2013 a fura körömlakkok éve volt

nlc | 2013. December 30.
Bár körömlakkok terén már viszonylag nehéz újat mutatni, a gyártók idén is megpróbálták. Íme, az év 5 legfurcsább körömlakkja.

Beton

 

 

Az év elején dobta piacra a brit Nails Inc. a küllemében leginkább betonra emlékeztető körömlakkot, natúr, piros, zöld és kék árnyalatokban. Szerencsére nem lett belőle tömegdivat.

Tollas

 

 

Nem sokat kellett várnunk a következő innovációra sem, amely februárban érkezett, ugyanettől a  cégtől. A tollas körömlakk apró, színes, tollszerű műanyag darabkákat tartalmaz, és felkenve olyan hatást kelt, mintha a körmök kitollasodtak volna. Ez már egy fokkal vonzóbb a betonlakknál, viszont kissé későn érkezett, tekintve, hogy a tollas ruhadarabok és ékszerek 2011–2012-ben álltak igazán a divat középpontjában.

Kréta

 

 

A kaviármanikűrt és a bársonymanikűrt kitaláló angol Ciaté körömlakkmárka ebben az évben a  krétamanikűrrel rukkolt elő. A speciális textúrájú fekete körömlakkal megfesthetjük az iskolatáblára emlékeztető, matt alapot a körmökre. A készletben ezen felül található négy, különféle színű lakktollal bármilyen mintát felfesthetünk a körmeinkre: úgy fog kinézni, mintha krétával rajzoltunk volna rá.

Farmer

 

 

A nyárra piacra került farmerkék színű lakk folyékony állapotban ugyanolyan, mint bármely hagyományos körömlakk, amint azonban megszárad, matt, farmerszerű réteget képez a körmökön.

Facebook

 

 

A Social Butterfly (azaz Közösségi pillangó) elnevezésű lakk különlegessége nem a textúrájában, hanem a színében rejlik, ez ugyanis az a bizonyos „Facebook-kék”.  A termékhez ugyanakkor hivatalosan nincs köze a legnagyobb közösségi oldalnak, ezért sem kerülhetett rá az üvegre a Facebook neve vagy logója. 

Exit mobile version