Lívia az általános iskolában még nem vett észre semmit. Legfeljebb nyolcadikban, amikor a barátnői elkezdtek fiúkkal járni, ő meg valahogy nem talált olyat, aki tetszett volna neki. Csakhogy így szép lassan egyedül maradt, hiszen a többiek már nem vele, hanem a fiúkkal jártak moziba vagy hamburgert enni. Aztán egy buliban akadt egy srác, aki nem tágított mellőle, és miután egészen hazáig kísérte, ott a kapuban megcsókolta. Lívia meg hagyta. De nem volt jó. Egyáltalán nem. Semmilyen se volt.
Akkoriban kezdett el gondolkodni, hogy ez miért van így. Miért más ő, mint a többiek. Aztán, ahogy telt az idő, egyre nehezebben tudta másoknak is, magának is megmagyarázni, miért is nem jár senkivel.
“Egyszer egy közös próbafülkében odajött egy lány” – mondja, – nagyon helyes volt, tiszta szeplő, és kérte, hogy segítsek, mert a cipzárja összeakadt a trikója pántjával. Mire kibogoztam, már tudtam…
Érintések
Férfiak és nők homoszexualitása között az egyik alapvető különbség éppen az, hogy a lányok később, lassabban jönnek rá saját szexuális irányultságukra. A fiúknál a nemi fejlődés sokkal direktebb és látványosabb, bizonyos helyzetekben egyértelmű jelek jelzik, hogy ki, mi hozza izgalomba őket. Ám a lányok, akik a leghétköznapibb barátnői kapcsolatban is szívesen érintik, puszilják meg egymást, a testi intimitást, a gyengédséget nem társítják közvetlenül és kizárólagosan a szexhez. Éppen ezért a leszbikusok később könnyebben simulnak bele a környezetükbe, nem válnak olyan feltűnővé, megvető vagy bántó megjegyzések céltábláivá, mint a férfiak.
Mindezzel együtt egy leszbikus számára a legnehezebb az a bizonyos első lépés. Amikor ő már tudja, hogy meleg, de a közvetlen környezete, a családja, a barátai még nem. A leszbikus, illetve homoszexuális egyesületek honlapjain is leggyakrabban ezzel a problémával, a “Hogyan vállaljuk magunkat?” kérdéssel foglalkoznak. Egy alkalommal az érettségi találkozókról írt cikkem után levelet kaptam egy leszbikus lánytól. Megírta, hogy az osztálytársnői, akikkel négy éven át nagyon szoros kapcsolatban volt, valósággal irtózni kezdtek tőle, amikor a tízéves érettségi találkozójukon elmondta nekik, hogyan fordult az élete. Emlékszem, milyen hosszasan magyarázta a levélben, mennyi mindent csináltak ők együtt négyen, milyen mélyen vettek részt egymás életében; hogy lehet akkor – kesergett -, hogy ettől a ténytől a többiek képesek kivetni őt maguk közül.
Az ismeretlen is, a váratlan változás is képes riadalmat kiváltani az emberből. Ennek a lánynak az osztálytársai talán valami olyasmit éreztek, mintha báránybőrbe bújt farkas ült volna közöttük évekig, aki egyszer csak levetette az álruháját, és akinek ez idő alatt azt is megmutatták, ami csak a “bárányokra” tartozik, a “farkasra” semmi esetre sem.
Tartós gyöngédség
A kérdés megkerülhetetlen. Miért? És a kérdés megválaszolhatatlan. Legalábbis ebben a pillanatban. Pedig jó néhány vizsgálatot végeztek már a kutatók (érdekes módon döntő többségben férfiak körében), hogy eljussanak a homoszexualitás kialakulásának okához. Genetikai, hormonális, méhen belüli fejlődéssel kapcsolatos, idegrendszeri és környezeti problémák között keresgélnek, de a legvalószínűbbnek az tűnik, hogy több tényező játszik szerepet abban, ha valaki a saját neméhez vonzódik.
