Tízmilliókat költött plasztikára, nagyon csúnya lett – fotók

nlc | 2016. Március 18.
21 millió forintnak megfelelő dollárjába kerültek eddig a szépészeti bevatkozások annak a nőnek, aki évek óta azért küzd, hogy úgy nézzen ki, mint az egyik amerikai transznemű felnőttfilmsztár, Alannah Starr.

A legtöbben nem elégedettek a külsejükkel, és tesznek is azért, hogy változzanak. Vannak, akik megállnak a testedzésnél és mondjuk egy hajfestésnél, míg mások akár plasztikáztatni is hajlandóak a remélt átalakulásért.

 

Ha nem radikális a változás és az eredmény is megkapó, általában nincs negatív fogadtatása a plasztikai sebészeti beavatkozásoknak. Persze vannak olyanok is, akik a természetesség hívei, talán ez a csoport a legnagyobb.

 

 

A plasztikáztatók közül a legtöbben megállnak egy-két változtatás után, mert elérték céljukat. De vannak fanatikusok is, akiket nem érdekel semmi más, csak az, hogy kés alá feküdjenek. Ők nemcsak szépülni akarnak, hanem akár a személyiségük váltására is képesek lennének. Így van ezzel az a nő is, aki már több mint 20 millió forintot költött arra, hogy teljesen új arcot kapjon. A példakép pedig, akivé válni akar, egy felnőtt transznemű filmes. A fotók magukért beszélnek…

 

 

Forrás: Diply

Exit mobile version