Hősként ünnepli az internet a bőrbeteg nőt, aki megmutatta magát smink nélkül

nlc | 2016. Május 25.
A fiatal nő sokáig minden létezőt megtett, hogy még csak véletlenül se lássák smink nélkül. Most azonban úgy döntött, nem bujkál tovább és megmutatja igazi arcát.

Az amerikai modell-színésznő, Ciena Rae Nelson azóta szenved a pikkelysömörtől, mióta csak az eszét tudja. És pontosan ugyanannyi ideje küzd azért is, hogy láthatatlanná tegye a betegség nyomait – a viszkető, piros foltokat – a testén. Mint mondja, az örökletes, változó intenzitású betegség elsősorban az arcán és a karjain jelentkezik, de főleg stresszes időszakban már arra is volt példa, hogy a teste 80 százalékát piros, viszkető foltok borították. 

Ciena egész eddig alapozók és vastag smink mögé bújva próbálta átvészelni a nehezebb napokat, most azonban úgy döntött, nem bujkál tovább. A fiatal nő a napokban, Instagram-oldalán tett közzé olyan képeket, melyeken smink és alapozó nélkül látszik az arcbőre.

“Így nézek ki sminkben, és íme, a valóság” – írta a képekhez.

 

Ciena a poszthoz mellékelt szövegben leírta, a legtöbb ismerőse nem is tud betegségéről: egyrészt mert a pikkelysömör váltakozó intenzitású tüneteket okoz, ami azt jelenti, hol jobb, hol pedig rosszabb. Másrészt, azért nem, mert Ciena tökélyre fejlesztette a módszert, amivel elfedheti a betegség okozta foltokat.

A fiatal nő azt mondja, mikor közzétette a képeket, egyáltalán nem számított ennyi reakcióra, mint amennyit végül kapott. A kommentelők nagy része dicsérte és hősként ünnepelte a fiatal nőt azért, hogy meg merte mutatni, mivel jár ez a sokak által egyáltalán nem ismert betegség. Ciena azt mondja, örül a képek sikerének, leginkább azért, mert így felhívhatja a figyelmet a hozzá hasonló, láthatatlan betegségben szenvedőkre. 

Olvass még többet a bőrbetegségekről az NLCafé oldalán: 

Exit mobile version