Tizenöt évig gyűlölte egymást a testvérpár, aztán elővették a régi együttesüket

Két rosszkedvű, középkorú férfi, elaludt hajjal, a 90-es éveket idéző széldzsekiben, vagy jellegtelen, bocsánat, bézik ingekben. Noel arca általában olyan, mint azoké a barkácsboltos árufeltöltőké, akik eleve utálják, hogy ott kell lenniük, hát még, amikor megszólítod őket, hogy hol tartják a ragasztópisztolyokat, Liam pedig olyan képet vág, mintha épp most lépett volna be a szakadó esőből a kocsmába, ahol rájött, hogy a haverjai megint késnek. Szóval pont ugyanúgy néznek ki és olyan méla undorral állnak a világhoz – beleértve rajongóikat, az egész zeneipart, és igen: egymást is –, mint annak idején, amikor még a Z+-nak és a hasonló lakossági zenetévéknek is óránként le kellett adniuk a Wonderwallt. És ez így van jól. Még úgy is, hogy a mai napig meg vannak győződve arról, hogy együttesük, az Oasis a világ legjobbja, és senki nem érhet a közelükbe.

Igaz, eltelt 15 év, mióta feloszlottak – azóta meg, hogy a csúcson voltak, inkább 25-30 –, és bár a ma negyvenes-ötvenes családapáknak csodálatos hír, hogy újra összeállnak, úgy gondoltuk, a millenniálok egy része és a komplett Z-generáció kedvéért nem árt megmagyaráznunk, miért hatalmas dolog ez, és miért őrülnek meg a férfiak (persze erőltetett pókerarccal és megjátszott lazasággal) világszerte, hogy újra van Oasis. A lényeg természetesen az, hogy titokban mind úgy érzik, ahogy a nagypapa abban a legendásan béna reklámban:

Hát, most kiderült, hogy mégis maradt. A türhő testvérpár újra egymásra talált, és egészen biztos, hogy pontosan azt teszik majd, mint annak idején: megbízhatóan szállítják a bólogatós, középtempós slágereket, amelyek egyfelől mind pont ugyanolyanok, másfelől senki más nem tudja ezt pont így, mint ők, és persze beszólogatnak majd mindenkinek – remélhetőleg egymásnak is –, csak most már nem a tévékben és a nyomtatott zenemagazinok interjúiban, hanem X-en. Ez utóbbit Liam már el is kezdte, és a végeredmény csodálatos, olyan posztokkal, mint például ez:

Magyarul:

Bár úgy tűnik, összefüggéstelen zagyvaság az egész – mint ahogy az énekes nagyjából összes posztja –, valójában csodálatosan összefoglalja az Oasis körüli balhét és az együttes jelenlegi állapotát. (Az utolsó szóról pedig annyit, hogy Liam minden posztját így írja alá.) Nézzük is át a tényanyagot!

Elő a parkákkal!

2009-ben a kocsmai verekedéseiről és önimádó nyilatkozatairól ismert testvérpár végképp összeveszett, és bár mindenki azt hitte, hogy ez csak a szokásos balhé, az Oasis egy turné közepén, egyik pillanatról a másikra oszlott fel. Az még hagyján, hogy amikor lemondtak egy nyári fesztiválkoncertet, Liam azt mondta, a testvére egyszerűen másnapos, Noel azonban hangszálgyulladásra panaszkodott és perrel fenyegette saját rokonát, illetve bocsánatkérést követelt. Megkapta, de pár nappal később egy másik fesztiválon az időszak egyik legmenőbb brit együttese, a Bloc Party frontembere jelentette be, hogy az Oasis koncertje már elmarad. Két órával később Noel üzenetet hagyott az együttes weboldalán (akkoriban még volt weboldala az együtteseknek, mi több, kommunikáltak rajta); azt mondta, kicsit szomorú és nagyon megkönnyebbült, hogy kiszállt az Oasisból, Liammal ugyanis már egy napot sem bírt ki.

