2013 jojobája: a sheavaj

Megyeri Nikolett | 2013. Július 01.
Hidratál, ránctalanít, gyógyítja a sérüléseket és bőrbetegségek ellen is beválik. Ismerd meg a sheavajat!

A sheavaj – más néven karitévaj – a Közép-Afrikában vadon élő karitéfa terméséből, a sheadióból készül. A fa 10–15 éves korában hozza az első gyümölcseit, és nagyjából 200 éves koráig terem. A helyiek szent fának tartják, ezért a sheadiót nem szedik le, hanem megvárják, ameddig magától lepotyog, és a földről gyűjtik össze.

A sheavaj készítése hagyományosan a nők feladata. Hagyományosan, hiszen a nálunk csak néhány éve divatba jött növényi zsiradékot Afrikában évezredek óta használják nem csupán bőr- és hajápolásra, de gyógykenőcsök alapanyagaként, valamint főzéshez, gyertyakészítéshez és vízhatlanító viaszként is.

A tradicionális feldolgozás során az asszonyok a dió külső burkát eltávolítják, majd kiszárítják és sziklák mellé kuporodva szépen, egyesével megtörik. Ezt követően mozsárban felaprítják,  az őrleményt először nyílt tűzön pörkölik – innen a jellegzetes, füstös illata –, majd vizet adnak hozzá, és kevergetve pasztát főznek belőle. A pasztát kézi erővel gyúrják egészen addig, míg a zsiradék fel nem jön a felszínére. Az ekkor túrószerű zsiradékot lefölözik, majd lassú tűzön addig forralják, míg a maradék víz el nem párolog belőle. Ezután hűvös helyre teszik, hogy megkeményedjen, végül adagolják. Egy másik módszer a sheadió feldolgozására a hidegsajtolás. Vegyi anyagok egyik eljárás során sem kerülnek a vajba.

Finomítatlan vagy finomított?

 

A karitévaj finomítatlan és finomított változatban is kapható. A natúr, finomítatlan sheavaj édeskés-füstös illatú, kemény, de a kézmelegtől olvadó állagú, törtfehér, sárgás vagy zöldes színű, attól függően, hogy melyik évszakban, illetve területen szüretelték. A finomított verzió szagtalan, fehér színű és krémesebb, ami vonzóbbnak tűnhet ugyan, ám a finomítás során értékes összetevők vesznek el belőle. Éppen ezért érdemes a finomítatlan változatot választanod. Attól nem kell tartanod, hogy ez a termék hamarabb megromlik, hiszen a sheavaj mindenféle tartósítószer nélkül akár egy évig is simán eláll és ezt követően is csak fokozatosan veszít a vitamintartalmából.

Mire használhatod?

A sheavajjal többek között hidratáló és bőrfiatalító krémek, ajakbalzsamok és hajápoló termékek összetevőjeként is találkozhatsz, ám a legsokoldalúbban az előző bekezdésben említett finomítatlan, natúr verzióját használhatod.

Mindezt úgy, hogy semmit sem kell hozzákeverned. Persze akár meg is teheted. Ha az illata nem szimpatikus, egyszerűen pár csepp, lehetőleg szintén natúr illóolaj hozzáadásával teheted kellemesebbé. Mindemellett házi készítésű kencék alapanyagaként is használhatod.

Melyiket válaszd?

 

Karitévajat a gyógyszertáraktól kezdve a kozmetikai üzleteken és a bioboltokon át a webáruházakig számos helyen árulnak, így vásárláskor a bőség zavarában találhatod magad. Figyelj arra, hogy lehetőleg fair trade, vagyis méltányos kereskedelemből, Afrikából származó, tradicionális módszerrel készült, organikus, finomítatlan sheavajat válassz, mely lehet tégelyes vagy tömbös kiszerelésű. Ha így teszel, azokat a nőket is támogatod, akiknek a termék gyártásából származó bevétel a megélhetést biztosítja. 

Exit mobile version