Szőrtelenítés otthon? – Mindent kipróbáltunk!

T'eszter | 2008. Július 11.
Borotva, gyanta, krém? Ha nem jutunk el a kozmetikushoz, bevethetjük az otthoni megoldásokat. De vajon melyikből melyiket válasszuk? Kíméletlenek voltunk, és kipróbáltuk. Szőr nem maradt szárazon.
Krémek, habok, egyéb nyalánkságok •

• Rossmann depilatory spray •

A forradalom szelét éreztem, ahogy megsuhint a boltban, amikor megláttam a szőrtelenítőhabot.
Hazafelé már arról ábrándoztam, hogyan fogja majd pozitív irányba befolyásolni az életemet ez a nóvum.
Csak magamra fújom a habot, az utasítás szerint letusolom, és szőr volt, nincs, habok szárnyán lereppen testemről, és sellőként libbenek ki a tus alól.
Képzeltem én.
Sajnos, azért ennyire nem volt mesébe illő a megvalósulás.
A fújásig és a habig rendben is volt, csak sajnos például azt mondja a használati útmutató, hogy hideg vízzel kell leöblíteni a habburkot. Gondoltam, ennyit még megér, főleg nyáron, s most jólesik a hűs víz. Téli használatra azonban kicsit problémásnak tartom, noha nem feltétlen erényem az ily mértékű előrelátás.
Szóval habzom, s abban várok, míg letelik a 8-10 perces hatóidő. A gyártó ellenőrzést javasol, amit szintén kicsit problémásnak érzek, bátortalanul maszatolom a habot, lesve a hatást.
Majd, miután az utasítás szigorú – 15 percnél hosszabb ideig nem lehet a bőrön –, a tus után kapok. Láthatóan ennyi fizikai hatás nem elég a csodaszernek, némi szivacsos rásegítéssel dolgozom a továbbiakban.
A hatás közepesen gyenge 70 százalék a hosszabb szálaknál, a rövidebbeknél szinte hatástalan. Az elgondolás remek, de sajnos még javítani kell a hatékonyságon.

Fellelt ár: 1999 Ft

• Veet, amely zuhanyozás közben hat

Ez a termék szintén a tusolás közbeni hableánnyá válás ígéretével kecsegtet. A gyártó
egyértelműen jobban rálát a lehetséges nehézségekre, és rögtön egy kis szivacsot is mellékel a szőrtelenítőkrémhez.
A használati útmutató szerint a következőképpen kell eljárnunk:
Zuhanyozás előtt egyenletesen vigye fel a krémet a bőrre.
Oké, ez könnyű, menni fog, érzem.
A krém felvitele után várjon egy percet, mielőtt a zuhanyzóba/fürdőkádba lépne.
Oké, ez is könnyű.
A krém fokozatosan lemosódik folyó vízzel való érintkezés során.
Ügyeljen arra, hogy zuhanyozás közben a krém további két percig a bőrön maradjon, de a teljes használati idő ne haladja meg a hat percet.

No most. Ez a rész több nehézséget is felvet.
Mondjuk, ha a lábamat kívánom szőrteleníteni – ahogy a tesztben tettem –, hogyan kerüljem a közvetlen vizet? A lábamon, amelyen állok. Ugye. Testi épségemet veszélyeztetve őszintén és hittel igyekeztem nagyterpeszben tusolni, de a víz csak csorgott és csorgott a lábamra.
Másrészt, bár szöveges feladatokból már általános iskolában is gyenge voltam, de ha még két percig nem érheti víz a lábamat, miután a tus alá állok, nem lett volna egyszerűbb azt írni, hogy három percig várjak tusolás előtt, és akkor álljak az ominózus vízsugár alá? (Közben persze fél szemem az órán természetesen, nehogy túllépjem a kritikus hat percet.)
Nos, miután ezekkel a kihívásokkal többé-kevésbé megbirkóztam, a veszélyes időtúllépés előtt lefújtam a mérkőzést, és vad dörzsölésbe kezdtem az erre rendszeresített praktikus kis szivaccsal.
Nem tudom megmondani, hogy a helytelen használat okán-e, de tény, hogy a végeredmény maximum 70 százalékosnak mutatkozott.
Az elgondolás amúgy szerintem teljesen jó, és a termék hatékonyságát sem kérdőjelezném meg, valószínűleg még csiszolnom kell a technikámon.

