A „mindenható” Pantone Intézet, melynek főtevékenysége, hogy meghatározza az eljövendő szezonok trendszíneit, bejelentette, hogy a 2012-es év első számú színe a Pantone 17-1463, vagyis az élénk mandarin árnyalat lesz.
„Kifinomult, ugyanakkor drámai és csábító – fogalmazott Leatrice Eiseman, az intézet ügyvezető igazgatója. – Emlékezetünkbe idézi a naplemente sugárzó árnyalatait, a mandarinban egyesül az élénk, izgalmas vörös és a barátságos, meleg sárga, hogy egy látványos és delejes színt adjanak ki, melyből csak úgy árad a forróság és az energia.”
Nyilvánosságra hozták emellett azt is hogy intézet jövő márciusban limitált szériás sminkkollekcióval rukkol elő, melynek színvilágát a legkevésbé sem meglepő módon a mandarin árnyalat uralja. A kollekciót a Sephora kozmetikai üzletlánc árusítja majd, a termékek ára 18 és 80 dollár, azaz 4000–18 000 forint között lesz.