Az Európában már sok gyönyörű vidéket megjárt utazásmániás turisták érdeklődését minden kétséget kizáróan joggal keltette fel Portugáliához tartozó Azori-szigetek. Kellemes klímája, buja növényzete, elképesztő látnivalói és nyugodt – szinte már középkori – hangulata azonnal elvarázsolja a sokat látott utazókat, akik a szigetre érkezve sokkal többet kapnak, mint amire eredetileg számítottak. Velem legalábbis ez történt.
Ha valaki az Azori-szigetek felé veszi az irányt, akkor már önmagában rengeteg izgalmat rejt az Európától való tisztes távolsága és persze az, hogy nem egy szokványos úti cél. Az utazók többsége ugyanis, ha a Atlanti-óceán ezen területére téved, akkor gyakorta válassza előbb Madeira szigetét vagy a Kanári-szigeteket, semmint a Budapesttől 3670 kilométerre található szigetcsoport kilenc szigetének egyikét.
Sao Miguel szigetén egy igazi mesevilágba csöppenünk
Ez talán nem is annyira meglepő akkor, ha tisztában vagyunk vele, hogy a másik két helyszínnek sokkal jobb a marketingje. Madeirára ugyanis nem csak a természet, hanem a foci rajongói is előszeretettel járnak, hiszen itt látta meg a napvilágot Funchal városában Ronaldo, akinek tehetségét szerintem még annak sem kell magyaráznom, aki épp annyit ért a focihoz, mint én. A Kanári-szigeteken pedig Tenerife, Gran Canaria, Lanzarote és Fuerteventura szigetein egymást érik a szebbnél-szebb homokos strandok és a változatos programlehetőségek. Így nem csak a túrázók, de a nagycsaládosok és a sport szerelmesei is azonnal találnak maguknak elfoglaltságokat.
Miért válasszuk az Azori-szigeteket?
Ha valaki elkezd kacérkodni a gondolattal, hogy az Azori-szigetek egyikére utazik, már az első percben egy kisebb akadályba ütközik. Ide ugyanis nincsen közvetlen járat Budapestről, így, ha valaki úgy dönt, mégis felfedezné a hely szépségeit, akkor először Lisszabonba kell repülnie, majd onnan az Azori-szigetek valamelyikére. Ezen a ponton felmerülhet a kérdés, vajon érdemes-e hosszas, átszállásos repüléssel időt és pénzt áldozni a szigetcsoportra? Ezt mindenki döntse el maga, azonban remélem, hogy a saját bőrömön megtapasztalt rengeteg jósággal és csodával, amit Sao Miguel szigetén megtapasztaltam, már nem lesz kérdés a kedves olvasó számára.
Óceán, hegyek, napsütés és barátságos emberek. Ez vár mindenkit az Azori-szigeteken.
Egy hely, ahol a jóság eredendően fakad
Gondolom, nem csak én vagyok ezzel így, hogy ha elutazok egy helyre, akkor előtte alaposan áttanulmányozom annak látnivalóit. Sao Miguel szigetére is így érkeztem. Már a fejemben voltak azok a híres látványosságok és kilátók (portugálul ˝miradouro-k˝), amiket mindenképpen meg szerettem volna tekinteni.
Végül azonban nem csak a természeti csodák, hanem az emberek kedvessége, megható történetei és eredendően fakadó jósága vitte el számomra a show-t. Ezt pedig már azelőtt megtapasztalhattam, mielőtt ténylegesen eljutottam volna a szigetre.
Történt ugyanis, hogy nagy vagánysággal egy olyan csatlakozást választottunk útitársammal Sao Miguel szigetére, amelynél csak szűk két óránk volt átszállni. Mégis bevállaltuk ezt a rizikót, mivel korábban már kevesebb, mint egy órás átszállási idővel is sikerült elérnünk gépet. (Senkinek sem kívánom azt az érzést, amikor reggel 10 órakor, már egy hosszú repülőút után az ember a repteret végig rohanva jön rá, hogy miért is az Amszterdam-Schiphol repülőteret mondják az egyik legnagyobbnak…) Mivel azonban sikerült ez a művelet, így bátran vágtam bele az új kalandba, lesz, ami lesz alapon. Murphy törvénye szerint pedig „Ami el tud romlani, az el is romlik.˝– és nekünk el is romlott.