Fellelt ár: 1999 Ft

 

• Veet szőrtelenítőkrém – lótusztej és jázmin

A csajosabb feelingre hajazó rózsaszínes dobozban a megszokott alapfelszereltségű szőrtelenítőkombó található: vagyis a tubus krém mellett egy hullámvonalas műanyag spatula. Az extrák közé ezúttal a „lótusztej és jázmin” felirat tartozik, ez utalhat a termék illatára, de akár még összetevőinek egy részére is. Az tény, hogy szőrtelenítőkrémhez képest kellemes illatú krémet kenhetünk az egyáltalán nem letesztelt bőrfelületre. A megfelelő hatóidő kivárása után a felpuhult szőrszálak könnyedén lehúzhatók a spatula élesebbik felével. Megfelelő hatékonyság, szőrszál alig marad állva! A 100 százalékot szinte 90-re közelíti a szőrtelenítés mértéke. A maradék 10-be beletartozhat a nehezen elérhető hajlatok vidéke is…
A pluszörömök közé soroljuk, hogy a láb bőre a vizes lemosás után sem száraz. Valamit tud a lótusztej talán. Vagy a jázmin?

 

• Gyanták

• Isana hideggyanta

Klasszikus hideggyanta, azonnal felhasználható, előkészített csíkokkal. Kis dörzsölgetés, melengetés a két tenyér között, csíkok széthúzása, szálirányba tapasztás, határozott rántás.
Az eredmény sajnos nem túl jó, a csík is hamar elfárad, korrigálásra nincs túl sok lehetőség. Talán túl sok a két lehúzócsík között lévő gyanta, hamar ragacsossá, használhatatlanná válik. Sajnos, a rövidebb szálakat egyáltalán nem viszi.
A csomagolásban elhelyezett olajos törlőkendő sem igazán távolítja el a maradék ragacsot, és a bársonyos hatás elmaradása okán inkább egy hatékony tusolásra szavazok.

Fellelt ár: 1349 Ft

• Veet hideggyanta

Az eljárás teljes mértékben megegyezik az előbb vázolttal. Kézbe kap, melenget, simít, ránt. A hosszabb szálaknál 85-95 százalékos a hatás első rántásra, már a lehúzásnál lehet érezni az erősebb hatóanyagot és/vagy jobb konstrukciót (kevesebb gyanta a két csík között).
A rövidebb szálakra tett ígéretét viszont sajnos nem váltja be: Nem kell megvárnia, míg a szőrszálak megnőnek, hiszen a Veet hideggyantaszalagok rövid (2 mm) szőrszálakon is hatékonyak. Sajnos, ennél a hosszúságnál csak maximum 30 százaléknyi hatékonyságot tapasztaltam.
Viszont van lehetőség korrigálni, mert egy csíkot többször is tudunk gyors ütemben alkalmazni a kezelni kívánt felületen, s így jelentősen javítható a hatékonyság.

Fellelt ár: 399 Ft

• Moom cukorgyanta

 

 

Kendőzetlenül vetettem egyszemélyes mexikói hullámot a szerkesztőségben, amikor rátaláltam erre az otthon is használható, 100 százalékig természetes hatóanyagokat tartalmazó gyantára. A csomagolás is praktikus, kis tégelyben maga a főszereplő, pár felvitelt segítő fapálcika és rengeteg újrahasználható lehúzócsík. A használata elképesztően egyszerű: 10 másodperc a mikróban, és aztán jöhet is a kenés, rántás. A 10 másodpercet én 15-re növeltem, lehet, hogy a mikróm teljesítménye nem túl nagy, de persze az is lehet, hogy nem vagyok elég gyors az előkészületekhez. Határozottan nem mondja hideggyantának magát, de mégis oda sorolnám, hisz a gyanta nem melegszik fel, mégis jól kenhető. Egy kicsit visszarepít az időben a fapálcikával való kenegetés, de kárpótol érte a használhatóság és az eredmény. Szinte a legrövidebb szálakat is hatékonyan távolítja el, a lehúzócsík könnyen és többször használható. A leges-legeslegérzékenyebb részeken is tökéletesen használható, semmiféle bőrirritációt nem okoz. Még szimpatikusabbá teszi a rendszert, hogy a lehúzócsíkok moshatók, akárhányszor felhasználhatók, és a maradék gyanta – bár nekem nem sok ragacs maradt – könnyedén, szappanos vízzel eltávolítható a bőrről. Bár első ránézésre az ára húzósnak tűnik, második ránézésre az üvegcsémből alig fogyott egy alapos gyantázás után. Talán a még könnyebb kezelhetőség végett érdemes lenne csatasorba állítani egy gördülőfejes kiszerelést, de ettől eltekintve gyantafronton tesztem egyértelmű kedvence.

