Találd meg a saját illatodat!

Lőrincz Andrea | 2009. Március 11.
Tudod, mi van a parfümödben? A több száz alapanyag megszámlálhatatlan variációja között biztosan ott lapul a te illatod is!

Nem az alapanyagok, azok aránya a döntő!

Ma már szinte senki nem használ egykomponensű illatot, a parfümök komoly kompozíciók, akár tíznél is több összetevővel. Persze az alapok jobbára klasszikusak, növényi vagy állati eredetűek, ezt egészítik ki – vagy néha helyettesítik – a szintetikus anyagok. A növények szinte minden részéből nyernek illatanyagokat, a virágos és leveles hajtás mellett a termésekből, a magokból, a fák kérgéből, de akár gyökerekből is.

 

A világ egyik legnagyobb vegyipari cége, a BASF már 2004 óta állít elő illatmolekulákat. Az első a citrál nevű molekula volt, amely a citrusillatot képes helyettesíteni. A kémikusok arra is rájöttek, hogy ennek az alapmolekulának a pici módosításával előállítható a linalol (levendulaillat) és a geraniol (rózsaillat) is. Ezeket a kémiai illatokat a kozmetikai cégek önmagukban, vagy az eredeti illatokat erősítendő, azokkal együtt hasznosítják.

Az állati eredetű összetevők ma már csak a nevükben a régiek, az ámbrát, a pézsmát, a cibetet is laboratóriumi körülmények között állítják elő. Az állatvédelem mellett a ritkaságok egyedi lelőhelyekről való beszerzésének magas költsége is szerepet játszott abban, hogy napjainkban nemcsak az állati, de a növényi alkotóelemek nagy része is szintetikus.

Még a kifinomult szaglásúak sem igen képesek megkülönböztetni a szintetikus illatot az eredetitől, de kétségtelen, hogy például az állati eredetű komponensek illata sokkal tartósabb, mint a vegyi utánzatuk.

A rózsa (sok nemesítésen van már túl) kivételével általában a fehér virágok a legillatosabbak, a beporzás érdekében a csalogató feltűnő szín helyett a hívogató illatanyag-termelést választották. Több tavaszi illatújdonságban találjuk meg a rózsa és a fehér virágok együttesét a szívjegyekben. A Ferre  Rose Princesse szívjegyében a Monacóból származó tearózsafajta, a Princesse rózsa mellett fehér magnólia is illatozik. A Ralph Lauren limitált kiadású Romance Always Yours elnevezésű illatában a rózsa a fehér liliommal és a fehér violával egyesül.  A Lancome Magnifique könnyed eau de toilette változatában a rózsát jázminnal párosították.

Ferre Rose Princesse
EDT 30 ml, 9 800 Ft

Ralph Lauren Romance Always Yours
EDT 50 ml, 16 900 Ft

Lancome Magnifique
EDT 30 ml, 11 400 Ft


Hogyan lesz különálló illatokból parfüm?

Az összetevőket nem pusztán az illatuk, hanem a párolgási sebességük figyelembevételével elegyítik. Minden parfüm három csoportban tartalmaz illatanyagokat.
Fejjegy
nek hívjuk azt a csoportot, amely a leggyorsabban párolgó összetevőkből áll. Ezt érzed meg legelőször, ha egy parfümöt megszagolsz, az első benyomást ezek nyújtják az illatról. Ám csacsiság lenne kizárólag ez alapján választanod, hiszen csupán percekig tart a hatásuk.
Az illat szívjegye az, amely a legtöbb variációs lehetőséget adja a készítők számára. Ezek a komponensek órákon keresztül illatoznak, ezek határozzák meg döntően a parfümödet. Amikor parfümöt készülsz vásárolni, a próbálás során a fejillat határozza meg, hogy egyáltalán érdemes-e a bőrödre fújni az illatot. Ha finomnak érzed, akkor jöhet a próba a csuklódon, de várj legalább 5-10 percet, és ezután szagold meg: most érzed a szívjegyek elegyét, ez alapján dönts.
A parfümöt a leglassabban párolgó komponensek elegye, az alapjegy fogja egységbe. Ebben a csoportban találjuk az állati eredetű illatokat (vagy azok szintetikus párját), köztük a pézsmát, de többek között a szantálfa, a pacsuli és a vanília is idetartozik. Illatukat akár egy napig is érzed a bőrödön.

Négy merőben más tavaszi illatújdonság is pézsmaalapot, virágos szívjegyeket és gyümölcsös fejjegyeket tartalmaz. Jó példák arra, hogy hasonló összetevőkből mennyire különböző parfümök születhetnek. A Love by Nina (Nina Ricci) többek között cseresznyevirággal, zöld almával és licsivel egészíti ki a pézsmás alapot. A Daisy Marc Jacobs virágos szívjegye mellett fejjegyében az eper és a grépfrút könnyeddé teszi az illatot.  A Bulgari újdonsága az Omnia Green Jade, jázminnal a szívjegyében és pikáns zöld mandarinnal a fejjegyében. Az S. Oliver Casual Women a zöld alma frissességét a nőies violával ötvözi.

Love by Nina
EDT 50 ml, 15 200 Ft

Daisy Marc Jacobs
EDT 50 ml, 15 100 Ft

Bulgari Omnia Green Jade
EDT 25 ml

 

S.Oliver Casual Women
EDT 30 ml, 4 990 Ft

Mitől függ egy parfüm ára?

Alapvetően az alapanyagoktól. Attól, hogy milyen, mennyi és honnan származó alapanyagot tartalmaz. Nem mindegy az sem, hogy eredeti komponenseket használnak, vagy szintetikusat. A márkanév is kötelez, pont úgy, mint a ruháknál, a nagy márkákat bizony már csak ezért is meg kell fizetni. Persze az üveget és a csomagolást is kifizetjük, de jól tudjuk, hogy egy-egy parfümösüveg esztétikai élményt nyújt számunkra. Na meg a reklám költségei is beépülnek az árba, de hidd el, téged is befolyásol – bár lehet, hogy csak tudat alatt –, ha a kedvenc színészed alél el a reklámfilmben az adott illatot megérezve, vagy a forgatás olyan helyszínen zajlik, amely a te álmaidban is többször megjelent.

Igazi luxus
A világ legdrágábbnak tartott illata az Amouage, amely 1984-ben készült el. Az eredeti illat mellett ma már több illatot is találunk a márkanév alatt, a negyedéves fennállást a Jubilation megalkotásával ünneplik. Igazi keleti illatokról van szó, az Amouage több mint 120 méregdrága összetevőt tartalmaz, nem nélkülözi a tömjént és a mirhát sem.

Amouage

Honnan tudod, hogy megvan a saját illatod?

A bőröd illata egyedi, csak rád jellemző, és ráadásul állandóan változik, függ a napszaktól, az életkorodtól és az elfogyasztott élelmiszerektől is. Ezért minden parfüm egyedi illatot alkotva keveredik a saját illatanyagaiddal. Mindegy, hogy kész parfümök között válogatsz, vagy úri módon egyedi keveréket készíttetsz, egy biztos: a hozzád passzoló illatot egy kis idő elteltével gyakorlatilag nem is érzed magadon, eggyé váltok, te és az illat. Ezért vigyázz, óvatosan adagold a mennyiséget! A saját illatod változása és a bőröd hol erősebb, hol gyengébb párolgása áll annak a hátterében is, hogy szívesen cseréled le évszakváltáskor vagy a korod előrehaladtával a parfümödet.

 

Exit mobile version