Visszatérve a homoszexuális nők és férfiak közötti különbségekre, az egyik legfontosabbnak az tekinthető, hogy a leszbikus nők, bár nemük tagjaitól egy igencsak fontos szempontból eltérnek, mégis megmaradnak nőknek. Mégpedig olyan nőknek, akiknek fontosak az érzelmek, a gyöngédség, az odafigyelés. Éppen ezért ők legalább nyolcvan, de inkább kilencven százalékban tartós kapcsolatban élnek, ellentétben a férfiakkal, akik között ez az arány legfeljebb húsz, vagy inkább tíz százalék.
A leszbikusok párkapcsolatai tartósak, aminek egyik fontos oka az, hogy pontosan tudják, mire is van szüksége egy nőnek, és mivel az együttélésben váltogatják a szerepeket, meg is adják és meg is kapják azt, amit szeretnének.
– Amikor új helyre költöztünk, a lakók azt hitték, hogy testvérek vagy barátnők vagyunk – meséli Ági, aki öt éve él együtt élettársával, Verával. – Aztán az egyik lakó, aki ugyanott dolgozott, ahol én, szétkürtölte a dolgot. Bántani nem bántott senki, inkább mintha féltek volna. Volt olyan nő, aki hosszú percekig képes volt babrálni a postaládakulccsal, csak ne kelljen velem beszállnia a liftbe. Néhány gyereken is láttam, hogy otthon jól az eszébe véshették, nehogy szóba álljon ezekkel a “nénikkel”. Azt nem mondhatom, hogy minden csoda három napig tart, mert ez tovább tartott.
Ági és Vera kapcsolata saját bevallásuk szerint kiegyensúlyozott és jó. Általában a leszbikus nők sokkal kevesebb önértékelési zavarral, személyiségproblémával küzdenek, mint a homoszexuális férfiak. Hiszen egy tartós kapcsolat nagyon egybetartja az embert, erőt és energiát ad neki, még akkor is, ha a pár, akiről szó van, “furcsa pár”. Ebből következően valamiféle belső zavarról árulkodik az, ha valaki tüntet a másságával, ha mindenáron állásfoglalásra akarja kényszeríteni a környezetét, ha harcokban akarja erősíteni azt, amit éppen ő maga hisz el legkevésbé: hogy ő ugyanolyan. Pedig, hogy ki mit szeret, az ő dolga. Csak az övé.
Teljes élet?
Néhány kivételtől eltekintve a leszbikus nőkön nincs semmi feltűnő, többségük ugyanolyan, mint bármelyikünk. Az azonban már nagyon érdekes tapasztalat, hogy a nagyon szép nők csak a legritkább esetben melegek, talán, mert ők női létük első perceitől intenzív és örömteli megerősítéseket kapnak a másik nemtől.
Anna és a barátnője most éppen azért küzd, hogy együtt nevelhessék tovább Anna fiát, aki az asszony volt férje halála után most hozzájuk kerülhetne. Csakhogy a felháborodott rokonok kézzel-lábbal tiltakoznak, és készek minden követ megmozgatni, csak ne kerüljön “azokhoz” a kisfiú. Anna ugyanis már férjnél volt, és gyereket is szült, amikor rájött: nem ez az ő világa.
Nem ritka, hogy hasonló történik. A nők jelentős része számára még mindig nem jelent örömöt a szexuális élet a házasságban (sem), így azt, hogy nincs orgazmusuk, egyáltalán nem találják rendkívülinek. Mindebből persze nem következik, hogy az örömtelen házasélet leszbikussá tehetne bárkit is, szó sincs róla. És fontos elkülöníteni a homoszexualitást a frigiditástól is, hiszen annak lényege éppen az, hogy az illető minden szexuális ingerre érzéketlen. Mindegyikre, érkezzék bármelyik oldalról.