A Lisszabonba érkező gépünk késése miatt később értünk a városba, így mire odaértünk a kapunkhoz, hogy leadjuk a poggyászainkat a TAP járatára, az ott dolgozók közölték, hogy elkéstünk, hiába van még nagyjából 45 perc a gép indulásáig. Bár legbelül ezen a ponton összetörtünk és a lelki szemeim előtt már pörögtek a dollárjelek, hogy ez az utazás mekkora anyagi csőd lesz, nem mutattuk ki a csalódottságunkat. Közöltük a becsekkoló pultnál, hogy már pedig nekünk azt mondták telefonon, hogy ha 21:45-re odaérünk, akkor még van esélyünk. (Ez egyébként igaz is volt, még itthon Magyarországon felhívtuk a TAP-ot.) Ekkor pedig 21 óra 40 percet mutatott az óra.
Odafelé a TAP légitársasággal, visszafelé a SATA Air Açores-sel utaztunk. (Fotó: Luis Boza/Getty Images)
Végül nem tudom pontosan, hogy miért – talán a rengeteg adrenalin feledtette velem – de valahogy megszántak minket. Átvittek bennünket útitársammal egy olyan eldugott kapuhoz, amely már nem a mi gépünkhöz tartozott, és expressz szolgáltatással feladták a gépre a csomagjainkat. Itt egy nagyon kedves úriember elkezdett poénkodni azon, hogy ˝Micsoda szerencséjük van, hogy ma jó napom van, különben maguk lekésték volna ezt gépet˝, de hangjából élc helyett, inkább csak a kedvességet szűrtem le. Legbelül pedig azt éreztem, ha rossz napja lett volna, akkor sem hagyott volna cserben minket, mondatával inkább csak oldani próbálta a feszült hangulatot. Sőt, végül ránk kacsintott és felajánlotta, hogy adjuk fel nyugodtan a kézipoggyászainkat is, hogy hamarabb átjussunk az ellenőrzésen.
Itt azonban még nincs vége a történetnek. A reptéri személyzet, mikor az ellenőrzés során meglátta, hogy már csak pár percünk van a gép indulásáig, azonnal intézkedett, hogy a sor elejére kerüljünk. Morgolódás helyett azonban csak azt láttuk az embereken, hogy őszintén sajnálnak bennünket, kedves mosolyukkal bátorítottak minket a ránk váró rohanásra. Majd felértünk a gépre és elkezdődött – vagyis folytatódott – a kaland.
Mesés sziget, még mesésebb lakosokkal
Ha valaki az Azori-szigetekre érkezik, akkor mindenféle szállástípus közül választhat. Mi, ahogy már korábban is említettem Sao Miguel szigetét választottuk. Ezen a szigeten megtalálhatóak a minden igénynek megfelelő 3-4*-os szállodák, de emellett hangulatos vidéki udvarházak („ún” quinták) és falusi apartmanok is rendelkezésre állnak kiváló minőségben. Mi a saját vidéki ház lehetőségét választottuk és ennél jobb döntést nem is hozhattunk volna.
A ház nagyjából egy óra autóútra volt Ponta Delgada-tól, Sao Miguel fővárosától, a sziget keleti részén, Nordeste vonzáskörzetében. Bár az éjszaka közepén érkeztünk meg, a szállásadónk, David behűtött sörökkel és friss vízzel várt bennünket, hogy megmutassa nekünk lélegzetelállító birtokát, amelyet méltán nevezett el „Paraiso da Pedreira”-nak.
A hely, ugyanis sokkal több volt, mint egy egyszerű szállás. David olyan autentikusan és minden kényelemmel szerelte fel a lakhelyet, hogy ha sehova sem mentünk volna tovább a szigetről, akkor is életem egyik legjobb nyaralása lett volna.
Ha ez még nem lenne elég csalogató, a ház körül legelésző lovak és tehenek, illetve a hullámzó víz morajlása azonnal magával ragadott. És akkor arról még egy szót sem ejtettem, hogy a ház egy sziklaszirt szélén állt, így a hálószobából tökéletes kilátás nyílt a végtelen óceánra. Éjszaka pedig annyi csillagot lehetett látni az égen, amelyet városi lányként elképzelni sem tudtam volna.
