Gusztustalan, de hatásos anyagok a szépségápolásban

Lőrincz Andrea | 2009. Szeptember 30.
Csiganyák, szén, kén, iszap és bíbortetű. Csak semmi borzongás, nagyon is hatékonyak, némelyikük szinte megkerülhetetlen!

Csiganyák

Rossz hírem van: ne rohanj eső után csigát gyűjteni, mert a nálunk elterjedten élő éti csiga nyákja nem megfelelő szépészeti célokra.

Igen, az a csúszós valami, ami a csigák haladását megkönnyíti. Hogy hatásos bőrápoló, azt már anno a görögök is tudták, de aztán évszázadokra megfeledkeztünk róla. Legújabb kori, újbóli felfedezését egy chilei csigafarm dolgozóinak köszönhetjük, akik azt tapasztalták, hogy kezükön az apróbb sérülések villámgyorsan meggyógyulnak, és a kézbőrük csodásan selymes. A bőrápoló hatóanyagot a Helix aspersa nevű éticsiga-fajtából nyerik. Szerencsére az állatvédőknek nincs okuk aggodalomra, egyetlen csigát sem áldoznak fel a szépségápolás oltárán, a pici csigák által termelt nyákot összegyűjtik, és ebből nyerik laboratóriumi körülmények között a hatóanyagot. A csiganyákkivonat gazdag kollagéntermelést serkentő enzimekben, tartalmaz a bőrszövet számára hasznos fehérjéket, természetes módon veszi fel a küzdelmet egyes baktériumokkal és vírusokkal, és gazdag glükolsavban. Az összetételének köszönhetően kimagaslóan segíti a bőrregenerálódást, javítja a bőr rugalmasságát, és segít a pattanások elleni harcban is.

Eligarden krém
Armonia Helix aspersa arckrém
Naturland kénes sampon a patikából

Kén

A kénes kozmetikumok jellegzetes szaga (igen, büdös) szinte garancia a zsíros, korpás fejbőr állapotának javulására, a pattanásos arcbőr tüneteinek enyhülésére. Vérkeringést élénkítő hatásának köszönhető, hogy nem csak a kozmetikai ipar hasznosítja, egyes bőrbetegségekben gyógyászati hatása van.
Javítja a sejtek regenerálódását, segíti a sebgyógyulást. A kén képes kordában tartani a faggyúműködést, ezért találjuk meg szinte valamennyi samponban, amelyet a zsíros haj ápolására ajánlanak.

 

Iszap

Ha a Balaton iszapos aljától is irtózol, akkor nem neked találták ki az iszapos pakolásokat. Pedig jobban tennéd, ha megbarátkoznál velük, mert egészen kivételes mélytisztító hatásuk van. Az eredetüktől függően más-más a színük – sárga, zöld, barna, fekete – és az összetételük. Talán a legismertebb a Holt-tenger iszapja, amely nem csupán kozmetikai célokat szolgál, a bőrgyógyászok is esküdnek rá, egyes bőrbetegségekkel küszködők hosszú hónapokig tünetmentessé válnak a kezelés hatására. Szerencsére nem muszáj érte Izraelbe utaznod, a gyógyító iszapot – nem olcsón – már pakolások formájában is megveheted. A kivételes összetételének köszönhetően a nyomelemek és ásványok tárháza tisztítja és ápolja a bőrödet.

Helan termáliszap pakolás
Dr. Hauschka tisztítómaszk

 

Elicina termékcsalád

Bíbortetű

A vérvörös tényleg vérvörös, mégpedig bíbortetűvér-színű vérvörös. Nincs ezen mit szépíteni, a festékipar, az élelmiszeripar és a kozmetikai ipar is ezeknek az állatoknak a vérét használja már jó ideje, ha természetes eredetű, valódi és utánozhatatlan vöröset akar készíteni, ez az E120-as színezőanyag. A bíbortetű testéből nyerik azt a festéket, amely aztán csodás színt ad – többek között – a rúzsnak, pirosítónak. A bíbortetvek a fügekaktuszokon élnek, már ültetvényeken, ahol emberi kéz fertőzi meg a növényeket. A nagyjából poloska méretű, fehér színű nőstényeket hagyják kifejlődni a kaktuszokon, aztán begyűjtik őket, és kisajtolják belőlük a vérüket, melyet aztán kémiai úton fixálnak.

 

Szén

A szénről csak a fűtőanyag jut eszedbe? Vagy egyike vagy azoknak, akik számára a faszén egyet jelent a kerti grillpartik elengedhetetlen kellékével, amelyet zsákokban vesznek a szupermarketekben? A szén és a kozmetika elég nehezen társítható számodra? Pedig elég lenne a fekete szemceruzára vagy a szempillafestékre gondolnod. Meglepőbb, hogy az arcápolásban is helyet követel magának, az enyhe fertőtlenítő-tisztító hatásának köszönhetően.

Lush Dark Angels arctisztító

 

Exit mobile version