Kipróbáltuk: tartós körömlakk

Megyeri Nikolett | 2013. Október 29.
Leteszteltük, mit tud az új típusú egylépéses zselélakk, mely a hagyományos körömlakkok és a zselélakkok legelőnyösebb tulajdonságait egyesíti. Több mint két hétig fotóztuk az eredményt, és még sosem örültünk így lenőtt körmöknek.

Nikolett vagyok, 31 éves, és három napnál tovább nem marad meg a körmeimen a lakk – minden bizonnyal így mutatkoznék be, ha valamiféle szépségipari csoportterápián vennék részt.

A műkörmösök álma lennék

Próbáltam az olcsótól a drágáig, a drogériástól a profi márkákig mindenféle körömlakkot, és leginkább még így is az a teljesen nevesincs lakk vált be, amit néhány éve, még az átépítés előtt Kőbánya-Kispesten, a felüljáró pipereboltjában lehetett kapni üvegenként 250 forintért. Az simán kitartott vagy egy hétig – sőt még a lemosást követően is, elszíneződés formájában -, azt azonban, hogy ez a rendkívüli tartósság milyen összetevőknek volt köszönhető, így utólag inkább nem szeretném tudni.

A körmeim, amellett, hogy ledobják a lakkot, vékonyak és könnyen törnek, ezért képtelen vagyok őket megnöveszteni. Meggyőződésem, hogy a természet így vesz rajtam elégtételt az erős és abnormális gyorsasággal növekvő hajamért. Azt hiszem, én lennék a műkörmösök álma, legalábbis akkor, ha el tudnám viselni magamon a műkörmöket. De nem tudom. Próbáltam, de nagyon nem éreztem jól magam velük. Így aztán maradtam a rövid, általában élénk vagy sötét színekre lakkozott körmöknél. Ahhoz azonban, hogy ezt szinten tudjam tartani, két-három naponta kell(ene) újra lakkoznom, arra viszont nincs sem időm, sem pedig kedvem.

Zselélakk gyenge körműeknek


A zselélakkok ugyan megoldást jelenthetnének, viszont a felkenés előtt, illetve az eltávolításkor szükséges reszelés, csiszolás tovább gyengítené amúgy is inkább csak jelzésértékűnek tekinthető körmeimet, ezt pedig inkább nem kockáztatom meg. Mindezek fényében igencsak fellelkesedtem, amikor tudomást szereztem az egylépéses zselélakk létezéséről.

Az egylépéses zselélakk tulajdonképpen félúton van a hagyományos körömlakk és a szokványos zselélakkok között. Úgy teszik fel, mint egy normál körömlakkot, sem alapozó-, sem fedőlakkra nincs hozzá szükség, önmagában, két rétegben fed. LED-es vagy UV-lámpa alatt köt, mint a zselélakkok, viszont sem a felkenéskor, sem az eltávolításkor nem kell hozzá bolyhozni, csiszolni a körmöket. Heteken át ugyanúgy tartós és strapabíró, mint bármilyen zselélakk. Ha pedig meg akarok tőle szabadulni, nem kell visszamennem a szalonba: acetonnal vagy tipleoldóval magam is le tudom szedni.

Mindez igencsak kíváncsivá tett, ezért úgy döntöttem, letesztelem. Íme:

Kipróbáltuk: tartós körömlakk

Leteszteltük, mit tud az új típusú egylépéses zselélakk, mely a hagyományos körömlakkok és a zselélakkok legelőnyösebb tulajdonságait egyesíti. Több mint két hétig fotóztuk az eredményt, és még sosem örültünk így lenőtt körmöknek.

 

A lakkozásért köszönet Gera-Király Anitának és a Szépség-gyárnak!

Exit mobile version