Napsugárra felkészülni!

András Mari | 2006. Március 28.
A megújulás évszaka a bõrápolás terén is bõven kínál tennivalókat, amely nem csupán abból áll, hogy a kiürült vitamin- és ásványianyag-raktárokat feltöltsük, és a bõrt alaposan tápláljuk, hidratáljuk.

Még mindig túlságosan sokan vélik úgy, hogy a bőrápolás az arc viszonylag rendszeres krémezésében ki is merül. A kozmetikák rendszeres vendégei inkább a problémás bőrűek közül kerülnek ki, a szerencsések pedig azt gondolják, hogy legalább ezt megúszhatják, s inkább választják a házi „szépségszalonok” szolgáltatásait. Ha havonta nem is szükséges, de évente minimum kétszer a bőr is megérdemel egy alapos takarítást, amit, ha következetes otthoni gondoskodás követ, valóban ragyogó szépséggel fog meghálálni.

Első lépés: tisztaság fél egészség

A legelső teendő a szakszerűen, tehát kozmetikussal elvégeztetett arctisztítás. Fontos, hogy évente legalább kétszer – tavasszal és ősszel – még azok is beruházzanak egy kozmetikai kezelésre, akik egyébként ritkán járnak szakemberhez. A kezelés során számos olyan eljárás segíti a bőr regenerációját, amelyre az otthoni ápolás közben nincs lehetőség. Az úgynevezett iontoforézis például jótékony hatóanyagokat (vitaminok, kollagén, elasztin) juttat a bőr mélyebb rétegeibe, és fokozza a vérkeringést, ezzel segítve a méregtelenítést. Az ultrahangos kezeléssel zsírban oldódó vitaminokat lehet a bőrbe juttatni. Ugyancsak bőrszépítő kozmetikai eljárás a hámlasztás, amelynek során általában gyümölcssavak és glikolsav segítségével meggyorsítják, elősegítik a bőr természetes hámlását, amely így finomabbá és simábbá válik. Ennek a kezelésnek az egyik hátránya, hogy fényérzékennyé teszi a bőrt, így fontos, hogy a hámlasztást követően magas faktorszámú arcápolóval óvjuk a bőrt a napsugaraktól és kerüljük a napozást.
Ha a bőrápolás során a test egész bőrfelületét érintjük, az elsőszámú méregtelenítő, szépítő kúra a szanua, amely javítja a vérkeringést, segíti a narancsbőr kezelését és rugalmassá, feszessé teszi a bőrt. Ezt a hatást számos masszázstípus és pakolás fokozhatja.

 A táplálkozási szokásokkal a bőr fényérzékenysége is fokozható. A réz, a cink és a béta karotin tartalmú élelmiszerek fontosak a fényre reagáló melanocita sejtekben termelődő melanin előállásához, rendszeres fogyasztásukkal serkenthető a D-vitamintermelés. Kitűnő béta karotin forrás a sárgarépa, a bab, a paradicsom és a sárgadinnye. Jó rézlelőhely a máj, a saláta, a káposzta és a karfiol, húsok és hüvelyesek fogyasztásával pedig a cinkbevitelről gondoskodhatunk.
Második lépés: a mindennapi betevő

A bőrápolás során is különösen fontos az életmódunk, vagyis hogyan táplálkozunk, mennyit iszunk és sportolunk-e eleget. Az egészséges táplálkozás és a napi másfél-két liter víz elfogyasztása nélkülözhetetlen a szép bőr eléréséhez. Ez tulajdonképpen évszaktól függetlenül, minden körülmények között igaz. De a tavaszi regenerálás kapcsán talán még fontosabb a tudatosság,

vagyis a magas vitamin- és ásványianyag-tartalmú élelmiszerek fogyasztása. Ha már a hűtőszekrény környékén járunk, nem árt tudni, hogy számos ehető kozmetikumot rejthetnek a polcok és a rekeszek. Az uborka például az a zöldségféle, amelynek kivonata vagy hatóanyagai megtalálhatóak a legnevesebb gyártók szemkörnyékápolóiban. A paradicsom gyulladáscsökkentő, de a fényérzékenyek
számára is áldásos, számos napozótermék alapjául szolgál. A tök hidratáló hatású, ha a levágott tökszeleteket a bőrre helyezzük, felfrissül és puhává válik a felület. Az avokadó tápláló húsa arcpakolásokban használható, a burgonyának pedig a tisztító, bőrkisimító hatása ismert. A B-vitaminban és fehérjében gazdag élesztő mind külsőleg, mind belsőleg alkalmazható. A tej táplálja és tisztítja a bőrt. A tojás sárgájának bőrkisimító hatását leginkább az arcpakolásokban lehet kiaknázni.

