A sminktetoválás nem rossz találmány, gyógyír lehet azoknak, akiknek nem adott a sors dús, használható szemöldököt, de azoknak is beválhat, akik szeretnék megspórolni a napi szemsminket. Nekünk azonban ismét sikerült félreértelmezni a szépészeti beavatkozást. Sokan ugyanis nem a meglévő szemöldök javítására használják, hanem teljesen új szemöldököt rajzoltatnak. Hogy mi a céljuk vele? Számomra teljesen ismeretlen.
Adott egy nő szép arccal és dús szemöldökkel, az elméje azonban egyik pillanatról elborul, változtatni akar, és már rohan is a fürdőbe, hogy mérnöki pontossággal borotválja le a szemöldökét. Megtörténik a csoda, a homlok szőrtelen, jöhet a megújulás. Isteni szikrától vezérelve előkerül a kicsit tompa szemceruza, és máris ott virít a néhol EKG-ra emlékeztető, de mindenképpen hatásos bohócszemöldök. A tekintet csodálkozó, és talán kicsit bölcs is, a mell dagad, jó lesz ez, csináljunk belőle rendszert! A szemöldök persze mindig visszanő, ezért kétnaponta borotválni kell, de sebaj, megoldjuk, esetleg majd gyantáztatjuk. Sőt az sem jelenthet akadályt, hogy Pisti már többször szólt, hogy a visszanövő szálak szúrják őt csókolózás közben. Egyvalami azonban nem stimmel, a fekete vonal a nap végére elkenődik, egy melegebb nyári napon jut belőle az egész homlokra. Szerencsére van egy sminkes a közelben, aki vállal szemöldöktetoválást. Egy-két nap múlva már ott virít a furcsa fekete vonal, ami aztán halványodik ugyan, de eltüntetni nem igazán lehet. Így aztán a büszke tulajdonosok egy része nagyjából 10 év múlva megunja az egészet és frufrut növeszt, csak azért, hogy a baki ne látszódjon annyira durván, és akkor még az egyre ráncosodó homlokról nem is beszéltünk…
A lelkes tetoválók azonban csak a legritkább esetben állnak meg egyetlen műveletnél, a bohócszemöldököt legtöbbször rémes szájkontúr-tetoválás is követi, amely a világ legfeleslegesebb esztétikai beavatkozása. Egyrészt, miért biztos abban valaki, hogy örökké barna rúzst fog használni? Másrészt miért van szükség sötét tetovált vonalra, ha ez az egész parádé egy szájkontúrceruzával is megoldható lenne? Miért kell tetovált műszemöldökkel elrontani az arcot, és meddig tart ez az őrület? Te mit gondolsz?