Így élte túl a megaláztatásokat a “világ legcsúnyább” nője

nlc | 2016. Szeptember 09.
Alig 17 évesen belebotlott saját fotójába az interneten azzal a felirattal, hogy a világ legcsúnyább nője. Lizzie azóta küzd az online megaláztatások ellen.

“Hogy hogy éreztem magam? Gondolhatjátok. Elképesztő dühös voltam, szomorú és kétségbeesett. Kiskoromtól fogva csúfolnak a külsőm miatt, de ez már egy egészen más szint volt. Volt, aki azt írta, a helyemben megölné magát” – mondja a most 27 éves Lizzie Velasquez, aki tíz évvel ezelőtt az interneten szembesült először azzal, hogy a világ legcsúnyább nőjének tartják. Akkor döntötte el, hogy felveszi a harcot online zaklatóival, azóta pedig milliókat inspirál

A fiatal lány főszereplésével a napokban dokumentumfilm jelenik meg Ausztráliában, ebben Lizzie elmondja, hogyan is szállt szembe online zaklatóival, és beszél arról is, hogyan fordította elkeserítő tapasztalatait a maga hasznára.

 

Lizzie egy ritka genetikai rendellenességben szenved, ami miatt szervezete képtelen zsírt felhalmozni. A fiatal lány épp ezért jóval idősebbnek tűnik a koránál, betegsége ráadásul más szerveinek működését is befolyásolja. “Az egész életemet orvosok között kell élnem. A betegség miatt mindig van valami bajom, amit kezelniük kell” – mondja.

Ennek ellenére Lizzie azonnal igent mondott, mikor felkérték a dokumentumfilm elkészítéséhez. Mint mondja, legfőbb célja, hogy megértesse az emberekkel, az online zaklatás valóban pusztító. “Emellett szeretnék segíteni azoknak, akik hozzám hasonló cipőben járnak. Tudatni szeretném, hogy nincsenek egyedül, hiszen nekem is ez segített a legtöbbet életem legnehezebb pillanataiban.”

Olvass még többet a “világ legcsúnyább” nőjéről: 

Exit mobile version