Csorgassuk a nyálunk bántalmazó pasira: It Ends With Us-kibeszélő

TóCsa: Mindössze néhány hónapja hallottam először az It Ends With Us létezéséről. Ezzel szemben a te ismeretséged a sztorival jóval régebbre nyúlik.

Anett: Már régebb óta ismerem Colleen Hoovert, az írónőt, több regényét is olvastam azóta, hogy berobbant a köztudatba. Az It Ends With Us még egy 16’-os könyv, ami pár évvel a megjelenése után lett nagyon sikeres, aztán ahogy elkezdtek jönni a hírek arról, hogy film készül belőle, ismét az eladási listák élére került. Tavaly nyáron teljesen elárasztotta a TikTokot, mindenki erről beszélt, amit nem is értek, mert… hát nem egy jó regény.

TóCsa: Nekem minden olyan író gyanús, aki képes évente 3-4 új könyvet is kiadni, márpedig Colleen Hoover közéjük tartozik.

Anett: És képzeld el, egyre több könyvéről jelentik be, hogy megfilmesítik őket vagy sorozat készül belőlük, úgyhogy a következő években biztosan gyakran találkozhatunk a nevével. A filmben is szerepel egyébként.

TóCsa: Hol láthatjuk?

Anett: A pezsgőzős házibuliban ott pezsgőzik a háttérben a barátaival.

TóCsa: Ezek szerint csak statisztaszerepben?

Anett: Igen.

TóCsa: 44 évesen még a milleniál generációs besoroláshoz is határeset vagyok, szóval bocsi, de kicsit előítéletesen állok hozzá a TikTokon nagyot futó könyvekhez. Valahogy azt veszem észre, hogy nem feltétlenül olyan könyveket és írókat emelnek fel, akik ezt megérdemelnék. Volt azért már olyan, hogy a BookTokon egy tényleg igazán jó könyv vagy író futott nagyot?

Anett: Azért akadnak kivételek. Ott van például Taylor Jenkins Reid, akinek a könyvéből, a Daisy Jones & the Sixből aztán sorozat is készült. Ő például elég jó. Több könyvsikere is született a TikToknak köszönhetően. És rajta kívül is biztosan akadnak még páran.

TóCsa: Azt azért elmondhatjuk, hogy nem a szépirodalmi igényességű alkotásokat szokták felemelni?

Anett: A BookTok elsősorban a szórakoztató könyvek terepe. Majdnem mindegyik innen kikerülő könyv romantikus ponyvának számít, sőt sok közülük egyenesen erotikus. Akadnak köztük fantasyk is, de jellemzően azok is erotikával átitatottak.

TóCsa: A könyvben leírt karakterek mennyire hasonlítanak az őket alakító színészekre, Blake Lively-ra, Justin Baldonira és Brandon Sklenarre?

Anett: A flashbackekben mutatott fiatal színészek elég jól visszaadják a kötetben leírtakat. Blake Livelyék már csak azért sem stimmelnek, mert nagyjából tíz évvel idősebbek, mint a könyvben leírt karakterek. A könyvben Lily és Atlas kb. a húszas éveik közepén járnak.

TóCsa: Lively pedig 36 éves.

Anett: És a filmben sokszor elég háziasszonyosan öltözködik, amit nem nagyon tudtam hová tenni. Nagyon furcsa, nagyon bő ruhákat aggattak rá.

TóCsa: Ez nekem is feltűnt. Mivel tavaly év elején szülte meg a negyedik gyermekét, arra tippeltem, hogy a forgatásra nem sikerült formába lendülnie, és ez az oka a bő ruháknak. Közben meg akadnak jelenetek a filmben, ahol nem bő ruhákban láthatjuk, és az alakja abszolút kifogástalan. Arra jutottam, hogy valószínűleg még a forgatás elején is javában edzett, és eleinte a bő ruhás jeleneteit vették fel, és a végére hagyták a nem bő ruhás pillanatokat, mert akkorra sikerült visszaszereznie a csúcsformáját. Azért valahol elképesztő, hogy négy gyermek után valaki ilyen formába tudjon lendülni. Már-már irreális elvárás a hollywoodi színésznőkkel szemben, hogy mindig tökéletesen kell kinézniük.

Anett: A testszégyenítés körül amúgy is botrány alakult ki mostanában Lively körül.

