Párizsban díjazzák a világ legjobb kutatónőit

nlc | 2018. Március 26.
Idén lesz huszadik alkalommal, hogy a L’ORÉAL és az UNESCO közösen ismerik el a kutatónők munkáját. A kutatók között a nők aránya az egyharmadot sem éri el.

A világnak szüksége van a tudományra, a tudománynak pedig szüksége van a nőkre. Március 22-én, csütörtökön 20. alkalommal adták át a L’ORÉAL – UNESCO A nőkért és a tudományért díjat Párizsban.

Habár a tudományos pályát választó nők száma növekedett az elmúlt 20 évben, sokan még mindig akadályokba ütköznek a virágzó tudományos karrier építését, felelősségteljes pozíció betöltését vagy pénzügyi támogatás elnyerését illetően. Ennek eredményeképpen az Európai Unióban például az akadémiai intézmények magasabb pozícióit betöltőknek jelenleg csupán 11 százaléka nő.  A kutatók kevesebb, mint harminc százaléka nő, a tudományos Nobel-díjaknak pedig mindössze 3 százalékát kapta nő tudós.

„Elképzelésünk természetesen nem az, hogy a nők jobb tudósok, mint a férfiak, hanem hogy ráébredjünk, hogy a világnak a nemek képviseletének terén sokkal kiegyensúlyozottabb tudományos közösségre van szüksége, hogy ne fosszuk meg magunkat mindenki kreativitásától és tehetségétől, és tudományos előrehaladás útján egy befogadóbb társadalmat hozzunk létre”  – mondta Alexandra Palt, a L’Oréal Alapítvány alelnöke.

A 2018-as díjazottak: élvonalbeli tudósnők

Idén is öt kivételes kutatót díjaztak orvostudomány, paleontológia, molekuláris biológia, ökológia, valamint fejlődési biológia területeken tett jelentős tudományos hozzájárulásukért.

1998 óta a program során 102 vezető kutatónőnek ítélték oda a díjat tudományos kiválóságáért, akik közül 3-an a L’Oréal-UNESCO díj átvétele után a Nobel-díjat is elnyerték.

A 2018-as International Rising Talents díjazottak (Nemzetközi feltörekvő tehetségek)

Az elmúlt 20 év során több mint 3000 tehetséges fiatal tudósnőt támogattak kutatási közösségen keresztül, 117 országban. Ezeket az országos ösztöndíjakat évente 275 ígéretes kutatónőnek ítélik oda, országos illetve regionális ceremóniákon.

A 275 fiatal tudósnő közül 15-öt választanak a nemzetközi díjazottak közé.

„Férfiak a nőkért és a tudományért”

Az idei jubileumi díjátadón A L’Oréal Alapítvány és az UNESCO bejelentette új kezdeményezését, amelynek célja, hogy hozzájáruljon a nemek közti egyenlőséghez a tudomány terén. 25 kiemelkedő férfi tudós aláírásával már támogatta a Kötelezettségvállalási Egyezményt, amely a következő célokat tűzte ki maga elé:

Magyarországon a program 2003 óta kerül megrendezésre, azóta összesen több mint 40 millió forinttal támogattuk a tudósnőket. Kutatási munkájukkal nevezhetnek a kutatónők – akik egyetemen tanítanak vagy a Magyar Tudományos Akadémia intézeteiben végeznek kutatómunkát – életkoruk szerin két kategóriában; 35 év alatt, illetve 45 év alatt.

Exit mobile version