A kis ház a természet lágy ölén várt bennünket, lovakkal és tehenekkel a környezetében.
A végtelen óceán volt a kilátásunk a mesés otthonból.
Ha az ember nem is nagy túrázó, akkor is rengeteg elfoglaltságot tud találni magának.
Ahogy az egész szigeten, úgy a szálláson is virágok hada fogadott bennünket.
Nem akármilyen várta az embert a jakuzziból sem.
Ha éppen nem sütött a nap, akkor a felhők között találtuk hirtelen magunkat.
David, miközben mutogatta nekünk hatalmas birtokát – amely árban jóval kedvezőbb, mint a legtöbb európai ország szállásai -, nem csak a hely szépségeiről beszélt, hanem őszintén meg akart ismerni bennünket is. Mindezek mellett pedig azt is elárulta, hogy nagyjából egy éve vágott bele ebbe a bizniszbe, korábban Kanadában élt, a gyökerei azonban a szigethez kötik. Persze elsőre lehetséges, hogy sok magyarnak furcsa lehet ez a fajta nyitottság és kedvesség, számunkra azonban üdítően hatott David figyelmessége, aki végig kedves ajándékokkal – friss gyümölcsökkel és autentikus helyi termékekkel – várt bennünket.
Egy hely, ahol van még hitele az adott szónak
David tanácsára ellátogattunk a szálláshelyünk helyi piacára, ahol újfent megmutatkozott számunkra az, hogy az Azori-szigeteken élők valami egészen más értékrenddel és bizalomszinttel bírnak, mint a legtöbb európai ország. Bár azt mondják, hogy ha északra utazunk, akkor ott sem kell különösebben félteni az ingóságainkat, én azért hallottam már olyat, hogy valakinek szinte a két lába közül lopták ki a biciklit Hollandiában. Itt azonban egy egészen új szintre emelték a bizalom fogalmát.
Mikor ugyanis két Z-generációs utazóként úgy döntöttünk, hogy egy civilizációtól távol eső faluban horgonyzunk le egy hétre, készpénz nélkül érkeztünk a helyi piacra. A hely hangulata azonnal magával ragadott bennünket, helyi termékek sokasága roskadozott a polcokon, a piac központjában pedig vagy tíz-tizenöt lakos éppen a reggeli kávéját fogyasztotta, megfűszerezve azt egy kis pletykálkodással.
A piacélmény mellé autentikus állatok is dukáltak.
Az, hogy nem lehet kártyával fizetni csak azután derült ki, miután kiválasztottuk a kis portékáinkat a kínálatból. A tulajdonos – aki körülbelül egy 75 éves bácsi volt -, ahelyett azonban, hogy elküldött volna minket, simán kiadta nekünk a vásárolt termékeket, mondván: a fia vezeti a helyi kávézót, ami pár óra múlva kinyit, ott van terminál.
Csak mondjuk meg neki, hogy miket vásároltunk és nála majd fizethetünk. Teljesen ledöbbentünk.
„Hogy micsoda? Kérdés nélkül odaadja nekünk a termékeket, nem ismerve minket és nem is tudva, hogy valaha visszajövünk-e még?” – tettük fel a magyar ember számára elképzelhetetlen szituációról a kérdést magunknak. Nem arról van szó, hogy Magyarországon ne lennének ilyen emberek, akik ne mennének vissza kifizetni a termékeket egy ilyen esetben, csupán inkább a bizalom hiányzik egymás felé ez ügyben. Mert bizony lennének olyanok is, akik egy ilyen esetben sosem térnének vissza. Ez a gondolat azonban a bácsi fejében meg sem fordult.
A nagy meglepetések szigete
Bár most a cikkem elején az emberi történetekre helyeztem a hangsúlyt, Sao Miguel szigete nem csak az ott élők miatt volt igazi meglepetés számunkra. A sziget számos olyan ˝csodahelyet˝ rejt magában, amiről nem cikkeznek sokat. Ha rákeresünk az Azori-szigetek látnivalóira, rögtön a Sete Cidades-t dobja ki, az Azori-szigetek szépségének védjegyét, amely egy vízzel telt vulkanikus kráter, azaz egy hatalmas kaldera. Ami szép volt, de nála sokkal szebb látnivalókat is találtunk. Ugyanígy éreztünk a sokat emlegetett ananászültetvénnyel és a teaültetvénnyel kapcsolatban is.
