„Annyira berezeltem, hogy észre se vettem, amikor Catherine Deneuve igent mondott nekem”

A stroke után szerencsésen felépült Catherine Deneuve igazi díva. Ennyi filmmel, ennyi évtizeddel és ilyen teljesítménnyel a háta mögött ezt bátran megengedheti magának. Ezt onnan is tudom, hogy személyesen megtapasztaltam. Néhány hónapja odahaza vártam a hívását, úgy volt, hogy a francia színészistennő kivételt tesz, és interjúk formájában népszerűsíti az új filmjét, a Bernadette – A főnökasszonyt.

A megbeszélt időben ültem a gépem előtt, feszülten várva a hívását – ki ne lenne feszült, ha egy híresen morcos dívával kell beszélgetnie –, de a telefonom nem csörgött. Fél óra várakozás után írtam a sajtósának, és kérdeztem, hogy érdemes-e tovább várnom. Eltelt újabb negyed óra, amikor érkezik a válasz: Catherine Deneuve idő előtt befejezte az interjúnapot és hazament. Nem volt kedve folytatni. Pár héttel később Párizsban találkozom az új filmje rendezőjével, Léa Domenach-kal. A Deneuve-sztorimat nem osztom meg vele, viszont mélyen együtt érzek, amikor arról mesél, milyen ideges volt a díva társaságában.

Hogy jut eszébe egy fiatal, első filmes rendezőnek, hogy az első nagyjátékfilmjét rögtön a francia first ladyről, Bernadette Chiracról forgassa?

Elsősorban azért érdekelt, mert rajta nőttem fel. Tizenkét éves voltam, amikor a férjét először elnökké választották, és mivel több mint tíz éven át megőrizte ezt a pozícióját, az egész kamasz- és fiatal felnőttkoromat végigkísérte. Nyilván sok kortársam járt hasonló cipőben, de nálam különösen súlyos volt a helyzet, ugyanis édesapám belpolitikai újságíróként dolgozott. Rengeteget foglalkozott Chirac elnökkel és a feleségével is, akinek a megítélése akkoriban – legalábbis a korai szakaszban – elég negatív volt. Később láttam egy róla készült dokumentumfilmet, amiben tizennyolc évesként is megszólalt, és akkoriban még nagyon szabadon beszélhetett. Amit ott mondott, eléggé megváltoztatta a róla alkotott képemet. Úgy láttam, hogy a története és a személye elég izgalmas ahhoz, hogy elmeséljem. Egy olyan nőről szól, aki próbálja megtalálni a helyét egy számára új közegben, és közben szeretne elegánsan bosszút állni az őt ért sérelmekért. A szememben a Bernadette egy univerzális női bosszúsztori.

Találkoztál a Chirac családdal a film forgatása előtt?

Nem, mert szerettem volna teljesen szabadon dolgozni. Már az elején kikötöttem magamnak, hogy nem fogom felkeresni a családot a film elkészülte előtt.

Catherine Deneuve csodálatos színésznő, de elsőre nem tűnik egyértelmű választásnak Bernadette Chirac szerepére, mivel nem igazán hasonlít rá. Miért őt választottad?

Amikor elkezdtem írni a forgatókönyvet, az első pillanattól fogva Catherine Deneuve képében próbáltam elképzelni a figurát. Amikor erről a produceremnek meséltem, gyorsan leállított. Próbált a realitás talaján tartani, és mondta, hogy nem lát sok esélyt arra, hogy ez megtörténjen. Kérte, hogy úgy írjam meg a forgatókönyvet, hogy nem gondolkodom konkrét színésznőben, mert akkor nem fogok csalódni. A főhősöm amúgy is létezik, nagyon is valóságos, szóval nincs szükség ilyesféle mankóra.

