, ahogy a magyar nyelvű táblákat olvassa ez az ausztrál férfi Miskolcon!

Sz.Cs. | 2023. November 27.
Egy ausztrál férfi a napokban tett közzé egy videót, amiben Miskolc utcáit járva igyekszik kiejteni néhány magyar szót. A nevetés garantált.

2017-ben már hivatalossá vált, amit eddig csak sejtettünk, hiszen az idegen nyelvek nehézségi listáján a magyar nyelv 4+ besorolást kapott. Ezzel pedig a világ egyik legnehezebben tanulható nyelve a magyar. De vajon ez hogyan néz ki a gyakorlatban?

Egy Magyarországon élő ausztráliai férfi ezúttal úgy döntött, hogy megörökíti, ahogy a miskolci utcákat járva fejleszti a nyelvtudását. A videón jól hallható, ahogyan a férfi olyan feliratokat, illetve táblákat próbál elolvasni, majd kiejteni kisebb-nagyobb sikerrel, mint például „Kivéve mentők”, „Kutyafuttatásra kijelölt hely” és „Kapubejáró”. Na persze a videónak inkább szórakoztató jellege lett, hiszen az ember akaratlanul is szakadni tudna a nevetéstől. 

A videónak akkorra sikere lett, hogy a feltöltés óta már több mint százezerszer lejátszották, és néhányan nem is tudtak szó nélkül elmenni mellette. 

Kápábedzsájó. Mi is így mondjuk hajnal 4-kor iszonyatosan sok pálinka elfogyasztása után

– írja az egyik. 

Egy másik felhasználó pedig ironikusan így fogalmazott: 

„Tökéletes a kiejtés! Nincs is több gyakorlásra szükséged.”

A részünkről nagyra értékeljük a fiatalember bátorságát, kitartását és nyitottságát, és kíváncsian várjuk az újabb videókat. 

Exit mobile version