Szépség a világ minden kincséért – A világ 5 legdrágább parfümösszetevője

nlc | 2016. Október 21.
Mint mindenből a világon, a parfümökből is vannak olyanok, amelyeket csak a felső tízezer tetején csücsülő elit tud megfizetni. A top 5 parfüm esetén nem voltak szemérmesek az árcédulák kihelyezésekor, a lista legolcsóbb szereplője is bőven 200 ezer forint felett kezdődik, az első helyezett árából pedig egy nagyobb családi ház is kikerül.

5. Caron’s Poivre: 30 ml = 272 000 forint
 
A parfümkülönlegességet 1954-ben, Michel Morsetti parfümőr készítette, és már a kezdetekkor úgy hirdették, mint a modern nő illatát. Összetevői alapján a kijelentés még ma is helytálló, hiszen erőteljes, vérpezsdítő és összetett illatkompozícióról van szó. A fejjegy legmeghatározóbb eleme a bors, hozzá virágos szívjegy és fás alapjegy társulnak, így inkább a hűvösebb hónapok illatának számít.

Fejjegy: fűszerek, bors, szegfűszeg, szegfű és pirospaprika
Szívjegy: virágos jegyek, geránium, rózsa, jázmin, tubarózsa, ilang-ilang és szegfűszeg
Alapjegy: fás jegyek, édes mirha, vetiver, szantálfa és tölgymoha

4. Hermès 24 Faubourg Eau de Perfume: 30 ml = 405 000 forint
 
Az 1995-ben megjelent női illatot a híres Maurice Roucel parfümőr alkotta meg a Hermès számára. A limitált kiadású, mindössze 1000 darabos illatkülönlegesség finom megmunkálású kristály üveget kapott otthonául, neve pedig a divatház első üzletének párizsi címét őrzi. Nem kell azonban szomorkodni, a 24 Faubourg ennél jóval kedvezőbb áron is megszerezhető, eau de parfum spray, eau de toilette spray változatban, sőt akár tusfürdőben is. Igaz, ez utóbbiért is közel 19 ezer forintot kell leszurkolni.

Fejjegy: narancs, őszibarack, jácint, ilang-ilang, bergamot
Szívjegy: fekete bodza, narancsvirág, írisz, gardénia, jázmin
Alapjegy: szantálfa, ámbra, pacsuli, vanília

3. Clive Christian No. 1: 30 ml = 580 000 forint
 
Egy egészen fiatal márka illatáról van szó, mégis a megjelenését követően éveken át a No.1 illata számított a legdrágább parfümnek. 1999-ben alapították, amikor Clive Christian dizájner megszerezte magának a nagy múltú Crown Perfumery céget. A Crown Perfumeryt még 1872-ben alapították, és maga Viktória királynő engedélyezte, hogy a díszes üvegcséket királynői koronájának mása díszítse. A kiválóság eme jelképének viseléséhez a felvásárlással a Clive Christian márka is jogot szerzett, így a legjobb minőségű összetevőket felhasználó, tradicionális eljárással készülő parfümöknek még a csomagolása is különlegesnek számít. A No. 1 női és férfi illatváltozattal is rendelkezik, a női parfüm különleges illatkompozícióját gyümölcsös fejjegy és virágos szívjegy határozza meg.

Fejjegy: ananász, szilva, sárgabarack, őszibarack, bergamot, amalfi citrom, kardamom, pirospaprika
Szívjegy: rózsa, jázmin, ilang-ilang, írisz, szegfű, orchidea
Alapjegy: vanília, tonkabab, virginia cédrus, benzoin, szantálfa, ámbra, pézsma

2. Baccarat Les Larmes Sacrees de Thebes: 30 ml = 1 836 000 forint
 
1998-ban jelent meg a parfümkülönlegesség, amit az elmúlt években egyre nagyobb érdeklődés övez. A nagy múltú Baccarat cég kristálykészítéséről vált híressé, király és császári paloták tucatjaiban ékeskednek ma is Baccarat csillárok. A legismertebb parfümmárkáknak már régóta ők készítik a kristályüvegeket, ’98-ban pedig úgy döntöttek, hogy elkészítik saját parfümkülönlegességeiket. Három limitált szériás parfümöt alkottak meg, közülük is a Les Larmes Sacrees de Thebes (Théba szent könnyei) volt az, amiből a legkevesebbet készítették. A kristályból készült, piramis alakú üvegcse maga is egy kisebb vagyont ér, de arra is ügyeltek, hogy az illat összetevői is a legjobb minőségűek legyenek.

Fejjegy: egyiptomi cassie, borsvirág, pink bors
Szívjegy: jázmin, geránium, rózsa
Alapjegy: mirha, ámbra, balzsamok

1. Clive Christian No.1 Imperial Majesty Perfume: 30 ml = 3 550 000 forint
 
A Clive Christiannál nem voltak szívbajosak, 2006-ban az amúgy is méregdrága No.1 parfümnek megjelentettek egy különleges kiszerelésű, luxus üvegbe zárt változatát is, amiből mindössze tíz darabot készítettek  el. Az Imperial Majesty egyből a világ legdrágább illataként debütált. A parfüm a legfinomabb csiszolású Baccarat kristályüveget kapta, amelynek 18 karátos arannyal bevont nyakát 5 karátos gyémánt díszíti. A luxusillatból egy kisebb mennyiség ára is csillagászati, hát még ha valaki a teljes üveggel meg szeretné vásárolni: az ugyanis 16,9 unciás, vagyis valamivel kevesebb, mint 500 ml-es kiszerelésű, ára pedig 250 000 dollár, átszámítva kb. 67 500 000 forint. A hírek szerint azonban van rá kereslet, már nem is egyet eladtak belőle egy magát megnevezni nem kívánó kínai üzletembernek.

Fejjegy: ananász, szilva, sárgabarack, őszibarack, bergamot, amalfi citrom, kardamom, pirospaprika
Szívjegy: rózsa, jázmin, ilang-ilang, írisz, szegfű, orchidea
Alapjegy: vanília, tonkabab, virginia cédrus, benzoin, szantálfa, ámbra, pézsma

+1: DKNY Golden Delicious Million Dollar Fragrance Bottle – 1 üveg = 1 000 000 dollár (270 millió forint)
 

A top 5 listába csupa olyan illat került bele, amelyekből még ha limitált kiadásúnak is számítanak, több üveggel is gyártottak. Van azonban egy parfüm, amelynek hétköznapi kiszerelését bármikor megvásárolhatjuk, 2011-es kiadását azonban csak egyvalaki birtokolja az egész világon. A DKNY Golden Delicious parfümjéről van szó, ami egy puccos, 2909 drágakővel kirakott egyedi üveget kapott. A 14 karátos fehér és sárga arannyal bevont üvegen 183 sárga zafír, 2700 gyémánt, egy 1,6 karátos türkiz turmalin, egy 7,18 karátos Srí Lanka-i zafír, 15 élénk pink színű ausztrál gyémánt, 4 rózsacsiszolású gyémánt, egy 3,07 karátos ovális rubint, egy 4,03 karátos körte formájú rózsa csiszolású gyémánt és végül egy 2,43 karátos hibátlan élénk sárga gyémánt díszeleg. A drágakövekből Martin Katz ékszertervező New York City felhőkarcolós látképét alkotta meg. Érthető hát, hogy ez esetben a milliódolláros érték a csomagolásnak szólt, és nem az illatnak, azonban igazán nemes lélekre vall, hogy a márka a parfüm árát teljes egészében egy globális éhezés ellen küzdő szervezetnek adományozta.

Exit mobile version