Ha valaki tényleg nem csak a mainstream helyeket szeretné meglátogatni, akkor érdemes az útját Povoacao és környéke felé vennie. Povoacao a sziget délkeleti részén helyezkedik el, ahol nem csak a mesés város főterén lehet elfogyasztani egy kellemes ebédet vagy vacsorát, hanem hozzá elképesztően közel olyan túraútvonalak és vízesések is találhatóak, amelyek láttán minden túlzás nélkül eláll az ember szava. Itt az első vízeséshez, a Cacata do Salto do Prego-hoz egy nagyjából négy kilométeres túra vezet buja zöld növényzettel és kezdő túrázók számára is könnyen teljesíthető emelkedők kíséretében. Majd erről az útvonalról lekanyarodva egy oda-vissza nagyjából öt kilométeres túraútvonal vezet a másodikhoz, Salto do Cagarrao-hoz amelynek teljesítése már jobban feladja a leckét a már eleve kissé elfáradt utazónak.
Egy kellemes túra során könnyen eljuthatunk a sziget egyik legcsodálatosabb vízeséséhez,
Utunk során varázslatos táj vesz körbe minket.
Egy jó cipő mindenképpen ajánlatos a szigetre, ugyanis a talaj a legtöbb helyen saras vagy éppen göcsörtös.
Érdemes megtekinteni a sziget belső részén található kis tavakat is. Életem egyik legjobb élménye volt körbe sétálni a Lagoa das Furnas-t. Hiába kezdett el szakadni az eső a nagyjából nyolc kilométeres körtúra közepén, az élettel teli zöld növényzet és a tó mentén található melegvizes források lélegzetelállító látványa hamar feledtette velem, hogy éppen csurom vizes vagyok. (Meg talán az a fenséges, helyben termelt ananászból készült Pina Colada is, amit azért vásároltam, hogy legalább valami melegen tartson).
Meseszerű útvonal vezet minket végig a tó partján.
A nyolc kilométeres túra végig sík terepen, kiépített útvonalon zajlik.
A növényzet a tó körül épp oly buja, változatos és zöld, mint amilyennek az Azori-szigeteket leírják.
Érdemes ellátogatni a sziget egyik legkisebb tavához a Congro tóhoz is.
Nem szabad kihagyni Ponta Delgada városában Gruta do Carvão lávabarlangját sem, illetve a gin múzeumot sem, amit elképesztően eredeti módon „The Gin Library”-nek nevezett el a megalkotója. Ha a név nem is eredeti, a hely ötlete mindenképpen az, ugyanis ezen a helyen található egész Európa legnagyobb gin kollekciója.
Ha ez még nem lenne elég csalogató, a múzeumnak – ahol természetesen kóstolni is lehet -, van egy olyan szabálya, miszerint, ha hozol nekik egy olyan gin fajtát, ami náluk nem megtalálható, akkor te is kapsz tőlük egy helyi palackot ajándékba. Mi sajnos nem érkeztünk ginnel a kezünkben, ellenben megdobbant a szívünk, amikor a polcról a szintén az Azori-szigetek kedvességéhez méltó pultos leemelte nekünk a Búzavirág elnevezésű magyar gin-t. Természetesen talán mondanom sem kell, hogy nem üres kézzel indultunk haza.
Jelen pillanatban 1,442 üveg gin roskadozik a múzeum polcain.
Ponta Delgada barlangjában két túra elérhető. Az egyik egy rövidebb, nagyjából 45 percet igénybe vevő túra, a másik egy nagyjából 2 órás ˝kúszós-mászós˝ kalandtúra, tapasztaltabbaknak.
Végül, de nem utolsó sorban, meleg szívvel ajánlom mindenkinek a sziget nyugati részén található rengeteg kilátópontot, ˝miradouro-t”, ugyanis, ha végig autózunk rajtunk, akkor egy felejthetetlen élményben lesz részünk. Sao Miguel szigetén ugyanis minden van: tengerparti hangulat, mesés tavak és eldugott kis települések, amik bár a nagy utazási irodák programjaiban nem szerepelnek, mégis megéri őket felfedezni.
