Gyalogosokat gázoltak Budapest belvárosában, hárman sérültek meg

nlc | 2017. Július 05.
Több gyalogost is elütött egy jogosítvánnyal nem rendelkező nő Budapesten, maradandó sérülést okozva ezzel az egyik áldozatának.

Vádat emelt egy 24 éves nő ellen a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség, amiért 2015  tavaszán ámokfutást rendezett autójával Budapest belvárosában, több gyalogost elgázolt, egyiküknek maradandó sérülést okozva – tájékoztat az Ügyészség.

A vádirat szerint a fiatal nő jogosítvány és vezetői gyakorlat nélkül vitt el egy autót, amivel a József Attila utcában a Bajcsy-Zsilinszky út felől a Széchenyi István tér irányába haladt. A baj akkor kezdődött, amikor egy piros lámpa zöldre váltása után a szabályokat nem ismerve a záróvonalon áthaladva a zebrán kezdett megfordulni, és nekiütközött két szemből érkező autónak.

A József Attila utcában történt az ámokfutás

A két koccanás nem állította meg az alkalmi sofőrt, aki tovább vezette engedély nélkül elhozott autóját a Bajcsy-Zsilinszky út irányába. Amikor az Erzsébet téren járt, már nem tudta uralni a kocsit, felhajtott a járdaszigetre, ahol elütött egy gyalogost, maradandó sérüléseket okozva ezzel neki.

Ez sem volt elég ahhoz, hogy az egyre nagyobb bajban lévő nő megálljon, inkább tovább hajtott a kerékpárúton, majd mintegy 120 méterrel arrébb, a járdán, a zebra előtt várakozó további három gyalogost gázolt el, akik közül egy személy súlyos, a másik két sértett pedig könnyebb sérüléseket szenvedett.

A legtöbben négy gyalogos elgázolása és két autóval történ ütközés után megállnánk, de a vádlott még most sem a fékre lépett, hanem tovább adagolta a gázt: kidöntött 4 parkolásgátló oszlopot, majd egy közúti jelzőtáblának, ezután pedig még két oszlopnak is nekiütközött.

Exit mobile version