TóCsa: Annyit lehet biztosan tudni, hogy Blake Lively és a férfi főszerepet, Ryle-t alakító Justin Baldoni – aki egyben a film rendezője is – eléggé összekaptak. A TMZ pletykái szerint többek között azon, hogy Baldoni megtudakolta Lively súlyát, mivel egy jelenetben fel kellett kapnia a színésznőt, és egy korábbi hátsérülése miatt arról érdeklődött, hogy ez nem lesz-e veszélyes a hátára nézve. Mindez Blake tudomására jutott, és nagyon megsértődött. Már amennyiben lehet hinni a TMZ-s pletykáknak. És ez amúgy csak egy volt a sok konfliktus közül.

Anett: Ebben a filmben amúgy is inkább a férfiak teste hangsúlyos.

Ezzel még önmagában nem is lenne gond, csakhogy Ryle egy bántalmazó férfi. Ezekkel a pillanatokkal a film azt éri el, hogy a nézők a nyálukat csorgatják egy bántalmazóra, akinek a karakterét a film (és már a könyv is) túlromanticizálja. Már a könyvben is utáltam, hogy gyakorlatilag egy álompasit, egy szexistent csináltak Ryleból.

TóCsa: Irreálisan tökéletes figura. Idegsebész, szuper jóképű, szupergazdag, behízelgő modorú, kockahasú figura, aki majd megeszi a szemeivel a nőt. A film egy kicsit viccel is ezzel, amikor egy ponton Ryle megjegyzi magáról, hogy olyan ő, mint egy szappanopera-karakter, de ettől még nem válik életszerűbbé.

Anett: Én egyáltalán nem éreztem a kémiát Baldoni és Lively között. A szexjelenetek például végtelenül erotika- és szenvedélymentesek voltak, ez a két ember nem igazán rezonált egymással, miközben a könyvben hangsúlyos szerepe van annak, hogy a konfliktusaikat gyakran szexben oldják fel, sokszor szexeléssel békülnek ki egy-egy veszekedés után. Gondolom alacsonyabb korhatárkarikát szerettek volna, hogy a tinilányok is elmehessenek megnézni a filmet.

TóCsa: Nekem Ryle figurájáról eszembe jutott A szürke ötven árnyalata Mr. Grey-je, aki szintén egy ilyen idealizált, jóképű, szupergazdag, közben meg bántalmazó figura. Ja, és ebben a filmben vannak a legképtelenebb nevű figurák: Ryle Kincaid, Lily Bloom és Atlas Corrigan. Sylvester Stallone karrierje dúskált ilyen típusú, egészen szörnyű karakternevekben.

Anett: Egy ponton viccet csinálnak ugyan a nevekből, de ez még nem teszi őket jobbá. Mr. Grey karaktere azért egy kicsit más. A szürke ötven árnyalata szerintem jobban visszaadja, hogy ő egy veszélyes ember. Az It Ends With Us nem csinálja ezt, legalábbis a sztori közepéig biztosan nem. Ezért is tud sok nő fülig belezúgni a karakterbe, rengeteg rajongója van. És amikor kiderül, hogy bántalmazó, azt is megmagyarázzák a gyerekkorában történt szörnyű tragédiával. Gyakorlatilag feloldozást kap az írótól a családon belüli erőszak alól. Sebzett lelke van, ami a gyerekkori traumájából ered, ezért értsük meg őt. Ez rohadtul nincs rendben így.

TóCsa: Ráadásul egy szó sem esik arról, hogy Ryle a problémáival szakemberhez fordulna.

Anett: Ez egy elég nagy hibája a filmnek, ugyanis a könyvben ez szerepet kap. Ott ezt van idő jobban kifejteni. Nem mintha ezt felmentené a karaktert az erőszakos tettei súlya alól.

Egy blődségekkel teli, klisés, romantikus történetet csináltak egy olyan témából, ami ennél komolyabb és átgondoltabb megközelítést igényelne.

TóCsa: Beszéljünk egy kicsit a másik férfi karakterről, Atlasról is, ha már ez egy szerelmi háromszög. Ő hasonlóan életszerűtlen. Egy szintén iszonyatosan jóképű, kisportolt fickó, akinek menő fine dining étterme van a belvárosban, és aki – hiába telt el a film szerint majdnem húsz év – gimi óta másra sem gondol, mint az ifjúkori szerelmére, Lily Bloomra. Az egész élete arról szól, hogy lightos boldogtalanságban várja Lily visszatérését.

