Melleivel keresett pénzt a csaló nő

nlc | 2016. Július 18.
14 millió forintot csalt ki több embertől a győri nő, arra hivatkozott, hogy rákos beteg. Nem létező betegségével még a helyi plébánost is megtévesztette. Mellrákja sosem volt, plasztikai mellműtéte ellenben igen. Volt miből finanszíroznia a szépészeti beavatkozást.

A Győri Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt a 31 éves győri nővel szemben, aki 2014 és 2015 tavasza között tizenöt embert, köztük egy plébánost tévesztett meg nem létező mellrákjára hivatkozva. A bűncselekménnyel összesen közel 14 millió forintot csalt ki.

A nő gyógyíthatatlan betegségére hivatkozva csalta ki a pénzt, amelyen semmilyen eljárás nem segít, csak az őssejt terápia. Az eljárás költségét előre kell kifizetnie, mert a tizenkét millió forintot az állam csak utólag finanszírozza meg. Érveinek igazolására még hamis orvosi iratokat is mutatott áldozatainak, akiktől 25 ezer forinttól 5 millió nyolcszázezer forintig terjedő összegeket csalt ki.

A csaló nő a plébániától további kétmillió forintot is kaphatott volna, melyhez végül azért nem jutott hozzá, mert visszautasította a plébános kérését, hogy az ügyet az illetékes egyházi testület elé vihesse.

A 31 éves nő egyébként soha nem szenvedett rákos betegségben, ellenben plasztikai műtéten, mellfelvarráson korábban átesett. Az ügyészség az elkövetőt jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével és más, összesen tizenhat bűncselekmény elkövetésével vádolja.

(Borsonline)

Exit mobile version