Zöld színű lett a kislány haja a márkás hajgumitól

nlc | 2018. Július 09.
A kislány édesanyja meglepődve konstatálta, hogy gyereke haja zöld lett a hajgumitól, miután azt víz érte.

A Primark vizsgálja a hajgumit, ami olyan zöldre színezte a négy éves Celyn Jones haját, mintha konkrétan azt kérte volna a fodrásztól, fesse be a frizuráját. A kislány haja azután borult ebbe az élénk színbe, miután a gyerekmedencében pancsolt, a hajgumival a hajában, abból pedig kiázott a festék.

“Először azt gondoltam, biztos lemossa majd a víz, de nem így történt. Ráadásul levégni sem lehet, mert Celyn haja közepén van az egész. “Nagyon nagy szerencse, hogy a festék nem került bele a lányom szemébe vagy szájába, ki tudja, milyen kárt okozott volna” – mondta el az anya, aki mindent megpróbált, hogy kimossa a színt, de semmi sem segített, hanem az szépen, lassan magától elhalványodott, bár még mindig látható.

Szerencsére Celyn imádja új kinézetét, de szülei másokat arra figyelmeztetnek, hogy vigyázzanak a Primark ezen termékeivel.

A Primark szóvivője ezt mondta:

“Termékeink minősége rendkívül fontos számunkra. Megerősíthetem, a Primark kivizsgálja a panaszt.” 

Metro

Exit mobile version