Fellelt ár: 4390 Ft

• Borotvák

• Venus Breeze

Már a reklámok elvarázsoltak kicsit a borotvafej szilikonjából előbuggyanó borotvazselével. A praktikum maga.
Bár ha a vallomásos részt sem hagyom ki, őszintén és nyíltan vállalom, hogy egészen sokáig hittem azt, hogy a borotvahab pusztán arra szolgál, hogy atyám tudja, hol tart a borotválkozásban, mintegy jelelőként funkcionál.
Persze azóta felnőttem, és tisztán belátom a puhítás és a bőrápolás mérhetetlen szerepét. Ezért is örültem ennek a könnyen, gyorsan használható célszerszámnak, hisz számtalan helyzet adódik életünkben – hirtelen randi, hirtelen tárgyalás, hirtelen felindulásból azonnali használatra szoknyavásárlás –, amikor jó hasznát vehetjük egy ilyen okosságnak.
A szerkentyű működik is, kis vizezés után könnyedén siklik a penge, amerre vezetjük.
A teszt során a borotva nálam jobban teljesített a kényesebb területeken, a hajlatokban nagyon könnyen kezelhető.
A lábamon néha megbicsaklottak a párnák, de lehet, hogy csak a gyakorlatlanságom volt az oka. Használat után nekem egy kicsit csordogált még belőle a borotvazselé, de ettől eltekintve hatékonysága maximális.
Fontos tudnivaló – amelyet sajnos nekem a boltban nem tudtak megmondani –, hogy minden, már meglévő Venus borotvánkhoz hozzá tudjuk illeszteni ezt az extrákkal ellátott fejet, tehát ha ki szeretnénk próbálni, nem kell újabb Venus borotvatestet vásárolnunk.

Fellelt ár (egy borotvatest+2 darab zselés fej: 3590 Ft

• Avon borotva

Lehet, hogy beteges, de szinte már az hálával tölt el, ha valamely csajoknak szánt kütyü, kozmetikai célszerszám vagy kiegészítő nem rózsaszín. Komolyan gyűlölöm a neszesszeremből elővillanó pink színű bármiket. Olyan ez, mintha Barbie-létre lennék kárhoztatva életem végéig. Egy szó, mint száz, ez a borotva már a színével megnyert magának. Első ránézésre ugyan kicsit robusztusabb, kevésbé flexibilisnek tűnő egyed.
Bár kevésbé mozgékony, a három penge mégis tökéletes munkát végez, az eredmény simára borotvált, makulátlan bőr.
A kényesebb tájakon ugyanakkor nehézkesebben használható.

 

 

• Isana borotva

A mindent átható döbbenet vezérelte kezemet, amikor leemeltem a polcról ezt a sajátos formavilágú, pink színű női beretvát. Egy biztos. Diszkrét darabnak nem nevezném. Enyhe kifejezés, hogy szkeptikus voltam a teljesítményével kapcsolatban. Bár a kiképzése egészen sajátos, mondhatni, egy papírvékonyságú, ám elég széles és hullámokban gazdag nyéllel rendelkezik, a pengéire – arra a kettőre, amit számoltam – nem lehet panasz. Ha túlteszed magad az enyhe kihívást jelentő fogástechnikán, akkor teljesen korrekt borotválásban lehet részed, és jutalmad bababőr. Hónaljban is tökéletesen teljesített.


Fellelt ár (4 darab): 569 Ft

Szőrtelenítés.lap.hu
Kozmetika.lap.hu
Szépség.lap.hu

Beszerzési helyek:

Rossmann Drogéria • Schlekcker • Avon • www.moom.hu

Mondd el te is a véleményedet! Katt ide!


Exit mobile version