Fontos tudni
Ha valaki mindezek után kedvet kapott a szigethez, akkor jó tudnia, hogy az Azori-szigetekre április és október között a legalkalmasabb ellátogatni. Májusban a legszebb a táj, mert akkor van teljében a virágzás. Nyáron előnyt jelent, hogy a szigetek közötti kompforgalom sűrűbb és több helyre könnyebb eljutni így.
A szigeteken augusztusban süt legtöbbet a nap, bár a hőmérő ekkor is könnyen ˝csak˝ 19 és 22 fok közötti értéket mutathat. Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy a naptejet el lehet felejteni. Mi elkövettük ezt a hibát, aminek következtében fehérbőrűként olyannyira leégtem, hogy az egész homlokom pipacspirosra sült, majd feldagadt. A dagadás pedig le sem ment róla még napokig, már a kórház lehetőségét is fontolgattam. Útitársam – aki inkább kreolos -, is szintén begyűjtött magának néhány hólyagot a tarkóján.
Számos gyönyörű kilátóhely vár minket a sziget nyugati oldalán is.
Vannak olyan túraútvonalak is a szigeten, amelyekkel könnyűszerrel lejuthatunk a hegyekből egészen a tenger szintjéig. Vigyázat, csak erős idegzetűeknek ajánljuk, mert utána valahogy vissza is kell jönni onnan!
+ 1 szívbemarkoló emberi történet
Habár ez nem az Azori-szigeteken történt, hazafelé egy kis kitérőt tettünk Lisszabon városában, a csatlakozásunkat ugyanis direkt úgy szerveztük, hogy legyen még egy kis időnk ott is várost nézni. Az itt tartózkodásunk során pedig összeakasztott minket a sors egy nagyon kedves street art művésszel, Anne Laidam-mal, aki már hosszú évek óta készíti a képeket Lisszabon egyik legforgalmasabb kilátójánál, a Miradouro de São Pedro de Alcântara-nál. Személyében pedig egy olyan erős portugál ˝self made womant˝ ismerhettem meg, amitől rendesen elállt a szavam.
A művésszel való beszélgetés közben megtudtam, hogy azért az utcán készíti a festményeit, mert a képeihez szükséges kreatív ötleteket a környezetéből meríti. Megemlítette, hogy azért választotta ezt a hivatást, mert a nagy galériákkal ellentétben, kint az utcán csak olyan emberek állnak meg megtekinteni a műveit, akiket tényleg elvarázsol a művészete. Ez pedig sokkal stresszmentesebb számára, mint folyamatosan megfelelni a kritikus galériás közönségnek.
Anne Laidam festményei minket minden kétséget kizáróan elvarázsoltak és bár stílusában egyáltalán nem passzol a nappalinkhoz, mégis hatalmas örömmel akasztottuk a falra a nem mindennapi művet, amelyet egyébként átlagosan 5 perc alatt készít el a járókelők szeme láttára. A legtöbb festménye Lisszabon élettel teli hangulatát tükrözi, felhasználva azokat az ikonikus szimbólumokat, amelyek mind a várost jellemzik. De érkeznek hozzá olyan kérések is a turistáktól, hogy pár perc alatt fesse le őket a festői környezettel a háttérben, Anne pedig ennek is szívesen eleget tesz.
Elég, ha egy embernek csak egyetlen egy festményem tetszik, én már akkor boldog vagyok.
– árulta el a művész, aki igyekszik minden nap kint lenni áprilistól egészen augusztus végéig.
Anne Laidam története azonnal magával ragadott.
Festményei átlagosan öt perc alatt készülnek el, mégis lélegzetelállítóak.
Anne a szezon vége után pihen csak meg, szeptemberben mindig egy utazásra indul, hogy kipihenje a húzós turistaidőszakot.
Az Azori-szigetek tehát az a hely, ahová mindenki a zöld táj és a mesés tavak miatt érkezik, azonban, ha odaér az ember és megnyitja a szívét, sokkal többet kaphat annál, mint pár újabb lélegzetelállító fotót az Instagram-oldalára.
