Nobel-díjas technológiával a ráncok ellen

nlc | 2018. Június 05.
Nemrég robbant be a magyar piacra a Diadermine forradalmian új termékcsaládja. Nobel-díjas technológia alapján kifejlesztett formulája a mélyen fekvő sejtek regenerálásával fokozza a természetes kollagéntermelést, miközben helyreállítja a DNS természetes elöregedése és a környezeti ártalmak okozta károsodásokat.

„A bőrápolást nem lehet elég korán kezdeni. Az öregedés lassú folyamat, éppen ezért az első ráncok felbukkanásáig nem is vagyunk hajlandóak tudomást venni róla, pedig szervezetünk kollagéntermelése már 25 éves kor felett csökkenni kezd” – mutat rá dr. Kassai Ildikó, a Diadermine kozmetológus-bőrgyógyász szakértője, aki azonban felhívja a figyelmet arra is, hogy a kor előrehaladtával egy érettebb illetve egy szépkorú nőnek már merőben más összetételű arcápolási termékekre van szükség, mint egy 20-25 éves hölgy arcbőrének. A Diadermine legújabb Age Supreme termékcsaládját kifejezetten a 40-45 éven felüliek számára fejlesztette ki, amely rendszeres használat mellett láthatóan feszesebbé teszi az arcbőrt és kisimítja a ráncokat.

A használatot követően pedig nem marad el a látványos változás sem: az arckontúrok szebbé válnak, ezáltal fiatalosabb karakterűvé teszi a vonásokat. A bőrgyógyász-kozmetológus szerint alkalmazása mellett nincs szükség kívülről bevitt kollagénre sem, viszont a maximális hatás érdekében érdemes a termékeket úgynevezett mikronizált hialuronsavat tartalmazó krémmel kiegészíteni. Tökéletes választás lehet erre a célra a Diadermine Super Filler, amely nemcsak megköti a vizet, de benn is tudja tartani, így szavatolja a jól hidratált és fiatalosan rugalmas bőrt.

„A siker titka egy Nobel-díjas technológiában, a Rejuvinol-ban rejlik” – mutat rá a szakértő, majd hozzáteszi: az anyag az öregedés és a környezeti traumák, mint például a káros napsugárzás okozta DNS-szekvenciák torzulását javítja, ennek eredményeként a DNS-ről a bőr helyes aminosav-sorrendű kollagén és elasztin fehérjéket tud szintetizálni. „Ez adja vissza a bőr rugalmasságát, teltségét, bársonyosságát, valamint ez tölti fel és simítja ki a ráncokat is” – húzza alá dr. Kassai Ildikó.

Hialuronsavval a fiatalos bőrért

Sokszor aggódunk amiatt, hogy milyen megoldásokat alkalmazzunk a kialakuló ráncok csökkentésére, és bár a hialuronsavas injekciós kúrák bizonyára eredményesek lehetnek, mindenképp érdemes kipróbálnunk a Diadermine Super Filler termékek által nyújtott fájdalommentes megoldást is.

A kor előrehaladtával a bőr természetes kollagén- és hialuronsavtartalma csökken. Ez a folyamat már a húszas évek elején elindul. A negyvenes évekre a kollagén termelődése már felére csökken a szervezetben, hatvan éves korra pedig mennyisége csupán 10%-a az eredetinek. Ezen problémák enyhítésére nyújtanak segítséget a Diadermine Super Filler termékek. A termékcsalád különlegessége abban rejlik, hogy mikroinjektált hialuronmolekulákat tartalmaz, továbbá 5% hialuronsav-aktivátort, amelynek köszönhetően hatékony és gyors eredmény érhető el.

A Diadermine magas minőségű innovatív Super Filler arcápolási termékei – hihetetlennek hangozhat, de – úgy képesek behatolni a bőr mélyebb rétegeibe és feltölteni a ráncokat, mint egy hialuron injekció, viszont mindezt fájdalommentesen és elérhető áron. A siker titka a mikronizált hialuron, valamint hialuronsav komplexet és hialuron aktivátort együttesen tartalmazó formulában rejlik.

A hialuronsav komplex a bőrfelszín azonnali kisimításáért felel, a plusz hialuronaktivátor pedig elnyújtott hatást biztosít, hogy ez a bőrfelszíni hatás egész nap fennmaradjon, miközben a mélyben a mikronizált hialuron a vizet megkötve dolgozik. A Diadermine Super Filler termékek tehát, mind a bőr felszínén, mind a bőr mélyebb rétegeiben eredményesen és gyorsan képesek csökkenteni az öregedés látható jeleit.

„Szerencsére ma már léteznek rendkívül hatékony eljárások arra, hogy kívülről juttassunk be hialuronsavat a bőrbe, mint például a mikroinjektált hialuronsavat és hialuronaktivátort tartalmazó Diadermine termékek, amelyek együttesen képesek a bőr mélyebb rétegeiben és a bőrfelszínen is sikeresen és gyorsan csökkenteni az öregedés látható jeleit. Míg a ráncfeltöltő eljárásoknál használatos, injekció útján befecskendezett hialuronsav lokálisan, az adott problémát korrigálja csak, addig a mikronizált hialuronsavval átfogó, egyenletesen eloszlatott hatóanyagbevitel biztosítható, amely természetes úton nagy mennyiségű vizet köt meg. Ezáltal komplex térfogatnövekedés, rugalmas textúra és javuló arckontúr válik elérhetővé” – mutat rá dr. Kassai Ildikó.

Mindent tudsz a hialuronsavról?

Mivel a hialuronsav óriásmolekula, vagyis 3000 nm az átmérője, nem fér át a bőrsejtek közötti keskeny, csupán 15-50 nm nagyságú réseken. Éppen ezért alkalmazzák injekció formájában, hiszen így valóban képes feltölteni a ráncokat. Csökkentett molekulanagyság esetében azonban a bőr mélyebb rétegeibe is eljuttatható, így akár a hialuronsavat tartalmazó krémmel vagy szérummal is látható eredményeket érhet el.

A Super Filler Szérum valamint a Nappali krém és az Éjszakai krém együttes hatásával a bőr már az első alkalom után is tápláltabbnak tűnik, míg rendszeres, hosszútávú alkalmazásuk a bőrsejtek regenerálódását is elősegíti, látható eredményeket garantál. A Diadermine Super Filler család legújabb terméke, a Super Filler kapszulák koncentrált ráncfeltöltő komplexet tartalmazó formulája azonnali ráncfeltöltést eredményez, amely már 30 perc után láthatóvá válik.

Az új Diadermine termékek a DM és a Rossmann drogériákban kaphatók!

Exit mobile version