Anett: A könyvben ennél azért árnyaltabb karakter, szó esik egy komolyabb kapcsolatáról is.

TóCsa: Ráadásul – ha nem is úgy, mint Ryle – Atlas is valamennyire erőszakos karakter. Amikor meglátja Lilyt a monoklival, szinte kérdés nélkül nekiront Lily fickójának az étteremben, mintha ő birtokolná a nőt, és igazából végig sem hallgatja, mit mond Lily erről. Számon kéri Lilyt, miközben hosszú évek óta nem látták egymást.

Anett: Igen, de Atlas is egy erőszakos családból jött, ráadásul gimisként Lily apja is súlyosan megverte, így neki is megvan a maga traumája.

TóCsa: Szóval ismét előkerül a „jóképű, gazdag pasi gyerekkori traumával” klisé, ezért őt is meg kell értenünk. Neki is magyarázzák a bizonyítványát az erőszakosság után.

Anett: Maradjunk annyiban, hogy a férfi karakterek ábrázolása nem épp az erőssége Hoovernek. Elég furcsán gondolkodik róluk. És borzasztó gáz belegondolni, hogy nők ezrei, tízezrei vannak oda ezekért a csávókért.

TóCsa: A sztori ráadásul egyáltalán nem egy tipikus bántalmazó kapcsolatot mutat be. Lily Bloom erős, a párjától anyagilag is független nő, akitől a férfi nem taszítja el a barátait/családtagjait, nem építi le az önbizalmát, gyakorlatilag bármikor el tud jönni a bántalmazó kapcsolatból. Nem azt mondom, hogy ilyen helyzet nem létezik, de talán nem ez a leghitelesebb bemutatása az efféle dinamikának.

Anett: Jó lett volna, ha a film valahogy beemel más, hasonló helyzetbe került nőket, vagy legalább bemutatja, hogy mit lehet tenni vagy kihez lehet segítségért fordulni egy ilyen helyzetben, és mennyire fontos az, hogy a nők merjenek segítséget kérni. A regényben legalább van egy szerzői utószó, amiben Colleen Hoover elmeséli, hogy az ő életében és családjában milyen szerepe volt a családon belüli erőszaknak. Ez a pár oldal a maga tanulságaival – merni kell segítséget kérni, és mindenképp ott kell hagyni a bántalmazót – valójában többet ér, mint az egész könyv. Viszont a filmből nagyon hiányzik valami hasonló. Akár a stáblistára is kiírhattak volna valamit, hogy a hasonló helyzetben lévő nők hová fordulhatnak, de ez nem történt meg.

TóCsa: Elnézést, itt erősen SPOILER területre tévedek, de én azon is nagyon csodálkoztam, hogy amikor Lily elmenekül a kapcsolatból, aztán kiderül, hogy várandós a bántalmazó férjétől, egy pillanatra sem kerül szóba, át sem villan az agyán az abortusz gondolata. Még véletlenül sem azt mondom, hogy amellett kellett volna döntenie, de nekem furcsa, hogy el sem gondolkodik rajta, hogy megtartsa-e a babát. A babával együtt ugyanis a bántalmazó férfi is ott marad az életében, még ha el is válnak. Arra pedig mi a garancia, hogy hétvégi apukaként a gyerekét nem fogja bántalmazni?

Anett: Ez inkább csak a filmre jellemző, a könyvben ezt jobban kifejtik. A regényből kiderül, hogy Lily egyedül neveli a kislányát, Ryle sokáig csak felügyelet mellett maradhat vele, és közben terápiára is elkezd járni. Szóval a karakter nagyon elővigyázatosan jár el. Egyébként ennek a könyvnek készült már folytatása is.

TóCsa: Jézus Krisztus, kímélj meg!

Anett: Biztos vagyok benne, hogy majd az It Starts With Us – Velünk kezdődikből is film készül. Az már főleg Lily Atlas-szal való kapcsolatát mutatja be.  

TóCsa: Abban is van családon belüli erőszak?

Anett: Nem, abban már nincs.

TóCsa: Még egy fontos kérdés. A könyv jobb, vagy a film?

Anett: Egyik sem jó, de fenntartásokkal mindkettő éppen elviselhető. Nincs komoly minőségbeli különbség a kettő között. Aki a könyvet szerette, a filmet is szeretni fogja, aki a könyvet utálta, a film iránt is így fog érezni. És ez fordítva is igaz. Még nem találkoztam olyannal, akinek a könyv tetszett, de a film nem.