A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) még vasárnap tartott sajtótájékoztatót. Itt a NOB szóvivője megerősítette, hogy a Nemzetközi Bokszszövetség (IBA) korábban valóban arról tájékoztatta őket, hogy Imane Helifnél X és Y kromoszómákat is találtak egy vizsgálat során, ami pedig csak a férfiakra jellemző. A NOB szóvivője azonban „illegitimnek” és „ad hocnak” nevezte a teszteket, ezen felül pedig kritizálták az IBA-t, amiért ilyen érzékeny adatokat nyilvánosságra hoztak a sportolókról.
Mark Adams NOB-szóvivő úgy fogalmazott, hogy
a tesztek annyira hibásak, hogy nem lehet azokat figyelembe venni
, de az egész tesztelési folyamattal szemben aggályokat fogalmazott meg. Szerinte a teszteket önkényesen végezte az IBA, nem volt indokolt a sportoló nemének vizsgálata. Tiltakozását fejezte ki az ellen is, hogy a nyilvánosságban többen transzneműnek vagy férfinak nevezték Helifet – idézte a Telex.
Az IBA reakciója sem maradt el. A hétfői sajtótájékoztatójukon Chris Roberts, a korrupcióval vádolt IBA főtitkára és vezérigazgatója Imane Helif és a hasonló vádakkal illetett tajvani Lin Yu Ting kapcsán elmondta:
Az isztambuli 2022-es világbajnokságon vérvizsgálatot és nemi tesztez végeztettünk. A kihozott eredmények ellentmondásosak voltak, továbbá számos kérdés merült fel, hogy miért. 2023. március 17-én mindkét bokszolót újabb vérvizsgálatra kértük fel. Ez megtörtént, és március 23-án megérkeztek az eredmények, és kimutatták a kromoszómákat, amelyekre a versenyszabályzatban hivatkoztunk
– idézte a 24.
Roberts elmondta, hogy a helyzet nehéz, nem állt szándékukban ilyesmit előidézni, és miután egyeztettek Algéria és Tajvan olimpiai bizottságaival, több adatot nincs módjuk nyilvánosságra hozni.
Umar Kremlev, az IBA elnöke ezután azt állította, hogy Helif és Lin teszteredményei nagyon magas tesztoszteronszintet mutattak. Ezen felül az IBA részéről még megjegyezték, hogy szerintük a NOB által használt nemek meghatározására használt eszköz problematikus, mert kizárólag a sportoló útlevelében szereplő adatokon alapul. Gabriele Martelli, az IBA edzőbizottságának elnöke azt is elmondta, hogy Helif és Lin tisztességtelen előnnyel rendelkeznek, ami a sportban nemcsak érzelmi sérüléssel járhat, hanem a boksz esetében akár bele is halhat valaki.
A NOB és az IBA között régi konfliktus húzódik. Mivel az IBA egyetlen támogatója az orosz Gazprom, az orosz államnak túl nagy hatása lett a szervezet működésére, szervezeti szinten pedig korrupcióval vádolták őket a pártatlanság hiánya miatt. Emiatt az ökölvívás olimpiai tornáját a NOB kivette a kezükből és már saját maga rendezi, és emiatt az IBA megorrolt a Nemzetközi Olimpiai Bizottságra.