Szólóprojektek és vergődés másfél évtizedig, majd most nyáron bejelentették, hogy „elásták a csatabárdot, összeálltak a csillagok, vége a nagy várakozásnak”: koncertekre készülnek Anglia- és Írország-szerte 2025-ben, a legtöbb eredeti és pár új taggal. (Azóta bejelentettek pár kanadai és amerikai koncertet is.) Liam megszellőztette azt is, hogy elkészült egy új album, és hogy azon gondolkoznak, hogy felveszik tagnak a The Verve frontemberét, Richard Aschroftot (az idősebbeknek: ő volt az, aki fellökött mindenkit az utcán a Bitter Sweet Symphony klipjében), de ez utóbbi biztosan trollkodás.

Erre mintha megnyomtak volna egy gombot a brit középkorú férfiakon, akik egy emberként özönlötték el az online jegyirodákat: oké, hogy most már gyerekeket, munkát, házasságot menedzselnek, de azért szeretnék kicsit újraélni a kamaszkorukat. A jelenséget csodásan összefoglalja ez a videó, amely azt boncolgatja, hogyan próbálják beadni az asszonynak, hogy hamarosan lelépnek a haverokkal koncertre, de ez nem is az ő ötletük, és csak csoportnyomásra mennek, ráadásul még igent sem mondtak, és különben is, a felénél valószínűleg úgyis lelépnek. És még az oasisos pólójuk is valahogy összement az elmúlt húsz évben.

A bejelentés után pár héttel Liam Gallagher – még szólóban – fellépett a brit nehézsúlyú boxbajnokságon Wembley-ben; természetesen nem véletlen, hogy a legismertebb Oasis-slágereket játszotta. Másnapra kész kis botrány kerekedett az előadásból, „rajongók” ezrei, akik már meg is vették a jegyeket, kifogásolták ugyanis, hogy Liam, hogy is mondjuk, nem a világ legkifinomultabb énekese. Nem tisztünk megvédeni, de egyrészt hallhatóan technikai gondjai is voltak, másrészt – és ez a lényeg – aki már hallott bármit is az együttestől élőben, sőt, lemezen is, az pontosan tudja, hogy ez pontosan így van:

Ezt számonkérni rajta olyan, mint punkkoncerten kiakadni, hogy az ember már egy sört sem ihat meg nyugodtan a harmadik sorban, mert a sok hülye részeg pogózik körülötte. Ebből is látszik, hogy nem csak a régi rajongók ugrottak rá a jegyekre, hanem azok is felszálltak a hype-vonatra, akik csak egy-két slágert ismernek az Oasistől, vagy annyit sem. Erre írta az énekes a fent idézett indulatos posztot.

Az együttes körül persze nemcsak azért alakult balhé, mert Liam nem tud énekelni, hanem azért, mert az elmúlt években a zeneiparban (is) végképp átvették a hatalmat a cinikus, élősködő cégek, akik filléres részesedést osztanak az alkotóknak a streaming oldalakon. A koncertszervezők mára bevett módszere pedig az, hogy a koncertek jegyárait, ha elég nagy az érdeklődés, villámgyorsan felemelik az eredeti akár többszörösére is, hiszen így is lesznek elegen, akik megveszik. Tehát már nem is a jegyüzérektől kell félteni a közönséget, hanem maguktól az irodáktól, természetesen az együttesek közreműködésével. Az Oasis-koncertekre jegyeket áruló Ticketmaster „dinamikus árazási rendszernek” nevezi, és hivatalosan azért vezették be, hogy tényleg csak az vegyen jegyet, akit érdekel a koncert, azaz az üzérek megkerülésével végső soron a rajongók járnának jól, valójában azonban az ő lehúzásukról szól az egész. Az Oasis hivatalos közleményben mentegetőzött: mint mondták, annyira elfoglaltak, hogy nem is tudtak az egészről, de az biztos, hogy nem vált be, szóval ők is csalódottak. A brit kormány pedig hivatalosan is vizsgálatot indított Ticketmastert birtokló Live Nation gyakorlata ellen.