 Bőrgyógyász szakértőnk, Dr. Asbót Júlia a barnulni vágyó hölgyeket elővigyázatosságra inti. Akár szolárium, akár napozás mellett dönt valaki, tisztában kell lennie a bőrtípusával. A világos bőrű, szeplőre, anyajegyre hajlamos egyének általában leégnek, minimálisan vagy egyáltalán nem képesek barnulni. Számukra 60-as védőfaktorú krém használata javasolt, többször alkalmazva azt. A legtöbb kozmetikum – nappali krém, ajakápoló – tartalmaz fényvédőt, ez alapkövetelmény. A kevésbé érzékeny bőrűek is jó, ha betartják a 11-16 óra közötti napozási tilalmat. Bizonyos gyógyszerek (antibiotikumok, vérnyomáscsökkentők) kifejezett fényérzékenyítő hatással rendelkeznek – ezek szedésének ideje alatt és utána pár napig a direkt fényexpozíció elkerülése javasolt. Fogamzásgátlók, egyéb, női hormont tartalmazó készítmények fokozott pigmentképződésre hajlamosíthatnak, amelynek barna foltosodás lehet a következménye. Ilyen esetben is célszerű fényvédőről gondoskodni.


Harmadik lépés: száműzzük a sápadtságot!

Miután a nadrágokat felváltják a csinos kis szoknyák, ráadásul hamarosan a formás lábak is csupaszon virítanak, kézenfekvő igénye majd minden hölgynek, hogy szép napsütötte bronzos árnyalatú „háttér” előtt mutatkozzanak a vidám tavaszi ruhadarabok. A évek óta a tavaszi-nyári szezon egyik legfelkapottabb témája a barnaság. Ezzel kapcsolatban ma már számtalan nézettel találkozunk, s bizony nem egyszerű a vélemények sokaságában eligazodni. Hallunk arról, hogy mértékkel akár a szolárium, akár a napozás is megengedett, s persze olyat is, hogy sem ez, sem az nem ajánlott. Minderről Slezák Bea kozmetikust kérdeztük, aki a szolárium használatát egyáltalán nem javasolja. Ugyanis a szolárium elsősorban a leghosszabb spektrumú, a bőr öregedését okozó sugarakban, az UV-A-ban bővelkedik. A szolárium mellett érvként azt szokás felhozni, hogy túl a barnító hatásán, fokozza a D-vitamin termelést, de ellene szól, hogy a napon töltött viszonylag rövid idő is elegendő ahhoz, hogy beinduljon a D-vitamin termelés. Ami pedig a szolárium antidepresszáns hatását illeti, nem bizonyított, az viszont igen, hogy a természetes fény és a szabad levegő annál inkább ilyen hatású. A bőrkárosító hatások pedig természetesen nem azonnal, hanem évekkel később jelentkeznek. Talán ez is oka annak, hogy kevesen veszik komolyan az intelmeket. A rendszeresen szoláriumozó fiatalok között már 25-30 éves korban kimutatható, hogy a bőrképletük alapján idősebbnek felelnek meg. Az okos és mértékletes napozás hatásai lényegesen kedvezőbbek tavasszal, s nyáron egyaránt.

A barnaság megszerzésének kíméletes és viszonylag újszerű módja az önbarnítás. A különböző állagú önbarnítók működési elve azon alapszik, hogy a készítmény a bőr legfelső hámrétegét színezi be, amely azért nem káros, mert a már elhalt sejtek barnulnak. Ezzel szemben a szolárium, illetve a nap adta barnaság a felső hámréteg mélyebben lévő, élő sejtjeit érinti. Az önbarnító hatása a bőr hámlásával együtt csökken, és egy-két hét alatt teljesen lekopik.

Ezeknek a készítményeknek komoly hátránya, hogy szinte lehetetlen egyenletesen felvinni őket, még akkor is, ha betartjuk a gyártók utasítását, mely a tökéletesen száraz és szőrtelen testre ajánlja a használatot. Az eredmény rendszerint foltos és meglehetősen természetellenes barnaság. A leégésre hajlamos, nagyon világos bőrűek számára viszont ez az egyetlen barnulási lehetőség. Számukra az erős napsugárzás (30-as faktortól) ellen védő készítmények rendszeres használata már ilyenkor, a tavaszi napsütésben is javasolt.
Exit mobile version