Sosem kértem még kölcsön könyvet tizenkét éves kiskorútól. De már hatalmas volt rajtam a nyomás. A gyerekek és kamaszok, akikkel érintkezem, egyenesen hülyének tartottak, mikor kiderült, még nem olvastam a Twilightot. Hogy nem tudom, ki az az Edward, akiért Bella az életét adná, és egyáltalán. És hülyének néztek a szintén függő anyukák is, akik egyhangúlag állították: a többi vámpíros baromság nem hatott rájuk, de ez… Hát ez egészen más. Rabul ejt, kötelező olvasmány, nézzem meg nehézfejű Katikát, akit sosem lehetett olvasásra bírni, ő is a sarokban gubbaszt, és teljesen elmerül a könyvben. Vágyai netovábbja, hogy őt is elragadja egy vámpír, kialakuljon a szerelem, amiért szíves örömest otthagyná az amúgy is utált sulit unalmas Feri bácsistul, menzástul, a nyarat az unalmas napsütéssel együtt, meg mindent, amit lehet.
Hallgatom az anyukát, és arra gondolok, ő is jobban örülne, ha nem a tróger férje szívná a vérét, hanem egy szívdöglesztő vérszipoly. No de valóban olyan szépek a vámpírok? És ha igen, mióta? Nem mennék bele a vámpírok történetébe, de azt meg kell említenem, hogy az ősi időkbe nyúlik vissza, és majd minden nép mitológiájában szerepelnek vérszívó dögök. Már a kifejezés sem holmi vonzó jószágot takar, sírból feltámadt alakokról beszélünk, szörnyekről, a szépség nehezen ugrik be első asszociációként ilyenkor. Mary Shelley óta kicsit fordult a kocka, ott már egy úriemberről beszélünk, de hát miről másról mintázta volna saját vérszívóját, mint Byronról, akibe bárki ma is beleszeretne?! Bram Stoker Drakulája az egyik kedvenc könyvem, de ott sincs soha megemlítve, hogy a főhős különösebben csinos lenne. (Tegye fel a kezét, aki Lugosi Béláért, minden vámpírok legvámpírabbjáért bomlik!) Meg ugye, ami szép az egyiknek, attól a másikat a hideg rázza. Stephenie Meyernek amúgy sem erőssége az árnyalt jellemfestés, leírása kimerül abban, hogy a vámpírok gyönyörűek, és kész. A többi a mi fejünkben játszódik tovább. És talán ez az őrült sikerének a titka.
Összeszedtem, mitől jó tehát egy vámpír a háznál. Aki amúgy is bukik az albínókra, vagy különös vonzalmat érez a húsvéti nyulak iránt, annak bizonyára bejönnek piros szemű barátaink. (Női vámpírok ügyesen eljátszhatnak a sminkjükkel is: épp passzoljon rúzsuk és pirosítójuk a szemszínükkel…) Régi korok arisztokratái is megirigyelhetnék bőrük fehérségét. Ránctalan arcuk sokunk álma. Mivel nincsen vérük, nem kapják el az orbáncot, nem kell rettegniük a kullancsoktól, szúnyogoktól, piócáktól: ideális kirándulópartnerek. Vérszerződést már nehezebb kötni velük, nem forr a vérük, ha meglátnak minket, egyáltalán: olyan vérszegénynek tűnnek, hogy a nagymamám rögvest beléjük akarna tukmálni egy adag disznótorosból maradt véres hurkát, de hát ők nem esznek. Kispénzű háztartások ideális vendégei tehát. Nagy szemfogukkal remekül ki tudják nyitni a sört, eltűnőképességük sokszor jól jöhet. Ki nem kívánta már valaha, hogy észrevétlen olajra lépjen? Ám amíg nem találkozunk saját vámpírunkkal, marad az álmodozás, és maradnak energiavámpír ismerőseink, akiket a legcsekélyebb mértékben sem tartunk vonzónak, amint kinyitják a szájukat…