Ebből egyelőre nem látszik semmi: aki Európában szeretné látni őket, annak 25 ezer forintnyi összeget kell kiperkálnia csak egy jegyért a Wembley Stadionba.

A Temuról rendelt Yoko Ono

Az Oasis újraegyesülésének van egy rendkívül szórakoztató bulvárrétege is. Még pedig az, hogy ha hinni lehet Liamnek – akinek sok hibája van, de őszintének biztosan őszinte –, az egész banda egy nő miatt oszlott fel, és azért találtak ők újra egymásra, mert ez a bizonyos nő eltűnt a képből. A párizsi fesztiválon, ahol egy pillanat alatt feloszlott az együttes, Sara MacDonald miatt tört ki a vita a testvérek között, és odáig fajult a helyzet, hogy a szemtanúk szerint a fiatalabb Liam baltaként hadonászott Noel gitárjával, és azzal fenyegetőzött, hogy szétveri rajta, annyira elege volt bátyja nőjéből. Noelnek és Sarának ekkor már gyereke volt (és aztán jött még egy); nem csoda, hogy ezek után fel sem kérte tanúnak öccsét, amikor 2011-ben elvette. (Helyette a szintén botrányhős Russel Brand ugrott be a feladatra.)

Liam azóta többször is célzott rá, hogy valójában a nő miatt oszlott fel a banda és vesztek össze évekig; nyilvánosan gyalázta a nőt, egyszer pedig azt mondta, „nem érdekel, ha Noelt, MacDonaldot vagy a nyomorult gyereküket zaklatják a közösségi oldalakon”. A házaspár tavaly év elején elvált; Noel akkor még magához képest egészen visszafogottan és korrektül nyilatkozott a helyzetről. Azt mondta, a pandémia is tehet erről, és sok párt ismer, akik az ötvenes évek elején úgy döntenek, különválnak. Sara a hírek szerint 20 millió fontot és a családi villát „örökölte” az egyezség szerint; ezt már nem állta meg beszólás nélkül az exférj. Egy podcastben azt mesélte, hogy újra a régi biciklijén teker a régi lakásához, és általában útba esik a családi ház, ahol még integet is „a csodálatos exfeleségnek”, és bekiabálja, hogy „na, ezt nem vetted el tőlem!”. Mármint a biciklijét.

El lehet képzelni, micsoda (kicsinyes) elégtételt érezhetett Liam, aki, miután bejelentették a válást, egy nap alatt vagy tucatnyi zenei videót posztolt ki az X-re. Elsőre véletlenszerűnek tűnnek a dalok, de összeolvasva a címeiket, összeáll a történet:

Két nap múlva megszólalt Noel is: arra a kérdésre, hogy van-e esély az Oasis újraegyesülésére, annyit mondott, „soha ne mondd, hogy soha”, igaz, ehhez azért „nagyon különleges körülmények kellenének”. Mint kiderült, az anyagilag megterhelő válás valószínűleg pont ilyen különleges körülmény volt, de igazán nem akarunk vájkálni!

Sokan azzal jönnek, hogy az Oasis felett eljárt az idő. Lehet, hogy így van; ez azonban nem azt jelenti, hogy az egyszerű, négyakkordos slágerbritpop már nem működik, hanem azt, hogy ez a fajta őszinte, szórakoztató bunkóskodás már nem divat, ahogy a sörösüvegek szétverése sem egymás fején, ezek helyét manapság az online intrikák és béna beszólogatások vették át. Nagy riválisaik – a Blur, a Pulp, a Radiohead – feloszlottak, átalakultak, újraegyesültek, hangzást váltottak, Gallagherékről azonban képtelenség elképzelni, hogy megváltoztak. Pont ugyanaz a pökhendi, nagyszájú, önimádó rohadék mindkettő, akiket anno megszerettünk, és akik jelenléte világítótorony lesz a húszas évek popzenéjének sötét éjszakájában. És ezt úgy is így gondolom, hogy tudom: ezért a mondatért meg akarnának verni.