Akkor egy időre elengedtem Catherine Deneuve-öt, és csak azután került ismét szóba, hogy elkezdtük keresni a főszereplőnket. Azért tartottam őt kiváló választásnak, mert olyan színésznőt akartam, aki nem fogja utánozni Bernadette-et, nem próbál pont olyan lenni, mint amilyen ő. Utánzás helyett olyasvalakire volt szükségem, aki inkább megtestesíti a karakter lényegét. Catherine Deneuve-ben és Bernadette Chiracban szinte semmi közös nincsen, de nem volt fontos számomra, hogy közös pontokat találjak bennük.

Ismerik egymást személyesen?

Nem ismerik.

Emlékszel az első találkozásodra Catherine Deneuve-vel? Ideges voltál előtte?

Az ügynökén keresztül juttattuk el hozzá a forgatókönyvet. Elolvasta, és megüzente, hogy szeretne találkozni velem. Egy négyszemközti találkozót ajánlott fel, szóval még szép, hogy feszült voltam. Az egész beszélgetés pozitívan kezdődött, de ahogy egyre többet beszélgettünk, nekem az jött le, hogy tetszik neki a forgatókönyv, de a filmben való szereplésre mégsem mondana igent. Mondjuk tény, hogy nemet sem mondott. A találkozó végén megkért, hogy küldjem át neki pár munkámat, amit korábban csináltam.

Aztán eltelt két hét, három hét és annál is több, én pedig kezdtem fejben elengedni a dolgot. Nyilván azért nem jelentkezik, mert nem akar benne lenni a filmben. Mégis csak egy első filmes rendező vagyok, miért is akarna velem forgatni a nagy Catherine Deneuve? Idővel az ügynököm aztán a biztonság kedvéért felhívta az ő ügynökét, hogy legalább egy konkrét elutasítást halljunk, a vonal túlsó végén meg nem tudták mire vélni a hívást, mert ők már elkönyvelték, hogy Catherine szerette a szkriptet, és elvállalta a szerepet. (nevet) Utólag összeraktam magamban, hogy valószínűleg a találkozónk idején annyira be voltam rezelve és annyira kételkedtem magamban, hogy képtelen voltam olvasni a jelekből, ezért teljesen félreértettük egymást. Lehet, hogy egyszerűen csak nem tudtam elhinni, hogy Catherine Deneuve igent mondott nekem.

Mikor döntötted el, hogy a Bernadette nem egy hagyományos életrajzi film lesz, hanem egy vígjáték?

Az első pillanattól kezdve komédiában gondolkodtam, klasszikus életrajzi filmként ez a sztori sosem érdekelt. A kutatómunka során rájöttem, hogy Bernadette Chirac egy kimondottan jó humorú nő, és ezt szerettem volna kihasználni. Szeretem a politikai szatírákat, de sajnos az angol és amerikai filmesek ebben jellemzően sokkal jobbak nálunk. Franciaországban az ilyen típusú filmeknek nincs hagyománya. Keverni akartam a valóságot a fikcióval, és egy komédiában ezt könnyebben meg lehet oldani, mint egy életrajzi drámában.

A filmben egészen őrült sztorikat láthatunk Jaques és Bernadette Chirac házasságából. Sokról a nézők biztosan azt gondolják majd, hogy ez így biztosan nem történhetett meg. Elárulnád, mennyi közük van ezeknek a valósághoz?

Próbáltam úgy bemutatni ezt a kapcsolatot és a benne zajló történéseket, hogy mindez hihetőnek tűnjön. Az írótársammal rengeteg kutatómunkát végeztünk, dokumentumfilmeket néztünk, régi interjúkat olvastunk, de emellett számos interjút készítettünk mi magunk is olyan emberekkel, akik vagy ismerték őket vagy rengeteget tudtak róluk. A film alapjai tehát igazak, de a részleteiben már engedtünk a fikció csábításának. Vegyük csak a medve az Élysée-palotában jelenetet: mindenki azt gondolja, hogy mi találtuk ki, pedig tényleg megtörtént. Viszont Sárközy és Bernadett találkozójánál már megengedtünk magunknak némi szabadságot: tudtuk, hogy tényleg volt egy titkos megbeszélésük, de azt már mi találtuk ki, hogy ez a megbeszélés egy templom gyóntatófülkéjében legyen, mert ettől sokkal viccesebb.

És mi a helyzet Karl Lagerfelddel? Tényleg olyan szoros volt a kapcsolat közte és Bernadette között?

Hasonló a helyzet, mint a templomi jelenettel. Karl Lagerfeld valóban Bernadette Chirac divattanácsadója és öltöztetője volt, de az a Pretty Womanre emlékeztető ruhapróbálós jelenet természetesen csak a fantázia szüleménye.

Mesélnél kicsit a filmben látható ruhákról? A Chanel például beszállt támogatónak?

Megkerestük a Chanelt, de nemet mondtak, mert nem akartak emiatt semmilyen konfliktust a Chirac családdal. A film jelmeztervezőjével azonban próbáltuk lekövetni az öltözködési szokásait. Láttuk, hogy az elnökfeleségi időszaka első éveiben még sokkal konzervatívabban öltözködött, majd idővel egyre divatosabbá vált. Azt is láttuk, hogy a lánya stílusa erősen hatott rá, időnként próbálta koppintani azt. Emiatt van olyan jelenetünk, amiben ők ketten majdnem ugyanúgy öltöznek.

Szinte minden francia köztársasági elnöknek volt szeretője, és úgy tűnik számomra, hogy a választók könnyen megbocsátották a félrelépéseiket. Mit gondolsz, a női politikusokkal is ugyanilyen megengedők volnának?

Abban biztos vagyok, hogy a média egészen más elvárásokat támaszt egy választás során a férfi és női jelöltekkel szemben, és ez régebben egészen látványos volt. Ha egy férfi csalta meg a feleségét, az rendben volt, ha egy nő tette ugyanezt, kiröhögték és gúny tárgyává vált. Egyáltalán nem számíthatott együttérzésre. A helyzet annyiban változott, hogy a hűtlen férjek ma már legalább nem kapnak dicséretet és összekacsintós támogatást a tettükért az emberektől, a hűtlen feleségek pedig manapság már némi empátiára is számíthatnak. A változás tehát nem drasztikus, de kétségtelenül beszélhetünk változásról. Azonban, ha egy nőről kiderül, hogy több szeretője volt, még ma is egyértelműen ribancnak könyvelik el, míg hasonló helyzetben egy férfinak nem kell ilyen durva jelzőkkel és előítéletekkel szembenéznie.

Bernadette tudott a férje hűtlenségéről. Mit gondolsz, miért maradt mellette?

Mert szerette őt. És mert konzervatív neveltetésben részesült, amibe nehezen fért bele egy válás.

A film posztere erősen emlékeztet a Barbie-ra, mintha Catherine Deneuve személyében a politikus Barbie-t látnánk. Szándékosak az áthallások?

A poszter ötlete nem az enyém volt, hanem a Warner stúdióé: Franciaországban ők forgalmazzák a Bernadette-et és a Barbie filmet is. Megmutatták a plakáttervet, ami rögtön lenyűgözött. De nem azért találtam jónak, mert ezzel a plakát összeköti a filmünket a tavalyi év legsikeresebb filmjével, hanem azért, mert Bernadette bizonyos szempontból maga is egy baba volt a férje oldalán, aki idővel önálló életre kelt. Pont mint Barbie a filmben.

Bernadette lánya látta a kész filmet?

Szerveztünk egy külön vetítést Claude Chiracnak, mert szerettük volna, hogy láthassa még a hivatalos bemutató előtt. Megnézte, de ott és akkor egyáltalán nem kommentálta a látottakat. Néhány héttel később annyit nyilatkozott róla, hogy szomorú volt az apját és az azóta elhunyt testvérét egy film formájában viszontlátnia, de ennél többet nem mondott a filmről.

A Bernadette – A főnökasszony című film március 14-től látható a magyar mozik műsorán.

Ezt olvastad már?

Hibát követtem el: Megkérdeztem James Blunttól, unja-e a You’re Beautifult

Ez is érdekelhet Megnézem